Kalózvilág az ókorban – Caesar elrablása

Későbbi uralkodók névadója és példaképe, Róma egyik legsikeresebb hadvezére, a politikai játszmák és szövetségek kiváló ismerője Julius Caesar ifjúkorában 38 napot töltött a kilikiai kalózok fogságában. Mindez jól mutatja, hogy az ókorban mennyire elterjedt és virágzó iparágnak számított a kalózkodás a Földközi-tenger medencéjében, amelynek felszámolása egyike volt Róma nagyszabású katonai vállalkozásainak.
A kalózkodás a legősibb mesterségek egyike. Attól a pillanattól kezdve, hogy az első kereskedők áruikkal kimerészkedtek a tengerekre – megjelentek azok is, akik ezen javak megszerzéséből kívántak megélni. Gyakran a tengeri kereskedelemmel foglalkozók is üzleteltek a kalózokkal, vagy éppen maguk is kalózkodásra adták a fejüket, amikor nem volt elég pénzük, avagy ígéretes zsákmánnyal kecsegtető lehetőséggel találkoztak. Így elmondható, hogy már az ókorban szoros kapcsolat alakult ki a tengeri kereskedelem és a kalózkodás között. A „szakma” népszerűségét az adta, hogy kis befektetéssel rövid idő alatt nagy haszonra lehetett szert tenni, ezért a gyors meggazdagodás reményében egész törzsek és népcsoportok szakosodtak erre a tevékenységre. Az ókori történelem legnagyobb és legfélelmetesebb rablói a kilikiai kalózok voltak. Kis-Ázsia délkeleti partvidékén szinte önálló államot alkottak.
Az ókorban a kalózkodás „Mekkájának” a Földközi-tenger keleti medencéje számított. A terület fekvése és földrajzi adottsága tökéletesen megfelelt a tengeri rablók számára. Egyrészt a korabeli ismert világ, tengeri kereskedelmi útvonalainak jó része keresztül haladt rajta, másrészt az itt található sok ezernyi sziget kiváló lehetőséget biztosított a fosztogatók számára, hogy előre kitervelt rajtaütésszerű támadásaikat követően gyorsan köddé váljanak.
Az idők folyamán a kalózkodás valóságos iparággá fejlődött. A kalózok egészen Palesztináig és Egyiptomig folytattak zsákmányszerző hadjáratokat és már nem csak kereskedelmi hajókat támadták meg, hanem part menti falvakat és városokat is térde kényszerítettek. A tengeri rablók hamar rájöttek, hogy a hajók rakományának megszerzése mellett nagy jövedelemre lehet szert tenni a hajón utazók rabszolgának történő eladásából vagy a tehetősebb utasok foglyul ejtéséből és váltságdíj ellenében történő szabadon engedéséből is. Utóbbit elősegítette, hogy (Kr. e. 8–6. század) a görög gyarmatosítást, illetve a római hódítást (Kr. e. 2. század) követően szorosabbá váltak a Mediterráneum gazdasági, kereskedelmi és politikai kapcsolatai. A kereskedelmi forgalom mellett, fellendült a tengeri személyszállítás is. Mind több tehetős kis-ázsiai, görög, vagy római utazó szállt hajóra, hogy gazdasági, politikai vagy éppen tanulási célzattal ellátogasson az ókori világ ismert helyszíneire. A kalózok számára ezek az utasok potenciális célpontot jelentettek. Szerteágazó, szinte minden kikötőre kiterjedő kémhálózatot építettek ki, amelynek segítségével gyakran már jóval az indulás előtt értesültek arról, hogy egy-egy jómódú utas mikor, honnan és hová tervezi utazását. Így kiszemelt áldozatukat már felkészülten várhatták.
