Prehistorikus kockatáblákat találtak – Amerika legrégebbi játékait?

A mexikói Chiapas államban lévő Tlacuachero ásatási területen agyagpadlóba fúrt, C alakban elrendezett titokzatos lyukakat találtak a kutatók. Barbara Voorhies régész szerint ezek kockajáték táblái is lehettek. „Ha ez így van, akkor ezek a félkörök a Mexikótól Costa Ricáig terjedő közép-amerikai térségben a játékok legidősebb ismert bizonyítékai” – jelentette ki a kutatónő. Ezidáig a közép-amerikai játékokra a legidősebb bizonyítékok 3500 évesek voltak, ezek a Chiapas környéki, a mai teniszhez hasonlatos ütőlabda-játékok.

Voorhies először egy ívet talált meg 1998-ban, amikor egy chantutói kagylóhéjdomb belsejében sírfeltárást végzett – ezek régi, tengeri kagylóhéjakból és más huladékokból felhalmozott hatalmas képződmények. A chantutók 3500–7500 évvel ezelőtt éltek a mostani Dél-Mexikó partjai mentén, mai szóval rablólovagoknak nevezhetnénk őket.

A régésznő 2009-ben közvetlenül az első mellett egy újabb agyagpadlót talált, amely kilenc további ív részleteit tartalmazta. A felső padlószintet radiokarbonos módszerrel 4300 évesnek határozták meg, az alsó szint viszont 4800 éves volt. Az alsó szintben talált lyukak újraélesztették benne a tíz éve szunnyadó szikrát, hogy magyarázatot keressen a jelenségre. Majd még ugyanabban az évben Voorhies történelmi okot adott arra nézve, hogy miért van olyan szembeötlő hasonlóság a chantuto-lyukak és az ismert eredeti játéktáblák között – ideértve azokat is, amelyeket 1500 környékén az aztékok, illetve 1800 táján a tarahumarai

mexikóiaik használtak.

„Nincs rá abszolút bizonyíték, hogy ezekre a különös jelenségekre az én értelmezésem az egyedül helyes” – mondotta Voorhies, aki egyébként a Santa Barabarai California Egyetem professzor emeritusza –, de nagyon nagy az analógia, és az archeológia számára ez nagyon fontos szempont.”

Ezek az ívek nagyon hasonlítanak más környékbeli őshonos játéktáblákhoz, és John Johnson, a Santa Barbarai California Természettudományi Múzeum kurátora szerint ez igen meggyőző. Johnson, aki egyébként ebben a kutatásban nem vett részt, egyetértett azzal, hogy ez a felfedezés a legrégibb bizonyíték lehet a közép-amerikai játékokra, sőt, tovább ment: „Úgy tűnik számomra, ez egy igen lenyűgöző bizonyíték az amerikai indián-játékokra vonatkozóan” – fogalmazott.

A kagylósütés helyén talált eredményjelző tábla

„A chantutók átmeneti halászhelyeket létesítettek és ott gyűjtötték a tenger gyümölcseit, és hosszú kagylósütögetési ceremóniákon készítették azokat el” – fejtette ki Voorhies. Az évezredek során az ilyen fesztiválok során olyan kagylóhalmok gyűltek fel, amelyek még ma is uralják a tájat.

Voorhies, miután megtalálta a különös lyukakat a kagylóhéj-hegyben, különböző elméleteket állított el azok eredeti célját illetően – például olyat, hogy azok egy állatok elkerítésére épített karám nyomai lehetnek. Miiután azonban elolvasta Stewart Culin néprajzkutató 1907-ben kiadott, az észak-amerikai indiánok játékairól szóló könyvét, ezek a teóriák ostobaágnak tűntek számára. A könyv illusztrációi és a benne szereplő leírások rámutattak arra, hogy a chantuto-lyukak közeli hasonlóságot mutatnak a 19. századi, Arizona álam beli walapai törzsnél talált eredményhirdető táblákhoz – „mindössze annyi a különbség, hogy mintegy 4000 év választja el őket egymástól” – jegyezte meg Voorhies.

A walapai indiánok kockatábláját növekvő sorrendben elrendezett kövekből, és nem lyukakból állították össze. A chantutóknak a külső mexikói partok mentén nem voltak köveik.

„A játékhoz két walapi játékosnak kellett a lyukakkal kialakított C alakzat nyitott oldalával szemben leülnie” – ismertette Voorhies. „Az egyik játékosnak egy botot – a walapaiknál ez kocka volt – kellett az egyik térfélre dobnia. A térfélnek és az azt körülvevő oldalnak egy-egy számértéke volt. A játékosok által elért számok alapján a köveiket vagy más jelzőalkalmatosságot (még nem tisztázott, hogy a walapaik, vagy a chantutók pontosan mit is használtak e célra) az adott számnak megfelelő hellyel elmozdították a C alakkal határolt mező körül. Az a játékos nyerte meg a játékot, aki köveivel elsőnek érte el a sarlóalak szemben lévő végét.

