Kalóztanya a Karib-tengeren

Fotó: dreamstime.com

Történelmi feljegyzések alapján tudjuk, hogy 1720-ra a karibi kalózok egyik menedékhelye egy belizei település volt, amelyet spanyol eredetű szóval Barcadaresnek, azaz partraszálló helynek neveztek. A hely 24 kilométerre felfelé a Belize folyó mentén feküdt, spanyol fennhatóságú területen, ahol illegális mahagónikitermelés folyt. A feljegyzések szerint a település lakóinak jó részét „nyugdíjas” kalózok alkották, akik ideiglenesen vagy örökre visszavonultak a tengeri élettől.

Életkörülményeik egyszerűek voltak: nem házban laktak, a szúnyogok ellen vászonnal fedett emelvényeken aludtak, élelmük nagy részét vadászattal és gyűjtögetéssel szerezték. Nathaniel Uring, egy kereskedelmi hajó kapitánya, a közelben szenvedett hajótörést és több mint négy hónapot töltött az ott lakók között, ezt írja róluk 1726-ban megjelent úti könyvében: „marcona, részeg legénység, akik egy része kalóz, többségük pedig tengerész”.

A 18. század közepe elhagyták a területet kalózok, és pontos helye sokáig feledésbe merült. Az 1990-es években fedezte fel újra a Daniel Finamore archeológus által vezetett régészcsoport a Uring kapitány által rajzolt térkép segítségével. Az ásatások folyamán delfti porcelánként ismert díszített kőedénydarabok, sőt kis mennyiségben valódi kínai porcelántöredékek kerültek elő. Ezenkívül rengeteg pipát, valamint szögeket és kerámiatálakat is találtak.

Heather Hatch archeológus, a Texasi A&M Egyetem doktorandusza nemrég összevetette a Barcadaresben talált tárgyakat a Nevis szigetén lévő két „kalózmentes” brit gyarmati településen talált leletekkel.

Képaláírás: A helyszínen talált porcelándarabok a rekonstruálás után.
Fotó: Daniel Finamore

Hatch az elemzések során feltűnő különbségeket vett észre a kalózok lakta hely és a két brit település között. Az egyik legszembetűnőbb eltérés a dohányhasználat mértékében mutatkozik meg. A kalóztanyán talált tárgyak 36 százalékát pipák teszik ki, szemben a másik két helyen (Ridge Complex és Port St. George) feljegyzett 22, illetve 16 százalékkal. A kalózoknak rengeteg szabad idejük volt a tengeren, mivel a szabályok jóval lazábbak voltak, mint a kereskedelmi hajókon, ahol több elfoglaltságot találtak a legénység számára. Ezt az időt jórészt dohányzással töltötték el.

A dohányzáson kívül Hatch a kerámiatárgyakban is különbséget fedezett fel. A nevisi településeken főleg gyakorlatias, masszív kőedénymaradványok kerültek elő.

A finomabb kerámia a jelek szerint megbecsült értéktárgy lehetett a kalózok szemében. Valószínűleg azt jelképezhette a kalózok számára, hogy vannak ők is olyan „finom emberek”, mint a gyarmati világ nagyobb városaiban lakó polgárok.

A kétféle helyszín leletei között megfigyelt további különbség az volt, hogy a kalózoknál nem találtak tányérokat, bögréket és más edényeket csak mély tálakat. Ez arra utal, hogy nem fordítottak különös figyelmet az étkezési és az ivási kultúrára, a tál mindenre megfelelt nekik, a szeszes italt meg üvegből itták. Az is valószínű, hogy egy nagy tálból egyszerre többen ettek.

A leletek összességükben azt jelzik, hogy a kalózok élete közel sem volt olyan izgalmas, mint ahogy a filmekben látjuk. A viszonylag ritka tengeri összecsapásokat leszámítva főleg dohányzással és ivással múlatták idejüket. A nők sem játszhattak túl nagy szerepet az életükben, mert ezekre a távoli helyekre csak ritkán vetődött el fehérszemély.

Forrás: LiveScience