Lukács, Jusztusz2021. október 18., hétfő
Kultúra

Megmutatják a szentföldi vár titkait

National Geographic Magyarország

Az elmúlt évek legjelentősebb szentföldi régészeti feltárása a szíriai Margat várának kutatása. A johannita erődítményt feltáró magyar misszió eredményeit mutatja be a pécsi kiállítás.

Fotók: Buzás Gergely, Kovács Olivér

Ma délután nyitják meg Pécsett, a Művészetek és Irodalom Házában az „Akkor és Most – Magyarok Margatban, a szíriai-magyar kutatások legújabb eredményei Margat várában” című kiállítást. A megnyitó díszvendége Abdullah Dardari, a Szíriai Arab Köztársaság miniszterelnök-helyettese lesz. A magas rangú látogatás is bizonyítja, hogy a közel-keleti állam ugyancsak fontosnak tartja a margati vár feltárását, amely az elmúlt évek legjelentősebb szentföldi keresztes kutatása.

„Major Balázs, a misszió vezetője volt az, aki helyismeretének, szakmai kapcsolatainak köszönhetően kiérdemelte a szír állam bizalmát, hogy irányítsa az egyik legnagyobb keresztes erődítmény feltárását” – nyilatkozta Buzás Gergely régész, a misszió tagja. Hozzátette: a kutatást 2007-ben kezdték el, mostanra tíz ásatási szezonon vannak túl, hiszen évente több kutató-csoport is dolgozik a várban.

„Először egy hét éves kutatási programról volt szó, de ebben az erődítményben még évtizedekig lehet a feltárásokat folytatni” – tette hozzá a régész. „A kitűzött idő alatt talán a felső várat lehet feltárni, de ott van még a külső vár, valamint a hozzá tartozó erődített város is. Mivel az összefüggések megértése miatt ezeket is be kell vonnunk a kutatásba, évtől évre nő annak a területnek a nagysága, amelyen ásatásokat végzünk.”

A Földközi-tenger partján, a mai margati várhegy tövében a római korban virágzó település volt. Az első erődítményt a hegytető északi részén a helyi törzsek épített fel 1062-ben, a megerősödő Bizánctól tartva. A várat al-Marqab-nak, azaz megfigyelőhelynek nevezték, hiszen innen a tengerpartnak jókora szakasza belátható. Az aggodalom Bizánctól nem volt alaptalan, hiszen 1104-ben elsőként a bizánciak, s nem a nyugati frank keresztesek vetették meg a lábukat a környéken. A várat végül antiochiai Roger herceg foglalta el 1117–18-ban, s ő változtatta a nevét Margatra. Később rövid időre muszlim kézre került a vár, majd a hegy alatti város, Valenia ura, II. Renaud de Mazoir vette be. A vár évtizedekig a család birtoka maradt, s uralmuk alatt kezdődött el a várhegy teljes beépítése és az új rezidencia kialakítása a plató déli részén.

Vagy nagyon jó érzéke volt a politika iránt, vagy szerencséje, de tény, hogy az anyagilag tönkrement Mazoir család akkori feje, Bertrand 1187. február 1-jén eladta Margatot a Johannita lovagrendnek. Július 4-én Szaladin (aki előbb egyesítette Szíriát és Egyiptomot) megsemmisítő csapást mért az egyesített keresztes hadakra Hattinnál. Októberben visszahódította Jeruzsálemet, s egy év leforgása alatt egy keskeny tengerparti sávra szorította vissza a kereszteseket. A szentföldi keresztény államok a csapást soha nem tudták kiheverni.

Margat szerepe hirtelen felértékelődött. Valenia város püspöke a várba költözött, a Johannita lovagrend lázas építkezésbe, az erődítmény megerősítésébe fogott. Jeruzsálem elvesztése után valószínűleg Margat volt a rend központja (később Akkóba költöztették át), s itt tartották egyik legfontosabb nagykáptalanjukat is 1204 és 1206 között, amelyen módosították a regulát, a templomosokéhoz hasonlóan elsősorban harcos renddé átformálva a közösséget.

Mint arról korábban már beszámoltunk, Margatnak akad magyar vonatkozása is, hiszen II. András király, aki több mint két évtizedig halogatta, hogy felvegye a keresztet, az ötödik keresztes hadjárat keretében, 1218 elején hazafelé tartva, útba ejtette Margatot. S talán mert a Szentföldön a fegyveres összecsapásokban nem nagyon tüntette ki magát a magyar uralkodó, s a johannitákkal korábbról, Magyarországról jó kapcsolata lehetett, a lovagrendnek száz márka (23 kilogramm) ezüst évjáradékot adományozott. A nagylelkű felajánlásról ugyan fennmaradt írásos adat, arról azonban nem tudunk, hogy kifizette-e valaha – néhány évvel későbbről mindössze egy johannita levél ismert, amelyben a lovagrend emlékezteti addig beváltatlan ígéretére.

A cikk folytatása, fotók a készülő kiállításról, Buzás Gergely képei Margatról, Incze Mózes festőművész alkotásai és számítógépes rekonstrukciók a várról a műemlékem.hu magazinjában .

 <a href=Műemlékem.hu” />

Műemlékem.hu

Kapcsolódó cikkek:

  • Bevették a magyarok a szentföldi várat
  • Margat – johannita lovagok mindennapjai a Szentföldön

  • Hozzászólások

    Taj Mahal – másképp

    Taj Mahal – másképp

    Indiai utazásunk befejező állomása Agra volt, és a kihagyhatatlan Taj Mahal. Már messziről érezhető volt, hogy az amúgy sem jelentéktelen zsúfoltság itt bizony fokozódni fog.

    Előkelő harcos sírját tárták fel

    Előkelő harcos sírját tárták fel

    A tehetős férfi nyughelye mellett egy előkelő nő sírját is felfedezték.

    Vad Montenegró

    Vad Montenegró

    A világ kevés országa kínál olyan változatos és jobbára érintetlen természeti szépségeket, mint a csöpp balkáni állam, Montenegró.

    A legújabb vizsgálatok módosítják a népszerű elméletet

    A legújabb vizsgálatok módosítják a népszerű elméletet

    Sok kutató úgy véli, hogy az első amerikaiak a mai japán területén létező Dzsómon-kultúra tagjai voltak.

    Magyarország első rádióállomása

    Magyarország első rádióállomása

    A csepeli szikratávíró fontos mérföldkő a magyar kommunikáció történetében. 1914. október 15-én adták át az állomást, ekkor történt az első üzenetváltás Szófiával.

    National Geographic 2021. októberi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    9 995 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket