Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Kultúra

Cahokia – indiánok elhordott városa

National Geographic Magyarország

Négy évszázaddal Kolumbusz érkezése előtt az indiánok települést alapítottak a mai Illinois állam területén. De milyen lehetett a hely, a mai Cahokia annak idején, és milyen sorsra jutott az idők során?

Írta: Glenn Hodges
Fényképezte: Don Burmeister és Ira Block

Amióta ismerem a Collinsville-szendvicset, az sem lepne meg, ha pláza épülne Machu Picchu romjaira. Amerika első nagyvárosának közepén állok, Amerika első nagyvárosának közepén állok, az észak-amerikai sarkvidék és a mexikói sivatagok között húzódó térség egykori legnagyobb kultúrájának központjában. Talán nem túlzás azt állítani: ez a város volt az amerikai indiánok legfőbb alkotása. A jelenkor látványa viszont kiábrándító: ronda forradás, négysávos autóút csúfítja el a régi idők maradékát, a becses történelmi helyszínt.
Igyekszem, de nem megy – sehogy sem tudom elképzelni, hogy annak idején indiánok ezrei sürgölődtek a főtéren. Inkább dühöngök: óriási reklámtábla éktelenkedik a tér közepén. Megsajdul az ember szíve, ha belegondol: az Illinois állambeli Cahokia Mounds egyike az Egyesült Államok mindössze nyolc világörökségi helyszínének.

 

Ami azt illeti, Cahokia akár szerencsésnek is mondható – hiszen alig 15 kilométerre nyugatra szinte nyoma sincs már az indiánok emelte domboknak (ezek a földhalmok ihlették Saint Louis 19. századi becenevét: Mound City, azaz „Halmok városa”). Egyetlenegy maradt fenn, meg néhány fénykép és a Mound Street névre hallgató girbegurba autóút. Persze Cahokia sem vészelhette át háborítatlanul a 20. század fejlesztéseit: második legnagyobb halmát 1931-ben teljesen elhordták a helyiek, hogy föltöltsék veteményesüket. Azóta játékbarlang, ház, repülőtér, és ami a legsiralmasabb: autós pornómozi épült a helyén.

 

Szerencsére Cahokia fő tájelemei megmaradtak, sőt ma már szinte mind védelmet élveznek. S bár esztétikailag nem csorbítatlan, 1600 hektárjával (ebből 890 védett állami történelmi helyszín) az Egyesült Államok legnagyobb régészeti lelőhelye a Cahokia Mounds. Jelentősége ugyancsak hatalmas: alapjaiban átformálta a Kolumbusz előtti korok indiánjairól alkotott képünket.Cahokiában teljesedett ki, sőt talán ott is született az úgynevezett „Mississippi kultúra”. Az Államok középnyugati és délkeleti tájain i.sz. 800 táján megtelepedett földművesek a 13. századra már virágzó közösségekben éltek. Ennek ellenére az Európából érkezett telepeseknek eszükbe sem jutott, hogy az indián népség bármi várost építhetett; Cahokia mesterséges dombjairól azt hitték, valami messziről jött nép műve mindegyik. Igazából nem csoda, hogy így vélekedtek, hiszen a legnagyobb cahokiai földpiramis úgy tíz emelet magas, és kevés híján 623 ezer köbméternyi földet foglal magában. Föníciaiak, netán vikingek élhettek itt, vagy esetleg Izrael egyik eltűnt törzse, hümmögtek a bevándorlók. Indián város?! Föl sem merült bennük a gondolat – egészen más kép élt bennük az indiánok életformájáról.

Amúgy Henry Brackenridge jogász és amatőr történész írt elsőként részletesen Cahokia dombjairól. A környező prérit járva, 1811-ben bukkant rá a dombokra és az irdatlan központi halomra: „Csak bámultam hökkenten, valahogy olyasformán, amiként az egyiptomi piramisokra csodálkozik rá az ember. Minő bámulatos földhalom! Ekkora tömeget fölhalmozni több ezer munkásnak is évekbe telhetett.”

 

Reggeli ködbe burkolózik a Monks Mound. Építése idején alighanem ezer meg ezer indián ügyködött a halom körül: 15 millió kosárnyi földet hordtak ide. Az óriásdomb tetején emelt nagy templom (vagy talán palota) minden bizonnyal vallási szertartások színhelyéül szolgált.

 

A felfedezésről beszámoló újságcikkek jórészt visszhang nélkül maradtak. Brackenridge levélben panaszolta ezt föl barátjának, a korábbi elnöknek, Thomas Jeffersonnak. Sajnos keveseket – elnököt se sokat – érdekelt a téma és Cahokia létezése. A befolyásos körök akkoriban épp azzal voltak elfoglalva, hogy egyszer s mindenkorra megoldják az indiánkérdést – dehogyis akartak ők az őslakosok történetével vesződni.

 

Andrew Jackson elnök 1830-ban elrendelte: a keleti vidékek indiánjai költözzenek át a Mississippi nyugati partjára. Végtére is az indiánok nomád vademberek, mondogatták a törvényhozók, úgyse tudnának mihez kezdeni a jó termőfölddel. Nagyon nem jött volna jól, ha kitudódik, hogy néhány száz évvel korábban még hatalmas (a korabeli főváros, Washington méreteivel vetekedő) indián város létezett, sőt virágzott a Mississippi folyó térségében.

A 20. század második feléig alig akadt amerikai felsőoktatási intézmény, amelynek tantervében szerepelt Cahokia és a többi hasonló lelőhely. Támogatott régészeiket is szívesebben küldték máshova az egyetemek – például Görögországba, Mexikóba és Egyiptomba, mert ott kellőképpen távoli és romantikus múltba nyúlhatott vissza a kultúrtörténet kutatója. Cahokia, a szomszédos East St. Louis és St. Louis indiánok hagyta dombjaiért csak egy kicsiny, ügybuzgó és lelkes csapat folytatott szélmalomharcot. Ám hiába igyekeztek; a két utóbbi helyszínt – ahol egykor a mississippi indiánok legnagyobb közösségei éltek – földig rombolták, majd a terepet leburkolták. Cahokia egyik nagy halmát, a Monks Moundot (Szerzetesek dombja; francia barátok laktak a tövében valaha), 1925-ben állami parkká nyilvánították, de attól kezdve is csak szánkázásra, meg a húsvéti tojáskeresési móka helyszínének használták. Ezt-azt építettek rá, ám Cahokia igazából senkit sem érdekelt; az 1960-as évekig csak elvétve, és csekély meggyőződéssel vizsgálták a régészek.

 

A teljes cikket elolvashatja a magazin februári lapszámában.

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

A 35-40 éves korában elhunyt férfit szarvasmarháival és szekerével együtt temették el.

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

Ezeréves korcsolyát találtak

Ezeréves korcsolyát találtak

A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Egy tükör, egy tányér, egy harang és más leletek kerültek elő.

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

A több ezer éves település ritka betekintést nyújt a bronzkori mindennapokba.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket