Zoltán, Szultána2021. június 23., szerda
Kultúra

Új ország Afrikában: Dél-Szudán!

National Geographic Magyarország

A National Geographic Magyarország tudósítója tavaly novemberben egy gyermekkatonából lett lelkész sorsán keresztül mutatta be Dél-Szudán keserves hétköznapjait. Most teljes terjedelmében elolvashatják ezt a riportot – két részletben.

Írta Matthew Teague   Fényképezte George Steinmetz

 

 

Független Dél-Szudán

A januárban tartott népszavazáson Dél-Szudán lakóinak nagy többsége a függetlenséget választotta, így az országrész idén nyáron kiválhat Afrika legnagyobb államából.
 
Szudán muszlim-arab északi része és főleg keresztény és animista fekete afrikaiak lakta déli fele régóta harcolt egymással. Négymillió dél-szudáni elmenekült, kétmillió meghalt a véres, kegyetlen polgárháborúkban. A nemzetközi nyomásra 2005-ben megszületett békekötés nyomán Dél-Szudán önálló hadsereggel és saját pénzzel rendelkező autonóm tartomány lett. Ez a békeszerződés garantálta azt is, hogy az országrész lakói maguk dönthetnek majd sorsukról. A januári egyhetes népszavazáson most elsöprő többségük az önállóság mellett döntött.
 
A februárra várható hivatalos végeredmény után Dél-Szudán július 9-én válhat végleg függetlenné. S ezzel megszületik az afrikai kontinens 55. állama, melynek Juba lesz a fővárosa. Mivel a polgárháborúkban elszegényedett Dél-Szudán lakosainak kilenctizede napi alig 1 dollárból él, az új állam a Föld egyik legszegényebb országa lesz.

Jó néhány esztendeje, még a legutóbbi polgárháború előtt történt, hogy egy szudáni fiú, a kis Logocho óvatlanul bekukucskált fűkunyhójuk ajtaján. Édesapja erre fölpattant, nyakon ragadta, és egy nagyobb fiú segítségével kemény marokkal ledöntötte a porba… Különös gyerek ez a Logocho! Testén térdeplő apja vállát és mellkasát forradások barázdálták, arcát pontok és vonalkák díszítették, akár megannyi morzejel. Figyelmeztetésül bármely marhatolvajnak – legyen akár dinka vagy nuer –, hogy a férfi a murle törzs tagja, aki megvédi csordáját, lándzsával, késsel, de akár foggal-körömmel is.

 

Csakhogy Logochót cseppet sem érdekelte a törzsi hagyomány! Amikor a többi fiút – köztük saját bátyját is – férfivá avatták a murlék ősi szokása szerint, ő inkább elfutott, és elbújt a fűben. Most remegve kucorgott a porban, olyan csupasz testtel, mint egy borjúé; semmi sem jelezte rajta, hogy murle lenne. Ám ami még aggasztóbb volt: a kilencéves fiút teljesen hidegen hagyta a jószág. Bátyjával együtt ő is odaguggolt persze a tehén mellé, hogy megfejje, de neki a marha csak egy állat volt, amelyik történetesen tejet ad.

 

Ezzel szemben a murle férfiak és dél-szudáni vetélytársaik élete a marhák körül forgott, amióta világ a világ. Nevet adtak nekik s felcicomázták őket, mellettük aludtak. Énekeltek róluk, táncoltak a tiszteletükre, szerették őket. Menyasszonyt vettek értük, akik azután gyermekeket szültek, a fiaik pedig még több tehenet gondozhattak. „Mi az életed célja?” – kérdezte fiát az apa. Mert amíg a férfinép víz után vándorolt a jószággal, Logocho otthon maradt a nagyanyjával. Az öregasszony barázdákat kapart a kérges földbe, hogy cirkot, babot, kukoricát, sőt tököt termesszen. Ínség idején még a férfiak is tőle kértek enni. A kis Logocho segített vetni, palántákat nevelni, aratni, az idős nő pedig megvédte apjától. „Te különleges gyerek vagy!” – mondogatta neki. Ezúttal viszont már ő sem menthette meg. Az apa és nagyfia keményen a földhöz szorította Logochót. „Naa!?” – bömbölt a gyerek. Miért!?

