Kalózvilág az ókorban II. – A kalózuralom felszámolása

Caesar elrablása a kilikiai kalózokat, illetve a Spartacus-felkelésnek nyújtott segítség a szicíliai kalózokat hamarosan Róma elsőszámú ellenségévé tette. A szenátus a tengeri rablók hatalmának megdöntése mellett kötelezte el magát. Kr. e. 67-ben az Aulus Gabinius néptribunus által beterjesztett „Lex Gabinia de piratis persequendis” törvény elrendelte a Földközi-tengeren – valamint a tengerpart 80 kilométeres sávjában – a tengeri kereskedelmet már hosszú idő óta veszélyeztető kalózok uralmának felszámolását. A szenátus a kalózok elleni hadműveletek vezetésével Cnaeus Pompeius Magnust (Caesar későbbi triumvir társa és leányának férje), a kiváló hadvezért bízta meg és imperium maius joggal ruházta fel. Feladata az volt, hogy megteremtse a kereskedelmi hajózás biztonságát és biztosítsa Róma egyeduralmát a Földközi-tenger területén. Ezt három hónap alatt meg is tette.

Pompeius ötszáz hajóval és százhúszezer emberrel vágott neki a hadjáratnak, a szenátus pedig hatezer talentumot bocsátott a fővezér rendelkezésére. Az összeg nagyságát mutatja, hogy ez mai értéken közel fele lenne az Amerikai Egyesült Államok költségvetésének.

A pók hálójában
Pompeius az egész Földközi-tenger medencéjére kiterjedő, átfogó stratégiával és kellő ravaszsággal vágott neki a feladat végrehajtásának. Flottájában fontos helyet kaptak a nehéz római hadihajók mellett azok a fürge, könnyű gályák, amelyek fel tudták venni a versenyt gyorsaságban is a kalózok hajóival. Pompeius felosztotta a Mediterránumot 13 körzetre és mindegyik élére egy katonai legátust nevezett ki. Ezek támadásaikat a kalózok támaszpontjai ellen időben összehangolták, vagy éppen blokád alá vonták a területeket, miközben Pompeius további hajókat küldött, a kalózok addig nem ismert búvóhelyeinek felderítésére. A fővezér a Kilikiai-partvidék esetében (amely a kalózok legerősebb bástyája volt) egyelőre megelégedett azzal, hogy szoros tengeri blokádot vont a terület köré.

A hadműveletek a Földközi-tenger nyugati és középső területein gyors sikert hoztak. A római csapatok megostromolták és lerombolták a kalózok támaszpontjait. Sok kalóz egyszerűen megadta magát. Esetükben Pompeius elnéző volt és nagylelkűen kegyelmet gyakorolt. Az elfogott kalózvezéreket kivégezték, a többieknek váltságdíj fejében megkegyelmeztek. Másokat – információért cserébe, ha segítettek felkutatni más kalóz csoportokat – egyszerűen szabadon engedett.

Mihelyt a hadjárat első szakasza befejeződött, Pompeius sebesen átvezényelte flottáját a Földközi-tenger keleti medencéjébe. Mindeközben maga előtt űzte, üldözte a még életben maradt kalózokat. A menekülők útja egyenesen Kilikia felé vezetett, ahol belerohantak a partvidéket blokád alatt tartó római flottaegységbe. A könnyű fegyverzetű kalózhajók itt gyors vereséget szenvedtek. Hajóikat a rómaiak felgyújtották, az életben maradt kalózok vagy megadták magukat, vagy elmenekültek a szárazföld belsejébe.

A kalózvilág vége
Ezt követően Pompeius nekilátott, hogy mesteri tervének utolsó részét is végrehajtsa. Először is hálószerűen mind szorosabbra zárta a kilikiai partvidék blokádját. Mindeközben saját bázisaként használta Rodoszt, Ciprust és a szíriai partvidéket. Innen biztosította flottája ellátását. A kalózok számos támadással kísérleteztek, hogy áttörjék a rómaiak tengeri blokádját. Néha még sikerült is nekik az első gyűrűn áttörniük, de akkor belefutottak Pompeius hadihajóinak második vonalába, amelyek a kilikiai partvidék mentén járőröztek. Ezt követően a római fővezér egyre szorosabbra vonta a kordont és egyre inkább a partvidékhez szorította az ellenséget. Ezzel folyamatosan csökkentette a kalózok által ellenőrzött terület nagyságát. Katonái átvizsgáltak minden félreeső öblöt, minden rejtett vízmosást, hogy megbizonyosodjanak róla, senki nem tud a hálón átjutni. Ezzel a taktikával elérték, hogy a kalózok által ellenőrzött terület fokozatosan zsugorodott, és lassan már csak legnagyobb erősségük, a Kilikiai-félsziget belsejében található Coracesium(Alanya) tartotta magát.

A gyűrű végül bezárult Coracesium körül is. Ezt követően Pompeius rohamra küldte légionárusait, hogy ostromolják meg a kalózok utolsó fellegvárát. A kalózok nem voltak képesek megküzdeni a római hadigépezettel, amely hamar felőrölte a védők ellenállását, akik végül megadták magukat. Pompeius ezt követően újfent bámulatos nagylelkűségről tett bizonyságot. A vezetőket ugyan kivégeztette, de a többiek megúszták Kilikia és Görögország távoli vidékeire történő száműzetéssel.

A három hónapig tartó hadműveletet követően a győztes hadvezér diadalmenetben tért vissza Rómába. Pompeius a szenátus számára készített beszámolója szerint, katonái leromboltak százhúsz kalóztelepet, tízezer kalózt csatában megöltek vagy kivégeztek és ötszáz kalózhajót elpusztítottak. Legalább ennyire fontos volt a kalózok által felhalmozott vagyon megszerzése is, amit Pompeius felosztott csapatai között. Természetesen a legnagyobb részt ő kapta a zsákmányból.

A hadjárat legnagyobb sikere az volt, hogy Pompeiusnak négy évszázadon át tartó békét sikerült teremtenie a Mediterráneumban. A kalózhajók csak a Római Birodalom kettészakadásával, majd a Nyugat-Római Birodalom bukásával, vagyis az erős központi hatalom megszűnését követően térhettek vissza újra a Földközi-tenger hullámaira.

Ladányi László

A cikksorozat előző részét itt olvashatja:
Kalózvilág az ókorban – Caesar elrablása