Ella, Linda, Levente, Katalin2025. február 13., csütörtök
Kultúra

Ókori Big Brother

National Geographic Magyarország

Aki szerint a megfigyelés művészete újkori dolog, az téved: egy izraeli rabszolgatábor felépítése megmutatja, hogy a rómaiak miként felügyelték a szolgákat anélkül, hogy ők látszódtak volna.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a kukkolás, a másik megfigyelése, a felügyelet mind újkori, modern találmány. A videokamerák, lehallgató készülékek és számítógépes információ figyelőrendszerek korában már el sem tudjuk szinte képzelni, hogy milyen egyszerű eszközökkel is képes egyik ember a másikat sakkban tartani. Ráadásul nem is kevés évet ugrunk az időben, ha követjük Yuval Yekutieli-t, az izraeli Ben Gurion Egyetem professzorát.

Ókori figyelő szemek
A Negev-sivatag észak-keleti része, a Holt-tenger nyugati partjától alig pár kilométerre, ideális helyszín egy rabszolgatábor kialakításához. A forróság elviselhetetlen, sehol nincs vastagabb növénytakaró, kő, kő és kő mindenütt. Jól tudták ezt már a rómaiak is, akik miden valószínűséggel zsidó származású rabszolgákkal dolgoztattak abban a kőbányában, melyet a régész becslése szerint valamikor az első zsidó háború környékén építhettek. A leigázott zsidók sanyarú sorsra jutottak: naphosszat dolgoztak embertelen körülmények között, ráadásul úgy, hogy fogva tartóik szeme állandóan rajtuk volt, vagy legalábbis úgy érezhették.

A Spiegel Online beszámolója szerint Yuval Yekutieli ásatásai ugyanis arról tettek tanúbizonyságot, hogy a megfigyelés művészete korántsem újkori találmány. A régész cikkében nagy műgonddal írja le, hogy a rómaiak miként alakították ki ezt a különleges munkatábort: a kőbánya fölé nyúló hegyoldal kiválóan alkalmas volt a fogva tartók elhelyezésére, bár ez önmagában még kevés lett volna a kívánt cél eléréséhez. A különlegesség abban rejlik, hogy egy sziklahasadéknak és egy mellvéd szerű falnak köszönhetően a felügyelők teljességgel láthatatlanok maradtak. A fogva tartottak soha nem tudhatták, hogy mikor szegeződik rájuk a felügyelő szempár, a pszichológiai terror hatékonyan működhetett.

A rabszolgák pszichéjére hatott persze az is, ahogyan éjszakára elhelyezték őket: egymástól kisebb sziklatömbökkel elszigetelt, ám az ég felé teljesen nyitott terület alapvetően azt szolgálta, hogy a rabszolgák egymással ne érintkezhessenek, viszont felülről az őrzők pontosan láthassák mi is történik külön-külön velük. „Összesküvésre semmi esély nem volt” – mondta Yekutieli a Spiegel Online-nak. A láthatatlan szemmel tartás egyébként arra is jó volt, hogy viszonylag ritkán kellett a rabszolgák közé vegyülni, és ha mégis sor került erre, akkor is a társak által jól átlátható terepre merészkedett be a római katona.

18. század: az ideális börtön születése
Yekutieli persze azt is kiemeli, amit már a 18. században az angol Jeremy Bentham fogalmazott meg: a láthatatlan felügyelet leginkább a fogva tartottak pszichéjére hatott. Mivel soha nem tudhatta a rab, hogy mikor néznek rá és mikor nem, így egy idő után bensővé tette a felügyeletet, magát figyelte gyakorlatilag. Úgy tekintett magára, mintha minden egyes pillanatban figyelő szempár szegeződne rá, ily módon pedig a lázadástól vagy a szökési kísérlettől már azelőtt elállt, mielőtt komolyan megfogalmazódott volna benne a terv.

Bentham maga egyébként egy erre a célra kifejlesztett építményt is megtervezett a 18. században. A Panopticon nem más, mint egy kör alaprajzú építmény, amelynek közepén áll a megfigyelőtorony. A fogvatartottak cellái úgy vannak kialakítva, hogy mindegyik cellának mindegyik sarkába belát a felügyelő, ráadásul a cellák túloldalán található ablakon keresztül a rabok hátulról vannak megvilágítva, így még a fény-árnyék hatásokat sem tudja kihasználni a rab. A megfigyelőtorony szűk ablakrésein keresztül nemcsak azért nem láthat be a rab, mert Bentham már ablakredőnyöket is alkalmazott volna az általa megépített börtönben, hanem azért sem, mert a torony útvesztőszerű labirintusa megakadályozta, hogy bármilyen jellegű fény kijusson és elárulja a fogva tartók tartózkodási helyét.

Belsővé tett felügyelet
Bentham egyébként egy párizsi katonai iskoláról mintázta meg saját börtönét. Sőt, az angol kormány beleegyezésével már el is kezdte volna építeni a takarékos és hatékony börtönt, ám egy kormányváltás miatt mégsem valósulhatott meg a terve. Azóta persze az Egyesült Államokban, Hollandiában és Angliában is több ilyen jellegű börtönt felépítettek, részben valóban költségtakarékos üzemeltetése miatt. Az őrök száma ugyanis radikálisan csökkenthető, pontosan annak megfelelően, ahogy azt az angol kormánynak készített tervezetében Bentham leírta.

Mivel a rabok gyakorlatilag belsővé teszik saját fegyelmezésüket, így sokkal kisebb felügyelőlétszámmal is üzemeltethető ugyanaz az intézmény. Mivel a rabok nem tudhatják mikor is figyelik őket valójában, és az az érzésük, hogy állandóan rájuk szegeződik egy szempár, így kevésbé lesznek hajlamosak arra, hogy megszegjék a szabályokat. Egy egyszerű építészeti megoldás tehát igen könnyedén a lelki terror eszköze lehet, és erre úgy tűnik, mégsem a 18. században jöttek rá, hanem tudatában voltak már a rómaiak is.

Hozzászólások

Fegyverek tucatjait rejtette két ősi épület

Fegyverek tucatjait rejtette két ősi épület

A szakértők szerint a tárgyakat áldozatként helyezték el egy törzsfő temetésekor.

Harcosok több ezer éves sírjaira bukkantak

Harcosok több ezer éves sírjaira bukkantak

A maradványok a harangedényes kultúrához köthetőek.

Ősi lábnyomokat találtak Pompejinél

Ősi lábnyomokat találtak Pompejinél

A Vezúv már a hírhedt, ókori kitörés előtt is megnehezítette a helyiek életét.

Megtalálták az indoeurópai nyelvek hiányzó láncszemét

Megtalálták az indoeurópai nyelvek hiányzó láncszemét

Magyar szakértők részvételével zajlott átfogó vizsgálat.

Feltárás kezdődik a szegedi Dóm téren

Feltárás kezdődik a szegedi Dóm téren

A téren korábban még nem végeztek átfogó feltárást.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket