Idősebbek az észak-európai egyetemisták

A tipikus európai egyetemista egy 24 éves lány, 850 euróból tartja fenn magát, szülei maguk is diplomások.
Fotó: dreamstime
A párizsi Le Monde így kezdte az európai felsőoktatás kutatására létrehozott német vezetésű Eurostudent program 2011-es, sorrendben negyedik átfogó felmérésének bemutatását. A tanulmányhoz 26 európai országban folytattak vizsgálatokat, a hasonló célú francia intézmény, az OVE pedig, decemberben tíz ország adatait összesítette.
Az összehasonlítás azért bonyolult, mert a különböző egyetemi modellek országonként eltérőek. A francia egyetemisták átlagéletkora a legalacsonyabb: 21,5 év, mert érettségi után azonnal a felsőoktatási intézményekben folytatják tanulmányaikat. Céljuk, hogy a lehető leghamarabb megszerezzék a diplomát és megkezdjék szakmai karrierjüket.
A dán diákok átlagéletkora már 26,6 év, őket az angolok követik 26 évvel, majd a svédek következnek 25,5 évvel.
A dán diákok a 40 százaléka érettségi után egy-két évig utazgat vagy belevág valamilyen üzleti-szakmai vállalkozásba, esetleg személyes vagy civil szervezeti projektbe, és ezek után kezdi felsőfokú tanulmányait. A felmérésből kitűnik, hogy a késlekedő fiatalok számára sem könnyű a pályaválasztás.
Nagy-Britanniában például, a diákok 23 százaléka több mint 30 éves – ez egyebek között annak következménye, hogy sokkal gyakoribb és könnyebb az átjárás a tanulásból a munka világába és fordítva.
A legidősebb diákok nem egyszer már házasok, sőt családjuk van. A dán és a svéd egyetemeken nem ritka a bölcsőde, a svájci diákok 74 százaléka, a dánok 66 százaléka rendszeresen dolgozik tanulmányai mellett.
A spanyolok 32 százaléka, az olaszoknál pedig 36 százalék dolgozik, mindkét nemzetnél a diákok sokkal jobban függenek családjuktól pénzügyi vagy lakás szempontból.
Spanyolországban, Németországban, Franciaországban, Lengyelországban vagy Romániában a diákok anyagi forrásainak a fele a családból érkezik. Franciaországban a kollektív hozzájárulások, például a települések részéről, 25 százalékos részt képviselnek, Svédországban és Dániában a köztámogatás az egyetemista munkából szerzett bevételének 60 százalékával egyenlő.
A diákok nagyobb önállósodása abban is kifejezésre jut, hogy hol laknak tanulmányaik idején. Nagy-Britanniában, Németországban, Svédországban vagy Dániában három diákból legfeljebb egy él együtt családjával, viszont az olasz egyetemisták háromnegyede marad a szülői otthonban a diákévek során is. Franciaország középúton van, körülbelül ugyanannyi diák lakik szüleinél, mint amennyi nem.
Forrás: MTI / kbd / ksb / kut