A medve és az árnyéka

Aligha van olyan napilap Magyarországon, amelyik február másodikán ne küldene tudósítót a legközelebbi állatkert medveházához, de vajon milyen szokások kötődnek még a télvégi időszakhoz?
Fotó: dreamstime
Ezek közül, kétségkívül az egyik legismertebb, hogy ezen a napon kijön a barlangból a téli álmát alvó medve, és ha nem látja meg a saját árnyékát – merthogy borús az idő –, akkor kint is marad. Ha ezen a napon süt a nap, akkor bizony visszafordul, mert hosszú lesz még a tél.
A „medvés” hiedelem hozzánk valószínűleg Erdélyből érkezett, és a magyar legendáriumban a nagy mesélő, Jókai Mór szorított számára helyet. Az új földesúr című regényében így ír: „Van aztán egy napja a télnek, aminek gyertyaszentelő a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, (…) akkor a medve visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik; talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább… Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; (…) akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek. (…) S a medvének mindig igaza van.”
Az észak-amerikai legendákban a medve szerepét a mormota vette át. Ez a hagyomány vélhetően az európai bevándorlókkal került az óceán túlpartjára, és olyannyira mély gyökeret vert, hogy arrafelé február másodikát az erdei mormota napjának (Groundhog Day) nevezik. Az észak-olaszországi néphitben a medve mellett a farkas is megkapta a „meteorológiai előrejelző” szerepét, amely szokás minden bizonnyal a rómaiak Lupercalia ünnepével függ össze. Ezt az ókori itáliaiak február 14-én tartották, s e pogány ünnepen a természet megtisztulását és a rómaiak szent farkasát emelték a középpontba.
Eredetileg ezen a napon tartották a keresztények a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét is, amely a karácsonyt követő negyvenedik napra esett. Ez a jeles nap akkor került a naptárban a mai helyére, azaz február 2-ára, amikor a 6. században Róma a karácsonyt az addigi január 6-áról december 25-ére helyezte. Maga az elnevezés arra a bibliai történetre utal, amely szerint Szűz Mária a 40 napos Jézust a zsidó hagyománynak megfelelően bemutatta a jeruzsálemi templomban, s ott – az ilyenkor kötelező áldozat fölajánlásakor – Simeon a kisdedet a nemzetek megvilágosítására szolgáló fényességnek nevezte, mondván: úgy világít majd, mint a gyertya egy sötét szobában. A negyvenedik napnak ez esetben az a jelentősége, hogy a szülő nő 40 napig tisztátalannak számít, ez idő alatt nem teheti be a lábát a templomba. Ez az ünnep valójában Szűz Mária megtisztulásának ünnepe. A keresztény istentiszteleteken erre emlékezve szentelik meg ezen a napon az ünnepi gyertyákat, amelyek megvédik a csecsemőket az ártó szellemektől és a betegségektől.
Ma, 2012. február 2-án hideg, ragyogóan napsütéses idő volt. A medve meglátta az árnyékát, tehát a tavasz még várat magára. Majd meglátjuk, bevált-e a jóslat!?
Forrás: ng.24.hu/H. Á.