A dobójáték túlélte az időt?

Voorhies szerint a történelem előti embereknek, mint amilyenek a chantutók is voltak, tömérdek szabad idejük volt. „Tessék elképzelni a prehistorikus embert, férfit és nőt, amint a kifogott halait, a polipokat, illetve az apró tengeri rákokat szárítgatja a napon, és közben játszik.” – írta Voorhies tanulmánya összefoglalójában. Elméletét egyébként tudományos lapban még nem publikálta.

Robert Rosenswig a New Yorki Állami Egyetem embertani régész szakértője egyetértett ezzel a „kézenfekvő forgatókönyvvel”. „Mi mást tehetnél, miközben üldögélsz, hogy játszol valamit?” – tette föl a kérdést Rosenswig, aki – jóllehet ebbe a kutatási projektbe nem vonták bele – évekig tanulmányozta a prehistorikus mexikói népeket.

„A játék és a szerencsejátékok egy társadalom fontos kultúr-csomópontjai, hogy azt ne mondjuk, csaknem általános jelei, így meg lennék lepve, ha ezek a népek semmilyen játékot vagy szerencsejátékot nem űztek volna” – fogalmazott.

„Mi több” – hangsúlyozta Rosenswig – „a pihenés, amely az életnek egy egészen más aspektusa, nos ez az, amiről gyakorlatilag semmilyen ismeretünk nincs erre a korai időszakra vonatkozóan. Így van ez a chantutókkal is, mivel ők még abban az ősi időszakban éltek, amikor a kerámia és az ékszerek, amelyek valamelyest megvilágíthatnák, hogyan éltek ezek az emberek, még nem érkeztek meg a történelembe.”

Mély gyökerek

A játékok – és ezzel együtt a szerencsejátékok –az őshonos amerikai kultúrákban évszázadokon keresztül nagy elterjedtségnek örvendtek, különösen az ún.”érdes” ünnepi összejöveteleke alkalmával. Általában „az őshonos amerikaiak azért játszottak szerencsejátékokat, hogy összhangba kerüljenek a saját mindenségükkel” – írta Kathryn Loving 2003-ban megjelent könyvében.

Például, Az Észak-amerikai indiánok játékai c. könyv szerint voltak olyan játékok, amelyben egyebek mellett kérték az isteneket, hogy fokozzák a termékenységet, adjanak esőt, adjanak életet, vagy nyújtsák meg azt, zavarják el a rossz szellemeket.

Így, ahogyan azt Johnson, a Santa Barbara Múzeum szakértője kimutatta „az indián kaszinó kérdésében, ha úgy vesszük, semmi újdonság nincs – ez mindig is egy népszerű elfoglaltság volt”.

Példának okáért, a Spanyol hódítás előtti kaliforniai őslakos népesség által játszott szerencsejátékok, beleértve a fogadásokat is, megadták az indiánoknak a lehetőséget arra, hogy az életben legalább egyszer felülkerekedjenek valamiben.

1800-ban egy misszionárius egy balesetről számolt be, amelybe egy arra vitorlázó, Santa Barbaranál veszteglő spanyol vitorláshajó is belekeveredett. „A misszionárius” – mondotta Johnson – „valamiféle neszt hallott az egyik szobából, és meglepetéssel látta, hogy egy indián és a hajó egyik matróza kártyázott a szobában. Az indián még a matróz gatyáját is elnyerte.”

Természetesen vannak még rejtélyek – ilyen például, hogy miért használtak nagy agyag padlót, amelyről Voorhies meggyőződéssel állítja, hogy egyes egyedül a játék céljára alakították ki. Egy kutatócsoport éppen most vizsgálja az agyag kémiai összetételét, abban bízva, hogy ez majd megadja a rejtély kulcsát. A régésznő abban is bízik, hogy megtalálják magát a kockát, jóllehet, azt nagy valószínűséggel fából készítették, és a fából készült dolgok nem nagyon maradtak fenn az évezredek során.

Mindenesetre, az új elmélet gyökeresen megváltoztatta a chntutókról alkotott elképzelést. „Sok időt töltöttem az életemből azzal, hogy ezzel a különleges népcsoporttal foglakozzam” – mondta Voorhies. „A szórakozási szokásaikba tett nem várt bepillantás mégis sokkal valóságosabbá tette őket számomra.”

Szöveg: Christine Dell’Amore/National Geographic

Képek forrása: Barbara Voorhies/National Geographic