Önkéntesként Etiópiában 1. rész
2010. október elsején utaztam Etiópiába, hogy 3 hónapot önkéntesként dolgozzak a fővárosban, Addisz-Abebában. Eredeti munkám, több társammal együtt az volt, hogy a nagyobb egyetemeken felmérjük az oktatás színvonalát és az esetleges gyengeségek orvoslására ötleteket adjunk.
Egy lestrapált Lada taxi várja az utasokat Addisz-Abeba központjában, a Meskel téren.
2010 nyarán új kormány került hatalomra az országban, és szerintük a nem-kormányzati szervezetek (NGO-k) túl nagy befolyást gyakorolnak az etióp politikára, oktatásra, vallásra, tradíciókra. Egy új rendelet szabályozza a külföldi alapítványok és szervezetek összetételét, számát és működési területét. Ez bennünket is érintett és az első munkanapon szembesültünk a ténnyel, hogy a fogadó intézmény jobbnak látta, ha nem náluk munkálkodunk.
Kinti segítőnk talált egy kanadai szervezetet, ahol szívesen láttak minket a csapatban. A Digital Opportunity Trust 11 országban azon fáradozik, hogy a társadalomból kirekesztett fiataloknak az üzleti ismeretek alapjait tanítsa meg, majd a kurzus végeztével saját vállalkozást indítsanak, így önállóan, és méltósággal kerülhessenek vissza a társadalomba.
Feladatunk egy ehhez szükséges interaktív oktatóanyag megalkotása volt. Ehhez meg kellett ismerkednünk azokkal a közösségekkel, akiknek a tanagyagot szánták, az ország kultúrájával, gazdasági és üzleti hátterével.
Egy utcakép a közel 3,5 milliós fővárosból. Addisz-Abeba jelentése: új virág
Először Addisz-Abebában egy HIV-pozitív csoporthoz látogattunk, ezt a tényt a munkatársak útközben mondták el – talán nem véletlenül. A tudat, hogy fertőzött emberek közé megyünk teljesen megfagyasztotta az ereimben a vért, bár tudtam, hogy Afrikában ez súlyos és egyáltalán nem ritka betegség. Etiópiában a lakosság 2,1 százaléka fertőzött. Átfutott az agyamon, hogy mondhatnék nemet: a racionális énem erre sarkallt, de az önkéntes és szociális énem bátorított, hogy ne fordítsak hátat. Megtört betegegre számítottam, helyette életigenlő, tanulni vágyó, kedves és vidám emberek ültek a táblával szemben, miközben hevesen vitatkoztak, a helyi étel, az injera sütéséhez szükséges állandó és változó költségekről. Közöttük ülve elszégyelltem magam a racionális énem miatt.
Beyaynatu: A mintegy 50 centiméter átmérőjű injera tésztára sült zöldségek kerülnek: lencse, borsó, káposzta, erős paprika, cékla, krumpli, rizs, saláta, spenót és az elmaradhatatlan siro szósz a tetejére. A ízletes bőségtál két embernek is elég, ára 10-20 birr, 120-240 forint.
270 kilométerre a fővárostól, Awasa városában árván vagy félárván maradt fiatalok oktatásán vettünk részt, akik a tanfolyam mellett szőni tanulnak. 2010-ben öt férfi és négy nő végezte el sikeresen az iskolát, ők együtt alapítottak céget, ami tradicionális etióp ruhák készítésével foglalkozik. Maguk a tanárok is üzletemberek, közösen működtetnek kávéházat, internet kávézót, rendezvényszervező irodát.
A cikk írója az awassai csoport szövő tanfolyamán.
Gyakran kérdezgettük őket álmaikról vágyaikról. Az iskolások közül majdnem mindenki Kanadában szeretne élni, a kollégák nagy része Európában, többen Angliába mennének és egy focimeccset néznének meg. Saját vállalkozás, kocsi, ház is listavezető volt persze, de ezek mellett az álmok mellett soha senkit nem hallottam panaszkodni a jelen gyötrelmei miatt.
Kirándulás a Ziway-tónál, helybeli gyerekek kíséretében.
Fejtörést okozott az oktatóanyag megalkotásakor, hogy hogyan tanítsuk és vegyük rá a leendő vállalkozókat, hogy váljanak versenytársakká és legyen céljuk a profit megszerzése, ha a kultúrájuktól ez távol is áll. Tipikus kép: az utcán és a piacon egymás mellett állnak az árusok ugyanazt a portékát kínálva ugyanazért az árért abban bízva, hogy pont tőlük fognak vásárolni. Ha pedig az egyik eladó éppen kifogy valamelyik termékből, akkor csak átmegy a szomszédjához és tőle veszi meg a hiányzót – ugyanannyiért. Kell-e szólni a másik árusnak, hogy számoljon fel plusz pénzt, különben semmi haszna nem lesz? Van-e szükség üzleti fortélyok tanítására, ha azok ellentmondásban állnak a kultúrával? Jogunk van-e nekünk önkénteseknek, vagy bárki másnak okoskodni és felülbírálni egy kialakult rendszer működését?
Ekkor, és még sok más alkalommal is, eszembe jutottak a Magyar Önkéntesküldő Alapítvány koordinátorának szavai: “Az út a fontos, nem a cél.”
Nagy Zsuzsanna