Megéri felejteni!

A legújabb kutatások szerint jobban emlékszünk a fontos dolgokra, ha a lényegteleneket elfelejtjük.
Fotó: dreamstime
„Az emlékezés és a gondolkodás nehéz dolog. Életünket ellepik az emlékek, lehetetlenné téve az új ismeretek elsajátítását, hiszen minél több információt birtoklunk, emlékezetünk annál leterheltebb lesz. A felejtés tehát fontos szerepet játszik a memóriaműködésben.” – nyilatkozta Benjamin Storm, a chicagói egyetem adjunktusa.
A Storm és tudóscsapata által vezetett kísérlet során a résztvevők első körben azt a feladatot kapták, hogy jegyezzenek meg egy madárneveket tartalmazó listát. A teszt következő szakaszában már csak a madárnevek felét kellett megjegyezniük, ami a nem kérdezett nevek felejtéséhez vezetett.
„A kísérlet rámutat arra, hogy a felejtés valójában egy jó dolog. Hiszen csak úgy tudjuk megjegyezni a lista egyik felét, ha a másikat elfelejtjük.” – tette hozzá Storm.
A gyakorlatban azok a személyek mutatkoznak jó problémamegoldóknak, akik a birtokolt információkat képesek jól szelektálni, elfelejtve a számukra lényegtelen részleteket. Mindennapi életünkben pedig rengeteg olyan helyzet adódik, ami értelmet adhat a felejtésnek.
„Ha például, megváltozik a telefonszámunk, és meg kell jegyeznünk az új kombinációt, vajon szükséges-e, hogy továbbra is emlékezzünk a régi számunkra? Nyilván nem. Tudnunk kell, hogy mik a valóban lényeges dolgaink, így frissíthetjük emlékezetünket.” – nyilatkozta az adjunktus.
Forrás: torontosun