Caesar a kalózok fogságában
Apollonius Molon
Vélhetően hasonló előzményeket követően esett a tengeri rablók fogságába az ifjú Julius Caesar (Kr. e. 100. július 13. – Kr. e. 44. március 15.) is, aki Kr. e. 75-ben Rodoszra utazott, hogy a kor kiemelkedő szónokánál, Apollonius Molonnál folytassa retorikai tanulmányait (nála tanult Cicero is). A téli hónapokba nyúló égei-tengeri utazáson az ifjú Caesart foglyul ejtették a kilikiai kalózok és a Dódekanészosz szigetcsoporthoz tartozó Pharmakosz-szigetén őrizték. Akárhogy is méltatlankodott, egyetlen orvos és két szolga kíséretében csaknem 40 napig fogva tartották. Fogságáról és az itt történtekről részletes leírást olvashatunk ókori életrajzírójának Plutarkhosznak tollából: „A kalózok először húsz talentum váltságdíjat követeltek Caesartól, mire ő jót nevetett, és azt mondta, nyilván nem tudják, kit ejtettek foglyul, majd önként felajánlott nekik ötven talentumot. Kísérete tagjai közül kit az egyik, kit a másik városba küldött, hogy szedjék össze a váltságdíjat, maga pedig egyetlen kísérővel és két szolgával ott maradt a vérszomjas kilikiai tengeri rablók között.”
Plutarkhosz leírásában a nemes, nagyvonalú és hősies tulajdonságokkal rendelkező Caesar jelenik meg. Ugyanakkor tudni kell, hogy 20 talentum arany (közel 5000 aranyérme) már önmagában jelentős összegnek számított és egy római szenátor váltságdíjának mértékével volt egyenértékű. Az 50 talentum (12 000 aranyérme) egy tekintélyes consul értéke volt. Caesar tette mindazt annak ellenére, hogy anyagi helyzetét tekintve családja római mértékkel ugyan jómódúnak számított, ellenben közel sem tartozott a leggazdagabbak közé.(Nagyvonalúsága későbbi állandó anyagi nehézségeinek egyik elsőszámú forrása vált.)
Plutarkhosz szerint Caesar a rabság napjait kimondottan jól viselte: „Olyan fölényesen bánt velük, hogy amikor aludni kívánt, csak megüzente nekik szolgájával, hogy maradjanak csendben. Harmincnyolc napon át a legnagyobb nyugalommal vett részt minden játékukban és szórakozásukban, mintha nem is foglyuk lett volna, hanem a kalózok az ő testőrei.
Julis Ceasar
Közben költeményeket, szónoki beszédgyakorlatokat írt, és felolvasta nekik. Mikor kalózhallgatósága nem csodálta meg eléggé műveit, szemtől szemben műveletlen barbároknak nevezte őket, és gyakran fenyegetőzött nevetve, hogy valamennyiüket felakasztatja.”
Arról, hogy valójában így töltötte-e Caesar fogsága napjait, egyéb információ nem áll rendelkezésünkre. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy miután embereinek sikerül összegyűjtenie a váltságdíjat és 38 nap raboskodást követően kiszabadul fogságából: első dolga, hogy nyomban kegyetlen bosszút álljon fogvatartóin. Plutarkhosz szerint ez nem jelentett mást, mint korábbi ígéretének megtartása: „Ő azonban nyomban felfegyverzett jó néhány hajót, és ugyancsak Milétoszból elindult a kalózok ellen. Rájuk is talált a sziget közelében, és majdnem valamennyiüket foglyul ejtette. A náluk talált pénzt és rablott holmit hadizsákmányként elvette, és Pergamonban börtönbe záratta őket. Utána személyesen kereste fel Iuncust, Kisázsia kormányzóját, és azt kívánta tőle, hogy mint tartományi praetor gondoskodjék az elfogott kalózok megbüntetéséről. De a kormányzót csak a kalózok nem csekély kincse érdekelte, és egyre azt hajtogatta, hogy majd kivizsgálja az ügyet. Caesar nem törődött többet a dologgal, hanem Pergamonba ment, a foglyokat kihozatta a börtönből, és mindnyájukat keresztre feszíttette, ahogyan előre megmondta nekik; pedig ők azt hitték, Caesar csak tréfálkozik.”
A kalóztörténetből az ifjú Caesar, mint ókori hérosz bontakozik ki, aki legyőz minden akadályt, majd ígéretéhez híven megbünteti az ellene vétkezőket. Az eseményekre csak egy ókori pletyka vet némi árnyékot, mely szerint a kalózok csak hosszas alkudozások és teste „kihasználása” után – engedték szabadon az ifjú rómait. De nagy valószínűséggel ez is csak egyike, a Caesár későbi politikai ellenfelei által terjesztett rágalmaknak.
Ladányi László