Metroszexuális férfiak, trendi nők az ókorban?

Illusztráció: profimedia

Az észak-angliai Vindolanda erőd lakói pontos listát vezettek az általuk használt textíliákról, amelyek neveit vékony fatáblákra, tintával jegyezték fel. Ezek a történelmi dokumentumok egyedülálló betekintést engednek a rómaiak öltözködési szokásaiba. A legutóbbi leleteknek köszönhetően pedig a szakértőknek most először sikerült szemügyre venniük a listákon szereplő kelmék maradványait, egyebek között olyan, sárbarna anyagfoszlányokat, amelyek a lerombolt erődítmény alatti ingoványos talajból kerültek felszínre.

Hogy megakadályozzák fából készült épületeik talajba süllyedését, a légionáriusok a fölöslegessé vált háztartási tárgyakat és szemetet a földbe döngölték, amely így szilárdabb lett, és mára felbecsülhetetlen értékű régészeti lelőhelyet jelent a szakemberek számára. „Ez a leletek igazi kincstára” – örvendezett Michael Tellenbach, a délnyugat-németországi Mannheim városában lévő Reiss-Engelhorm Múzeum (REM) igazgatója. Tellenbach európai kutatókkal együtt eredt a római kori divat nyomába.

A szakemberek múzeumokban és sírokban kutattak a kétezer évvel ezelőtt használt textíliák után, amelyekről a kopott pénzérmék is értékes információkkal szolgáltak. A REM-nek egy pásztázó elektronmikroszkópot (PEM) is sikerült beszereznie, így a szakemberek eddig nem látott pontossággal tudják vizsgálni a római kori ruhásszekrényekben fellógatott ruhákhoz használt kelméket.

Az anyagfoszlányok tanúsága szerint a rómaiak a korszakban egyedülállónak számító textiliparral rendelkeztek. Szerte a birodalomban gyárakat építettek, miután az egyiptomiaktól eltanulták a szövőszékkészítés fortélyait. A textilfestési technikák lehetővé tették a római nép körében népszerű színes kelmék előállítását is. Az eljárások szép lassan olyan tömegtermeléshez vezettek, amelyhez foghatót csupán egy évezreddel később, az 1000–1300 közötti időszakban találtak a szakemberek.

A szakértők úgynevezett pálhákat – háromszög alakú szövetbetéteket – is felfedeztek a ruhákban, amelyek így tartósabbá, kényelmesebbé és bővíthetővé váltak, és sokkal szabadabban lehetett bennük mozogni. A kutatók korábban úgy vélték, a rómaiak nem ismerték ezt az eljárást, és ruháik méretét, illetve fazonját a szövőszékek arányai határozták meg.

Nem kevésbé meglepő, hogy turbánok és egyéb idegen földről származó ruhadarabok is gyakran előfordultak a multikulturális Róma utcáin, ahol még a nadrágba bújt barbárokat is elfogadták. Igazság szerint alig akadt olyan öltözködési stílus, amely negatív reakciót váltott volna ki a polgárokból, leszámítva egyetlen dolgot: a férfiatlan férfit. Az antik világ vezető szépségszakértőjeként is számon tartott Ovidius például óva intette férfitársait a metroszexuális – a divatra, öltözködésre és kozmetikumokra sokat költő, külsejével szüntelenül törődő – típustól, mondván: az igazi férfi szépség a lezser eleganciát eredményező hanyagságban rejlik.

Forrás: MTI–Press