Maja kikötő titkai Mexikóban

A régi Újvilág egyik legjelentősebb hajós kultúrájának tárgyi emlékei után kutat az amerikai Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal (NOAA) támogatásával indított expedíció.
Kutatók a 10 és fél méteres Vista Alegre-i piramis tetején.
Fotó: Proyecto Costa Escondida Maritime Maya 2011 Expedíció
A felderítetlen és elfeledett partvidékről egykor hatalmas, evezős fatörzscsónakokban indultak útnak Mexikóból és Közép-Amerikából származó árucikkekkel a maja kereskedők. A kutatók többek közt egy olyan kenut is szeretnének megtalálni, melyről 1502-ben Kolumbusz Kristóf fia, Ferdinánd feljegyezte, hogy a rakomány és az utasok mellett még 25 evezős is elfért.
2011. május végéig a csapat a Yucatán-félsziget északkeleti csúcsánál fekvő ősi kikötőt, a mangrove erdővel és lagúnákkal tarkított, ember nem járta Vista Alegre („vidám kilátás”) területét tárja fel.
A tudósok szerint a kikötő egy fontos kereskedelmi útvonal része volt, melyet időszakosan, körülbelül Kr. e. 800 és Kr. u. 1521 között, a spanyol uralom kezdetéig használtak.
Jeffrey Glover, az expedíció egyik vezetője szerint a tengerjáró maják virágkora a Kr. u. 1100 és 1521 közötti időszakra tehető.
„A maja hajósokat a feljegyzésekben az ősi föníciaiakhoz hasonlóan ábrázolták: sokféle áruval kereskedtek, úgymint gyapottal, sóval és valószínűleg tömjénnel, jádekővel, obszidiánnal, kakaóval, trópusi madarak tollával, de még rabszolgákkal is. Hajózási területük a mai Veracruz partvidékétől a Hondurasi-öbölig terjedt. Ennek ellenére keveset tudunk a maja hajósok történetéről, és arról, hogyan birkóztak meg a tengeri élettel.” – meséli Dominique Rissolo, az expedíció másik vezetője.
Dominique Rissolo éppen egy ősi gyalogúton megy át, Vista Alegre és Templo Perdido között. Fotó: Proyecto Costa Escondida Maritime Maya 2011 Expedíció
A közelmúltban feltérképezték a Vista Alegre 20 kilométeres partszakaszának ásatási lehetőségeit. 2005-ben és 2008-ban a kutatók 29 építményt fedeztek fel a kikötőben: emelvényeket, mesterséges dombokat, kövezett utakat, és a központi téren lévő tíz és fél méteres, meredek falú piramist, melyet nagymértékben rongáltak a hurrikánok. A kutatók véleménye szerint a piramis csúcsáról őrök tartották szemmel a kenuforgalmat. A kikötőből keskeny ösvény vezet a parttól jó egy kilométernyire álló mára összeomlott és kifosztott templomhoz.
Az expedícióhoz két mexikói kutató és néhány amerikai diák is csatlakozik. A kutatásokkal azt is szeretnék elérni, hogy a mexikói hatóságok nagyobb figyelmet fordítsanak a tengerparti és tenger alatti kulturális kincsekre.
A siker reményében a felfedezőknek meg kell megküzdeniük olyan nehézségekkel, melyek a hajdani maja tengerészek életét is nehezítették. Például hajlékot kell találniuk – a csapat tagjai sátrakban vagy függőágyakban alszanak –, a terület csakis csónakkal közelíthető meg, iható víz alig van, viszont annál inkább számítani lehet trópusi viharokra. Az „őslakosokkal” szintúgy problémás az együttélés: moszkitók, kígyók, pókok és krokodilok lakják a környéket. Ahhoz, hogy munkájukat végezni tudják, minden leleményességükre szükség van.
Forrás: NOAA Expedíció