Ópiumháború

Írta: Robert Draper

Fényképezte: David Guttenfelder

A rendőrfőnök hatásosan jelzi, hogy nem fél a drogcsempészektől: felmutatja csonka középső ujjú jobb kezét. Aka Núr Kintuz dandártábornokot négy éve nevezték ki az északkelet-afganisztáni Badahsán tartomány rendőrségének élére. Nem kis feladattal: számolja föl a máktermesztést. „Az egyik első irtóakciónk után távirányítású pokolgép robbant a kocsim alatt” – meséli. Fölgyűri jobb ingujját: csupa sebhely az alkarja. Azóta is számtalan halálos fenyegetést kapott. A máktermesztők feleségei és gyermekei kőzáport zúdítanak a rendőreire. Az irtáshoz használt egyik traktorukat meg fölgyújtották.

Szomorú tény, hogy a 85 százalékban parasztok lakta Afganisztán gazdaságát csak a nyugati segélyek és az ópiumcsempészet tartja fönn. S míg a segély azért érkezik, hogy az ország végleg szakítson a tálibokkal, addig a tálibok a drogcsempészetből pénzelik a nyugati katonák elleni támadásokat. Az afgán kormány csak mostanában kezdi felismerni a nyilvánvaló tényt: a külvilág bőkezűségének a gazdaság „ópiumfüggőségének” felszámolása a záloga. Nincs mese – meg kell semmisíteni a mákföldeket. Ám ahogy a hithű muszlimok nem egyik napról a másikra lettek a világ legnagyobb ópiumszállítói, úgy a máktermesztés iránti vonzalom sem gyomlálható ki egykönnyen az afgánokból.

Kintuz rendőrfőnök jó eredményt ért el Badahsánban. Öt éve még Afganisztán második legnagyobb ópiumtermelője volt a tartomány, csupán a tálibok uralta Helmand előzte meg. Sőt, miután 2000-ben a tálibok betiltották a máktermesztést, egy ideig az élre is került, mivel akkor épp a tálibokkal ellenséges Északi Szövetség uralta Badahsánt. Kintuz tábornok 2007-es kinevezésekor mintegy 3650 hektáron ültettek mákot; két esztendő múlva már 600 hektárnyi sem maradt belőle. 

Bár termesztését tiltja a törvény, a mák bármely más terménynél jóval többet hoz az afgán gazdák konyhájára. Aratáskor a gubókat megkarcolják, hogy kifolyjon bíborszínű nedvük. Miután a máktej megszáradt, lekaparják, s téglányi ópiumtömböket formáznak belőle.

A hatósági akciók távoli, nehezen megközelíthető vidékekre űzték a máktermesztőket. S mivel a gazdák jól álcázzák földjeiket, órákig kell autóznunk az elhagyatott, poros hegyi utakon, mire találunk egyet. Nem árt egy kísérő sem, aki jól ismeri a környéket, és szükség esetén hihető magyarázatot adhat arra, mi szél hozott bennünket e tájra. Útközben pedig éberen kell kémlelni a végtelennek tűnő, kopár és jellegtelen észak-afganisztáni hegyvidéket. Aztán hirtelen feltűnik egy ártatlannak tetsző, de kihívóan rikító színfolt, félreérthetetlenül jelezve: mákra bukkantunk!

Háttal a virágzó mákföldnek, guggoló paraszt gyomlálja a szomszédos táblát. A határvidéken gyakori, széles, mongolos arcú, barna köpönyeget és turbánt viselő 37 éves férfi mosolyogni próbál. Mohamed Kálid néven mutatkozik be, s nem is tagadja, hogy övé a mák.

„Az apám tanított meg tíz éve a termesztésére. Eddig vagy harminckilónyi ópiumot sikerült előállítanom” – mondja. Majd a szántást ujjhegyével gereblyézgetve elmeséli, hogyan fizetnek a csempészek előleget a termésért, miként gyomlálja és egyeli hattagú családja a palántákat, s végül azt is elárulja, hogyan vonják ki a gubókból a tintaszínű ópiumnedvet. Négy hónapig tart ez a pokolian kemény munka, de Kálid nem panaszkodik, mert a haszon sem csekély. Fóliába csomagolt, téglányi ópiumtömbjeiért annyit kap a piacon, hogy megél belőle az egész család. Emellett a mákszemekből olajat sajtol, a szárat eltüzelheti, a hamuból meg szappant főz. „Sok mindenre jó!” – szögezi le.

Amerikai tengerészgyalogosok rakodják a helmandi Mardzsába szánt műtrágyát. Segélyprogram indult olyan gazdáknak, akik hajlandóak kukoricát, babot és egyéb haszonnövényeket termeszteni, hogy újra föllendüljön az afgán mezőgazdaság.

A mákföldek könyörtelen pusztítását már Kálid sem nézhette tétlenül: legfeltűnőbb parcellájára, ahol most gyomlál, ezentúl búzát és dinnyét fog ültetni. Legértékesebb terményének csak az útról szinte észrevehetetlen sávot hagyja meg. „Erről is lesz majd jó egykilónyi ópiumom, akár nyolcvan dollárt is megadnak érte” – jelenti ki, miközben hátrapillant lila, rózsaszín és fehér színben pompázó mákföldjére.

Kálid aligha sejti, hogy ügyeskedése miként érinti Afganisztán jövőjét vagy épp az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket. „Nem tudom, miért pusztítják el a termésünket. Én csak egy szegény paraszt vagyok, akinek meg kell keresnie a családnak a betevő falatot” – mondja komoran.

A teljes cikket elolvashatja a magazin februári lapszámában.