Neten nőtt nemzedék

A mostani 20–30 évesek az információs kor gyermekei: együtt nőttek fel az internethasználat elterjedésével. Ellentmondásos korban születtek, nem mindennapi körülmények között kell eligazodniuk.
Fotó: dreamstime
X, Y, Z – betűk az ábécéből. A szociálpszichológiában és a szociológiában a generációk jelölésére szolgálnak. Az 1925-45 közötti nagygenerációs veteránok után, 1946-tól 1964-ig tartott a baby-boom korszak, az 1965 és 1979 közöttiek az X, a 1980-1995-ösök az Y, az 1996 után születettek pedig már a Z generáció tagjai.
Tari Annamária klinikai szakpszichológus egyik szakterülete a fogyasztói társadalom és annak hatása az Y generációra.
„Ők azok, akik már igen korán, gyermekkorukban találkoztak az internettel. A digitális nemzedék első hullámaként tartjuk számon őket, bár az idősebb nemzedék gyakran mondogatja, hogy könnyű nekik, mert mindent készen kapnak, még az internetet, a legmodernebb technikát is játszva sajátítják el.
Ez nem ennyire egyértelmű és egyszerű. Valóban egy új világ épült körülöttük, a fogyasztói társadalom minden előnyével és hátrányával naponta „bombázza” őket a legkülönfélébb módon, és az új lehetőségek, igények, átértékelődött fogalmak, megváltozott értékrend közepette nincs számukra biztos iránytű, és nincs kijelölt út. Ezt az utat önmaguknak kell megkeresni, mégpedig egy virtuális világban, amit hozzá kell illeszteniük a való világhoz, a mindennapi realitáshoz” – magyarázza a szakember.
Fontos, hogy ezt a technikát értelmesen, értékként kezeljék, és vegyék észre azokat a csapdákat, amelyeket az internetes világ rejt. Igaz, hogy korlátlan információ birtokába lehet jutni, ugyanakkor kitárulkoznak a világ számára, kitörölhetetlen nyomot hagynak magukról, olyan adatokat, amelyeket bármikor felhasználhatnak a kárukra. Nagyon fontos, hogy tudjanak különbséget tenni a virtuális világ és a való élet között.
„Az Y generáció nem feltétlenül akar megfelelni egy olyan szülői mintának, amelyben a „robotoló szülő” a saját életében sem éli át az örömöket, és a hagyományos értelemben vett tekintélytisztelet sem a sajátjuk. De hogyan is lehetne elvárni e fordított szocializációban felnőtt nemzedéktől ezeket, hiszen nem ők tanulnak a szülőtől, sokkal inkább ők oktatják elődeiket a technika vívmányainak használatára! Az előző generációnak olyan kihívást jelent a mobiltelefon, az internethasználat, hogy önmaguk képtelenek lennének megküzdeni vele. Az Y nemzedék olyan világban vált felnőtté, ahol örökké sietnie kell, önmagát kell megvalósítania, karriert kell építenie. Egy érdekvezérelt világban, ahol attól kell tartani, hogy ha nem igyekeznek, értékcsökkentek lesznek, partvonalra kerülnek. Az időskor, a tapasztalat önmagában nem kelt bennük csodálatot, tiszteletet, presztízst” – tette hozzá a pszichológus.
A fentiekben az Y generációról beszéltünk, de már itt van nyomában a Z nemzedék, a mai tinédzserek, a világ első globális generációja. Ők már beleszülettek a digitális technikába, róluk szokták mondani, hogy „egérrel a kezükben” jöttek a világra.
Forrás: Leopold Györgyi (MTI-Press)