 

Amint meglátta a „specialistát”, mindent megértett. A férfi letérdelt, az arca fölé hajolt, majd vékony fémreszelőhöz hasonló eszközt vett elő. Szétfeszítette a fiú száját, s alsó állkapcsának két középső metszőfoga közé ékelte a pengét. Egész az ínyig hatolt, majd egy hirtelen vállmozdulattal elfordította. Reccs! Az egyik fog szilánkokra tört, a nyöszörgő

Logocho száját elöntötte a vér. A férfi ezután igazított a pengén, majd – reccs! – a másik metszőfognak is vége volt. „Most már legalább úgy nézel ki, akár egy igazi murle!”

 

Mindez több éve történt, mielőtt még komolyra fordult a legutóbbi szudáni polgárháború. Néhány hónap múlva nehéz idők köszöntenek majd Logochóra és szülőföldjére. A közelgő balvégzetre a falu jósa figyelmezteti a családot – Szudán déli részén ugyanis 1983-ra polgárháborúvá fajulnak a nemzedékek óta forrongó indulatok. Borzalmas öldöklés kezdődik – ám erről jószerével nem is szerez tudomást a nagyvilág. Húsz év alatt négymilliónál több dél-szudáni hagyja el faluját, menekül a hátországba, az északi városokba vagy a szomszédos államokba. Kétmillióan meghalnak.

 

Logocho későbbi életét – mint megannyi dél-szudániét – a menekülés, a háború és az útkeresés határozza meg. Most azonban, hogy a beavatás végeztével apja és a „specialista” magára hagyta, a fiú az oldalára fordult, vére a porba folyt…

 

A szudáni feszültség földrajzi magyarázata oly nyilvánvaló, hogy a Holdról is látható. Északon ott a Szahara széles, elefántcsontszínű sávja; délen a zöld szavanna és a dzsungel öve húzódik a kontinens keskenyedő derekán. Az, hogy egy nép e növényhatártól északra vagy délre él, egész kultúráját meghatározza. Vallását éppúgy, mint zenéjét, viseletét vagy nyelvét. A száraz sivatag, a szavanna és a trópusi esőerdő együttese alkotja Szudánt: megannyi egymástól idegen kultúra honát.

 

Az arabok és a fekete afrikaiak évszázadok óta harcolnak egymással. A 7. századi iszlám hódítók meglepve tapasztalták, hogy az akkoriban Núbiának nevezett térséget zömmel már keresztények lakják. A helyiek ellenállása miatt patthelyzet alakult ki, amely több mint ezer évig fennállt. Végül a kairói oszmán-török kormányzó hadjáratot indított az Egyiptomtól délre fekvő térségek ellen, hogy elefántcsontot és rabszolgákat zsákmányoljon. 1820-ban mintegy 30 ezer szudáni „feketét” hajtott rabigába.

 

Amikor azután a rabszolgaság világszerte szalonképtelenné vált, az emberkereskedelemnek is befellegzett. Az  oszmán-törökök az 1880-as évek elején kivonultak a térségből, majd Szudán rövid függetlenség után 1899-ben a britek kezére került. Ők különálló térségként kezelték Észak- és Dél-Szudánt. S mivel e hatalmas, Nagy-Britanniánál tízszer nagyobb területen nem létesíthettek mindenütt helyőrséget, Kartúmból kormányozták a gyarmatot. A tartományok élére korlátozott jogokkal felruházott törzsi vezetőket neveztek ki, s északon az arab nyelv és az iszlám, délen pedig a kereszténység és az angol terjedését szorgalmazták. Főleg az északi vidéket fejlesztették, a délit elhanyagolták. Felvetődik tehát a kérdés: vajon miért nem osztották eleve két részre Szudánt?

 

Fűből és egyéb természetes anyagokból építik a magtár tetejét a toposák lakta Namorupusban. A földművelés mellett ez is az asszonyok dolga, míg a marhákat a férfiak gondozzák és hajtják ki az időszakos legelőkre.

