Mobilozó tinédzserek

„Mobilon bárhol és bármikor el tudjuk majd érni” – hangzik a döntő érv a legtöbb szülőnél, amikor megvásárolja gyerekének az első telefont. A praktikus készülékkel azonban az iskolás kamasz szociális életét is gyökeresen átszabják.
Fotó: dreamstime
Egy amerikai kutatás szerint a tinédzserek harmada több mint száz SMS üzenetet fogad és küld el naponta a mobiltelefonján. „Mára egyértelmű trenddé vált, hogy a fiatalok az írásbeli kommunikációt részesítik előnyben a szóbelihez képest. Telefonálás helyett inkább üzenetet írnak, de a korábban élőszóban zajló kommunikáció egy része is mobiltelefonon vagy számítógépen zajlik.” – mondja Ságvári Bence szociológus. Mivel ezek a készülékek a külvilággal való kapcsolattartásban kulcsfontosságú szerepet kapnak, függőség is könnyebben alakul ki irántuk. A brit médiafelügyeletet ellátó Ofcom felmérése során az okostelefonnal rendelkező tinédzserek 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy képtelen lenne akár csak rövid időre is megválni a telefonjától. Ugyanakkor, ha egy gyerek nem kap mobilt, akkor idővel kiszorulhat a kortárs közösségből, és ez szorongások forrása lehet.
A kommunikációt forradalmasító eszközöknek persze nem csak árnyoldalai vannak. A közhiedelemmel ellentétben például az SMS-írás jó hatással van az iskolások fogalmazó készségre. A felnőtteknek persze elkerekedik a szeme, amikor csemetéjük például a mindegy helyett mind1-et ír. Egy friss ausztrál tanulmányból kiderül: a kreatív szófordulatok megalkotása és megértése nemcsak komoly nyelvi képességet követel, de fejleszti is azt. Amikor a kutatás vezetője, Nenagh Kemp elkezdte figyelni a 10-12 évesek SMS-ezési szokásait, arra számított, hogy ennek az ellenkezője fog bebizonyosodni.
A telefongombok használata akár az ujjak mozgékonyságát is fejlesztheti. Az elsők között Sadie Plant, a Warwick Egyetem munkatársa vette észre, hogy a korábban csak fogásra és támasztásra használt hüvelykujj a mobilozó fiataloknál ügyesebbé vált.
Írta: Devecsai János