Antonius és Kleopátra találkozása: Hogyan történt?

Sir Lawrence Alma-Tadema: Antonius és Kleopátra találkozása; Kr.e 41. Olajfestmény, készült: 1883-ban   Fotó: Sotheby’s New York, 19. századi európai művészet; magángyűjtemény, 65.

A festő Shakespeare drámájából merített ihletet a kép elkészítéséhez. 1850 és 1912 között a darabot rendszeresen játszották London színházaiban, s a királynő alakja megragadta a londoni közönség képzeletét – kiváltképp az elbűvölő szépsége keltette varázs és az ebből fakadó végzetes szerelem.

Az angol drámaíró viszont Plutarkhosz Antonius-életrajzát használta forrásként. Nézzük, hogyan beszéli el a találkozást a híres ókori görög történetíró:

„Kilikiában történt az az esemény amely gyökeres változást hozott Antonius további életére, és jellemét is alaposan megváltoztatta. Ott találkozott Egyiptom híres királynőjével, Kleopátrával. … Kleopátra aranyozott fedélzetű bárkáján bíborvitorlákkal hajózott fel a Küdnosz folyón; az ezüstevezők ütemes csapásai egybeolvadtak a fuvola, a pásztorsíp és a lant hangjával. Maga Kleopátra aranyhímzésű baldachin alatt feküdt, díszes öltözetben, oldalán a festmények Eroszainak, a szerelem kis istenségeinek felöltöztetett ifjak álltak és legyezték. Legszebb rabnői a vitorlaköteleknél és a kormányrúdon álltak. Füstölőszerek bódító illata terjengett felhőként a folyó mentén. Az emberek nyomban ellepték mindkét partot a tolkolattól kezdve, hogy tanúi legyenek a csodás látványnak.

Antonius meghívta Kleopátrát lakomára, de a királynő arra kérte, inkább ő menjen hozzá. Antonius elfogadta a meghívást, és a vitorlás pompás látványa elkápráztatta.

Másnap viszonzásképp Antonius hívta meg Kleopátrát lakomára, és mindent megtett, hogy pompában és jó ízlésben felülmúlja, de kudarcot vallott. Kleopátra észrevette Antoniusban a bárdolatlan katonát, s most már tartózkodás nélkül, merészen bánt vele.” (Plutarkhosz: Híres Rómaiak, F. Kemény Márta fordítása)

Shakespeare teljes mértékben Plutarkhosz leírását veszi alapul a találkozás megörökítésekor. A jelenetben az eseményt Anotius cimborája, Enobarbus meséli el Octavius barátainak:

„Első találkozásra elrablá Antonius szivét a Cydnuson. [Küdnosz / Kydnos folyó] …

A bárka, melyen ült, láng-trón gyanánt
Égett a vízen, vert-arany tetővel;
Bibor vitorlák illatot leheltek,
Hogy kéjelegve ringatá a szél.
Ezüst lapátok, fuvolák szaván,
Ütemre csapkodák a víztükört,
Hogy az, szerelmi odaengedéssel
Omolt utánok. – Ah, de ő maga!
Minden leírás koldus; ott feküdt
Arany szövettel áttört sátorában,
Szebb mint a Venus-kép, mint a valót
Felülmulá a művész; két felől
Bájos fiúk, mosolygó Cupidók,
Arczgödreikkel; tarka legyezőik
Szelétül, úgy látszék, a finom arcz,
A mint hűsíték egyszersmind hevült,
S viszont!

…

Rabnői, mint megannyi nereid,
Vagy hableány, lesék tekintetét,
Megannyi ékszer bájmozdúlatuk.
Kormányon egy bájos hablányka ült
S a selyem kötélzet e virágfinom
Kezek között, mik gyorsan mozgaták,
Szintúgy dagadt! Látatlan illat-ár
Kábíta minden érzéket körül-be.
A város elébe önté mind a lakóit,
S Antonius trónján magában ült,
A légbe nézve – s mintha még az is
Űrt hagyva tódult volna, látni őt!

…

Érkeztekor, fogadni
S meghívni őt, küldött Antonius.
Azt válaszolta: jobb, ha ő jövend,
S vendégül kérte. Udvarias vezérünk,
Kitől soha asszony nem hallott „nem”-et,
Tízszer borotvált képpel ment ebédre;
De ah, szivével fizeté, a mit
Szemével élvezett csak!”

(Shakespeare: Antonius és Cleopatra II. felvonás, 2. szín, Szász Károly fordítása)