Az egyik ok ismét földrajzi. Az északi irányba, Egyiptom felé folyó Nílus összeköti a partján élő, igencsak eltérő kultúrájú népeket – még akkor is, ha ez a kapcsolat meglehetősen szeszélyes, s néha a gyűlölségig fajul. Az ősi folyam kulcsszerepet játszik a kereskedelemben, a természeti környezet alakulásában, sőt a politikában is. A brit gyarmatosítók uralni akarták a Nílus torkolata közeléből kiinduló Szuezi-csatornát, hiszen az kötötte össze az anyaországot és „koronaékszerét”, Indiát. Ehhez pedig a Nílust teljes hosszában ellenőrizniük kellett, nehogy egy ellenség elterelhesse a vizét.

 

Miután a britek az 1950-es évek derekán kivonultak Szudánból, senkit sem lepett meg, hogy kitört a polgárháború. A déli felkelők a hatvanas években heves támadásokat intéztek a kormánycsapatok ellen, és ezekben a harcokan félmillió ember veszítette életét. 1972-ben sikerült ugyan békét kötni, de a fegyvernyugvást mindkét fél arra használta, hogy rövid pihenő után egy újabb, még véresebb háborúra készüljön.

 

A két polgárháború közti nyugalmasabb időszakban Egyiptom és a kartúmi kormány gigászi vállalkozásba fogott Dél-Szudánban – ott, ahol a sík vidéken kanyargó Nílus több ágra szakad. Itt található Afrika egyik legnagyobb mocsárvidéke, a Szudd, s a folyó éves áradásai dús legelőket táplálnak, ezért a déli pásztortörzsek régóta ide hajtják csordáikat. Miután a két ország elhatározta, hogy az egyiptomi vízigények kielégítésére 360 kilométeres csatornát építenek a Szudd mellett, munkába állítottak egy nyolc emelet magas árok-
ásó gépet. A pásztorok pedig döbbenten nézték, amint az irdatlan gépezet felszaggatja legelőiket.

 

A déli felkelők az 1983-ban kirobbant újabb polgárháború kezdetén megalakították a Szudáni Népi Felszabadító Hadsereget (spla), melynek egyik legelső, látványos akciója a Jonglei-csatorna építési központjának megtámadása volt. Ezzel azután meg is akadályozta a további munkálatokat.

 

Évekig tartó vérontás, hosszas titkos tárgyalások és diplomáciai manőverek után csak 2005-ben sikerült végre átfogó békeszerződést kötni. Ez bizonyos autonómiát adott a déli országrésznek, amely külön alkotmányt fogadott el, önálló hadsereget állított fel, sőt saját pénzt is kibocsátott. Az viszont máig kérdéses, hogy tartós lesz-e ez a béke, avagy előbb-utóbb kiújulnak a harcok. Merthogy a megállapodás értelmében a déli országrész lakói egy 2011-ben tartandó népszavazáson dönthetik el, hogy Szudántól elszakadva független államot alapítanak-e. De miért nem engedi Kartúm egyszerűen kiválni a déli országrészt? Ennek szintén földrajzi oka van: a kőolajlelőhelyek többsége délen található, míg a finomítók északon működnek, és így a nyereség is jórészt ott marad.

Amint az esők nyomán kizöldül Burgilo megyében a fű, a pari törzs férfijai hazaterelik a marhát a falutól több mint tíz kilométerre fekvő ideiglenes pásztortáborokból. Településük eredetileg a jobb szélen emelkedő Lafon-dombnál állt, de a katonák lerombolták a háborúban.

 

Logochót kilencéves korában maga elé rendelte az apja, és megfenyegette, hogy nem adja ki neki a születésénél fogva megillető jussát – vagyis a marhákat: „Míg élek, nem fogsz megnősülni, mert nem szereted a teheneket!” Amikor azután a fiú egyik nővére maláriában, a másik meg vérhasban meghalt, és a csordát is kór pusztította, a falubeliek úgy gondolták: íme, a jós jövendölése beteljesült! Majd az apa is meghalt, s a fiú anyja kétségbeesett: miből etesse ezután a gyermekeit? Logochót végül távol élő nagybátyjához küldte, aki csodálkozva nézte a különös gyereket. Ki ez a haszontalan fiú, aki nemhogy marhacsordát, de még egy kecskenyájat sem tud elterelni? A nagybácsi kiabált, fenyegetőzött, őrjöngött, Logocho pedig összekucorodott félelmében.

