Földtörténetet ír az ember

Írta: Elizabeth Kolbert

Kanyarog az ösvény, átvisz egy sebes vizű patakon, azután visszafordul. Körbenézek: nicsak, egy birka teteme mellett vezet az utunk fölfelé! Esik, határozottan érzem, de errefelé, a Skót-felföld déli részén csak legyintenek: épp csak szemerkél! Túl a legutolsó kanyaron vízesés sejlik föl előttünk. Oldalt sziklafal, benne vízszintesen futó rétegek; akár egy oldalára billent, óriásoknak való tortaszelet. Vezetőm, Jan Zalasiewicz brit geológus, a rétegtan nemzetközi hírű szaktekintélye, széles, szürke sávra mutat a sziklafal kövében: „Na, itt aztán csúnya dolgok történtek annak idején.”

A gát féken tartja a megáradt folyót, öntözővízzel látja el a földeket, széntüzelés nélkül szolgáltat áramot. A világ vízerőművei nem kevesebb mint 16 százalékát adják a szénmentesen megtermelt villamos energiának. Az árnyoldal: az építkezések miatt súlyos kárt szenvedett a folyók élővilága, és 40−80 millió embernek kellett áttelepülnie világszerte. Ma már minden második nagy folyót gát szabályoz.   Fotó: Mitch Epstein

Mint megtudom, úgy 445 millió évvel ezelőtt rakódott le szép lassan az a szürke réteg, amikor az üledék felhalmozódott az itteni ősóceán fenekén. Akkoriban még inkább csak vizes közegben  hemzsegett az élet; a katasztrófa is ott következett be. A szürke, méteres réteg képviselte földtörténeti korszakban kipusztult a tengeri fajok négyötöde. Tömérdek állatcsoport, így a graptolitok is végérvényesen eltűntek. Az ordovícium alkonyán történt mindez: az elmúlt félmilliárd esztendő öt nagy kihalási hullámának egyike söpört végig az élők világán. Óriásit változott ebben az időben az éghajlat, a tengerek szintje és kémiai összetétele. Talán egy szuperkontinens volt a tettes, amelyet a tektonikus erők a Déli-sark fölé sodortak.

A toscanai tengerpart sűrítve tárja elénk ember és tenger drámai ellentétét. Korántsem természetadta a helyi föveny színe. Nemrég még mindenféle karbonátot meg higanyt ontott a közeli vegyi üzem – előbbiektől fakult meg a part. A gyár klórt és egyéb fontos anyagokat állít elő a tengerből kivont sóból.   Fotó: Massimo Vitali

A sztratigráfusok, mint Zalasiewicz is, kőzetrétegekből ókumlálják ki bolygónk történetét. Nagyon hosszú, millióéves távlatokban gondolkodnak, világrengető, örök jeleket hagyó természeti folyamatok után nyomoznak. Katasztrófákat keresnek – fordulópontokat, amelyek szabatos fejezetekre tagolják bolygónk 4,5 milliárd esztendős történetét. Ezért is borzongató a tény: sokak szerint a mi korunk is ilyen földtörténeti fordulópont. Fajunk az elmúlt egy-két évszázadban irgalmatlanul átalakította a Földet – olyannyira, hogy vadonatúj korszakot nyitott: az antropocént.

A hajóbontás munkát ad, és jól eladható fémhulladékot Banglades népének, ugyanakkor sok veszedelmes anyaggal (egyebek mellett poliklór-bifenilekkel és azbeszttel) szennyezi a környezetet. Ma már jobban odafigyelünk a hulladék hasznosítására, de többet is szemetelünk.   Fotó: Edward Burtynsky

A permetező esőben Zalasiewiczet faggatom. Ugyan milyennek látják majd az antropocént a messzi jövő geológusai – bármifélék is legyenek, és vizsgálódjanak bármi módon? Geológiai mércével mérve enyhébb lesz-e az emberiség okozta átalakulás, mint oly sok másik a Föld történetében? Vagy éles határvonalként, katasztrófaként jelenik majd meg a kőzetekben – olyan lesz, mint a tömeges kihalás az ordovícium végén?

„Éppen ezt akarjuk mostanság kideríteni” – közli lakonikusan Zalasiewicz.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2011. márciusi lapszámában.