Bagdad – új hajnal hasad a vihar után?

Írta: Brian Turner
Fényképezte: Lynsey Addario

Nem háborús emlékidézésre tértem vissza Bagdadba, nem is a közel-keleti országot ért trauma nyomait akartam kutatni – és most mégis óhatatlanul ezt teszem. Amikor legutóbb ezeket az utcákat róttam, sivatagi terepruhát viseltem, mindig lövésre készen tartva M4-es karabélyomat. 2003–2004-ben ugyanis a 2. gyalogos hadosztály őr­mestereként 150 ezer amerikai honfi­társammal együtt magam is Irakban szolgáltam. Azóta sokat töprengtem azon, vajon hogyan tér majd vissza a normális kerékvágásba az irakiak élete. S arra is kíváncsi voltam, milyen érzés golyó­álló mellény és degeszre tömött tölténytár nélkül sétálgatni az iraki főváros utcáin…

Egységünk utánpótlást szállító konvojokat kísérgetett a városban. A felkelők lesből támadtak ránk vagy robbanószerrel megpakolt autókkal robogtak felénk. A detonációtól járművük valósággal ráégett az aszfaltra – még a roncsok eltüntetése után is soká­ig megmaradtak az árulkodó fekete nyomok. Egyik nap parancsnokunk ránk kiáltott, hogy fedezékbe, de azonnal! Alig húztuk be fejünket a géppuskás lövésszel a Stryker harcjármű menedékébe, robbanólövedékek halálos zápora zúdult ránk. Keresztültörtünk a gyilkos csapdán, szívünk majd kiugrott a helyéről.

Effajta emlékek törnek rám, miközben a városban autózunk. Azóta persze megváltozott a világ. Ez már nem az a régi Bagdad! A Tigris folyó partján, az Abu Nuwas utca közelében, ahol valaha orvlövészek fegyverei ropogtak, focizó gyerekek zsivaja hallik a háborús zaj helyett. A 2006 és 2008 közti évek ádáz harcainak helyszínén ma fiatalemberek csevegnek a Haifa utcai piac bejáratánál, egy rádióból iraki popzene bömböl. Az egyetem környékén tankönyveket, jegyzeteket szorongató fiatal nők nevetgélnek, színes fejkendőikkel vidámságot hoznak a szürke épületek közé. Bagdad kezdi visszanyerni egykori hangulatát.

Amikor tavaly decemberben leszállt a repülőgépem, sejtelmem sem volt, mire számíthatok. Képtelen voltam szabadulni a hangtompítós pisztollyal elkövetett merényletekről szóló híradások emlékétől – vagy attól a gondolattól, hogy akár el is rabolhatnak. Hiába súgta azonban a józan ész, hogy üljek vissza az első hazafelé tartó gépre, kíváncsi voltam, mi lett abból a városból, ahol egykor szolgáltam. Ha meg akarom ismerni ezt az új Bagdadot, nincs más hátra, meg kell szabadulnom egykori beidegződéseimtől, mielőbb el kell hessegetnem a régi emlékeket…

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2011. júliusi lapszámában.