Ismét irtják az erdőt Dunakeszin!

Az illegális erdőirtás helyszíne ezúttal nem a tőzegláp, hanem a város másik kiemelkedő természetvédelmi értéke, a délkeleti szegletében elterülő, úgynevezett téli pálya. A terület Pest közelében az egyik utolsó összefüggő, nagyméretű sztyeppfolt, amely a pest-solti síkság őshonos élővilágának ad helyet. Keletről erdősáv szegélyezi, amely védi az alig pár száz méterre futó M2 autóút zajától-porától, varázslatosan nyugalmas hangulatot teremtve. Az elmúlt héten azonban ismét bőgtek a láncfűrészek, fogyatkozott az erdő. Folytatódott a „munka”. A tevékenységre augusztus elején civilek figyeltek fel, és azóta igyekeznek mozgósítani a hatóságokat – eddig csekély eredménnyel.

A napi két-három órás, általában kora reggel végzett tevékenység sokak számára gyanús volt, ezért nem egy alkalommal kihívták a rendőrséget. A kiszállások alkalmával megállapítást nyert, hogy szabályszerű engedéllyel rendelkeznek a favágók, minden rendben van. Vagy mégsem? Nem kell erdésznek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk a munka szakszerűtlenségét. A valamirevaló fákat kivágták, a semmit sem érő bozótot és a levágott lombot otthagyták. Más helyeken mindent letaroltak, tátongó krátert hagytak maguk után a dolgos kezek.

A magyar közigazgatás berkeiben járatlan civileknek jó időbe telt, ameddig kinyomozták, hogy a helyi rendőrség után hova érdemes fordulni. Végül kiderült, hogy érvényes, szabályszerű engedéllyel semmiképpen sem rendelkezhettek a favágók, ugyanis az annak kiadására jogosult Erdészeti Igazgatóság erre a területre nem bocsátott ki ilyet. Az Igazgatóság képviselője végül helyszíni szemlét tartott, és megállapította a munka szakszerűtlen jellegét.

A civilek érdeklődésére a favágók elmondták, hogy a munka megrendelője a terület tulajdonosa, akinek a téli pályára vonatkozó tervei Disneyland, hotelek, kaszinók és egy ügető lóversenypálya telepítését célozzák. A megvalósítás elé azonban akadályok álltak: a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal javaslatára a tréningtelep országos jelentőségű műemlék lett, s a már korábban is helyi védelem alatt álló téli pálya a nemzeti ökológiai hálózat magterületének is részét képezi. Mindezek a kötöttségek pedig a beépítést erősen korlátozzák, elég idézni a nemzeti ökológiai hálózatra vonatkozó egyik paragrafust, amely szerint „a nemzeti ökológiai hálózat magterületén belül a kialakult beépítési mód nem változtatható meg”. A téli pályán jelenleg nincsen semmiféle beépítés, ebből következően a továbbiakban sem lehetséges. A nemzeti ökológiai hálózat létrehozásáról és szabályozásáról azonban hiába rendelkezik törvény, sajátos fintora a magyar jogrendszernek, hogy egyetlen intézmény sem jogosult, illetve köteles betartatni az arra vonatkozó szabályokat. Így aztán hiába a szigorú törvény, semmi eredménye sincsen.

Az erdőirtás augusztus eleje óta folyik

A téli pálya eddig külső gyakorlópályaként működött, amelynek a szélén egy 3 méter széles földút fut körbe. Ezen kívül semmi más építmény, vagy egyéb létesítmény nincsen a területen. Ennek köszönhetően megőrizte eredeti, természetes jellegét, a Pest-solti-síkságra jellemző homokpusztagyep élővilágát. Rajta kívül Budapest északi határában ilyen nagy kiterjedésű érintetlen, életképes terület nem maradt. Önmagában ez a tény is elegendő kellene, hogy legyen ahhoz, hogy megőrizzük a területet jelen állapotában. Nyilván ez volt a célja Dunakeszi egykori képviselő-testületének is 1994-ben, amikor helyi védelem alá helyezte a téli pályát, s ennek fontosságát ismerték el akkor is, amikor a nemzeti ökológiai hálózat magterületévé nyilvánították.

A „hasznosításához” szükséges a település-szerkezeti terv módosítása. Ezt először 2009 tavaszán próbálta meg elérni a tulajdonos. Akkor azonban lakossági tiltakozás hatására a képviselők visszakoztak, és levették napirendről a kérdést. Nem mondtak nemet, csak nem tárgyalták meg. Alig fél évvel később a település-szerkezeti terv felülvizsgálatával megbízott mérnökiroda jelezte, hogy eddig sajnos rosszul volt besorolva a terület, ezért mindenképpen módosítást kell eszközölni. S minő csoda! Éppen abba a kategóriába lehet csak sorolni, ahova fél évvel korábban a tulajdonos szerette volna. Ez a besorolás elsőre nem hangzik rosszul: „beépítésre nem szánt, lósport terület”. A különbség annyi, hogy fél évvel korábban több százmillió forintot követelt (volna) az önkormányzat a tulajdonos kérésére történő átminősítésért, azonban az államigazgatási nyilvántartásban szereplő hiba kijavításáért nem kér, nyilvánvalóan nem is kérhet egy fillért sem – mégis teljesül a tulajdonos kívánsága.

Erdőgazdálkodás – szabályos engedély alapján?

A „beépítésre nem szánt sportterület” kategóriát például a nagy kiterjedésű sportpályákra találták ki. Ebbe beleillik a lóversenypálya. Nem is településtervezési aggályok merülhetnek fel, hanem inkább az tűnik kérdésesnek, hogy az alapvetően sportfunkciót előtérbe helyező besorolás megfelel-e a terület jellegének. Az átminősítés alapvetően a terület eddigitől eltérő használatát alapozhatja meg, ami egyet jelentene a téli pálya természeti értékeinek pusztulásával is. Vajon messze járunk az igazságtól, ha azt gyanítjuk, hogy a területet szegélyező erdő kiirtása is-e koncepcióba illeszkedik? A természeti értékek eltűnése mindenesetre közelebbi viheti a tulajdonost az áhított célhoz, a beépítés eléréséhez.

Hogyan lehet az, hogy két és fél hónap alatt nem sikerült leállítani az illegális erdőirtást, és kézre keríteni az elkövetőket? Miért nem lehet egy ilyen egyszerű ügy végére járni annak ellenére, hogy nemcsak civilek által készített fotók és videók, hanem rendőrségi jegyzőkönyvek is tanúskodnak a tetten ért favágók személyazonosságáról s a felmutatott engedély érvénytelen voltáról? Miért nem lehet ennyi idő alatt eljutni a „munka” megrendelőjéig, és a törvényben foglaltaknak megfelelően eljárni vele szemben? A dunakeszi történet nyilván nem egyedi eset.

Sarkadi Márton írása nyomán