 

Azután történt valami, ami megváltoztatta a gyerek életét. Kitört a második polgárháború, és az spla leállíttatta a nagy csatornaásó gépet. Egyszer egy éhes spla-katona vetődött a táborukba, akit a fiú hússal kínált. Katonák már korábban is jártak náluk, s amikor nagybátyja egy egész bikát ajándékozott nekik, Logocho érezte a hangjában bujkáló félelmet. Ez a katona most hálából öt töltényt nyomott a fiú kezébe, aki hármat a nagybátyjának adott, de kettőt megtartott magának. Később egy kölcsönkapott puskából kilőtte őket az ég felé. A katona hatalma – amelyet az egyenruha és a fegyver csak még jobban kihangsúlyozott – mély benyomást tett a fiúra. Terveket szőtt hát, s több barátját is bevonta ezekbe.

 

Egyszer a nagybácsi csordát legeltetni küldte az immár 12 éves Logochót, s ekkor a fiú és öt barátja megszökött. Azzal az ürüggyel léptek le, hogy megnyúznak egy elhullott bivalyt… Éhesen kóboroltak a pusztaságban, mígnem négy vadászó spla-katonával találkoztak. Két héttel később a szervezet Boma melletti táborába kerültek, ahol már gyülekeztek a többi önkéntesek is. Néhány felnőtt katona volt csak velük, akik az éhhalál szélén álltak, és maguk is parancsra vártak. Egy hónapig a maguk ejtette vadon kellett élniük. Aztán megjött a parancs: Irány Etiópia! Gyalogosan.

 

Nagyjából ugyanekkor, 1986 derekán repült  Etiópiába egy Roger Winter nevű amerikai, hogy John Garanggal, az spla karizmatikus vezetőjével találkozzon. A negyvenes éveiben járó Winter egész életét a nyomorgók megsegítésének szentelte. Egyetemistaként a chicagói South Side negyedben, majd az Üdvhadseregben volt önkéntes, végül a Carter-kormányzatban kapott állást: az elnyomó rezsimek elől menekülőknek nyújtott segítséget. Később, egy nonprofit szervezet élén,  válságba került afrikai államokkal: Ruandával, Etiópiával és Szudánnal foglalkozott.

 

Winter kedvelte a nehezen kiismerhető, széles mosolyú Garangot, aki a két polgárháború között Iowában doktorált közgazdaságtanból. A szudáni Marxot és Bibliát olvasott, seregében gyerekkatonák is szolgáltak, miközben ő egy új Szudánról álmodott, ahol Észak és Dél békében él egymással.

 

A káoszba süllyedő Szudán ellenállhatatlanul vonzotta az amerikait. Emberjogi aktivista lévén, figyelmeztetni akarta a nagyvilágot, hogy katasztrófa közeleg; később ő volt az, aki megjósolta a ruandai népirtást is. Szudánban mélyen megrázta „ez a pokolian kegyetlen háború”, amely minden komoly megfigyelőt választás elé állított: vagy otthagyja az egészet – vagy belekeveredik. Winter képtelen volt hazautazni.

 

(A cikk második felét január 27-én, csütörtökön közöljük.)

Hozzászólások

Nem tudni, miért ásták ki a középkori emberek a halottaikat

Nem tudni, miért ásták ki a középkori emberek a halottaikat

A középkor elején Európa-szerte gyakorta ásták ki a sírokat nem sokkal a temetkezést követően, hogy tárgyakat emeljenek ki belőlük.

Így néz ki a levegőből egy korai viking település

Így néz ki a levegőből egy korai viking település

Az izlandi Stöð-nél két izgalmas épület maradványa is megtalálható: az egyik a sziget egyik legkorábbi telephelye lehet, a másikban pedig egy törzsfőnök élhetett.

Ókori táblát talált egy gazda a földjén

Ókori táblát talált egy gazda a földjén

A sztélé II. Uahibré fáraó idejéből származik.

Őskori kőtárgyakat találtak a víz alatt

Őskori kőtárgyakat találtak a víz alatt

A korszakban a vízszintek jóval alacsonyabbak voltak, ezért több lelőhely mára víz alá került.

Így táplálkoztak az iszlám kori Szicíliában

Így táplálkoztak az iszlám kori Szicíliában

A kutatók szerves maradványokat elemezve mérték fel, hogy mit ettek a korabeliek.

National Geographic 2021. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket