Másvilági inkák

Írta: Heather Pringle
Fényképezte: Robert Clark

Sziget Peruban, a Titicaca-tó közepén: Taquile. Főterén most épp  százak hallgatják áhítatos csöndben a római katolikus pap fohászát. Taquile lakói, nem kis részben a több mint félezer esztendeje ideérkezett inka telepesek leszármazottai, a mai napig őrzik és ápolják hagyományaikat. Pompázatos színekben tobzódó kelmét szőnek, az inkák kecsua nyelvét beszélik, sok évszázados módszerekkel művelik földjüket, ünnepnapjaikon pedig összegyűlnek a főtéren, fasípok fültépően éles hangjára, dobok pergő ritmusára járják ősrégi táncaikat.

Gyönyörű délután; Santiago ünnepe van éppen; a főtér sarkából figyelem a rítust. Az inkák annak idején Illapa villámistent ünnepelték ezen a napon. Az ima végén négy, fekete ruhás férfi összerótt faállványon magasra emeli Szent Jakab színes szobrát. A pap nyomában ők is elindulnak, körbehordozzák a szentet a főtéren. Hajdan az inkák is így vitték vállukon királyaik múmiáit.

Erő, kevélység, nagyravágyás; sok-sok évszázad távolából is erre vall az inka uralkodók neve. Huaszkár: Aranylánc; Virakocsa: Teremtő Isten; Pacsakuti Jupankí: Világ megújítója. S valóban, az inka királyok méltók voltak nevükhöz, átformálták, megújították az akkori világot.

Az ismeretlenségből föbukkant inka dinasztia a 13. század folyamán a Kolumbusz előtti idők legnagyobb birodalmát teremtette meg a perui Cuzco-völgyben. Diplomácia, vesztegetés, megfélemlítés, hódítás: ezekkel az eszközökkel érvényesítették hatalmukat, akaratukat. Sokáig csak az inka előkelők – nyilván elfogult – történeteiből,  pontosabban az ezeket rögzítő spanyol krónikákból ismerhettük a nagy királyok életét és tetteit. A majákkal ellentétben az inkák nem írtak jelekkel, uralkodóikról nem maradtak arcképek. A főváros, Cuzco palotáit hamar lerombolták a spanyolok, a romokon épült gyarmatvárosok maguk alá temették az inka múltat.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2011. áprilisi lapszámában.