Magyar paleontológusok egyedülálló kutatása

Fotó: dreamstime

A Rhamphorhynchus egy ősi repülő hüllő, kétméteres szárnyfesztávolsággal. 165-150 millió évvel ezelőtt, a jura korban élt. Szárnya bőrből volt, ez egyik hosszú ujja és a boka között feszült. Hosszú, egyenes farka elérte a 20 centimétert, melyet inak erősítettek, a végén pedig rombusz alakú oldalkormány volt.
A leginkább eredeti formában megmaradt kövületeket a bajorországi Solnhofen bányában fedezték fel.

„A jó állapotban fennmaradt fosszíliák az ismert németországi lelőhelyről kerültek elő. Van olyan példány, amelyen látszik a bőrszerű szárnymembrán lenyomata, erezete” – mondta Prondvai Edina, a tanulmány egyik szerzője az MTI-nek.
Ismertetése szerint a cikk egy repülő hüllőről szól, amelynek csontszövetét vizsgálták. A választás azért esett a Rhamphorhynchusra, mert ennek a pteroszauruszfajnak nagyon sok különböző korú példánya ismert, az alig 30 centiméteres szárnyfesztávolsággal rendelkező legkisebbektől a teljesen kifejlett felnőtt egyedekig.

„Ezeket a fajokat még sohasem vizsgálták csontszövettanilag. Arra voltam kíváncsi, hogy az állatok milyen gyorsan növekedtek, és mikor kezdtek el repülni. Voltak olyan, kizárólag a külső morfológiára alapozott feltételezések, amelyek szerint ezek az állatok kikelésük után azonnal képesek voltak szárnyra kelni. Ez nagyon furcsán hangzik, hiszen a mai madarak és denevérek felnőtt koruk eléréséig nem tudnak repülni. Napjainkban erre csupán egyetlen madárcsalád, a lábastyúkfélék fiókái képesek” – magyarázta a paleontológus, aki a csontszövetet vizsgálva próbálta kideríteni, hogy mi igazolja, vagy mi mond ellent a hipotézisnek.
„Amennyiben a Rhamphorhynchus kikelése után azonnal tudott repülni, a csontban azt kellene látnom, hogy nagyon lassan nőtt az állat, mert a táplálék által biztosított energiát a repülésbe fektette, a növekedésre viszont kevés maradt, tehát lassú növekedést várok. Amennyiben viszont azt látom az állat legkisebb egyedeiben, hogy gyorsan növekedtek, akkor rögtön kikelésük után nem voltak képesek repülni. Azt találtam a csontszövetben, hogy tulajdonképpen egy átmeneti stratégiát mutattak ezek a fajok, mégpedig úgy, hogy kikelésük után bizonyos ideig nagyon gyorsan növekedtek, ami kizárja azt, hogy rögtön repültek volna. Ugyanakkor egyedfejlődésük során viszonylag korán, körülbelül 40-50 centiméteres szárnyfesztávolság elérése után – ami egy korai juvenilis (fiatalkori) stádium – már repültek. A csontszövetben ugyanis a gyors növekedési szakasz után hirtelen nagyon lassú növekedési típusú csontszövet rakódott le, ami arra utal, hogy valamilyen változás állt be az állat életében. A legkézenfekvőbb dolog, hogy elkezdett repülni” – mondta a paleontológus.
„Ez azért érdekes, mert a röpképtelen kis Rhamphorhynchus egyedek testfelépítésük miatt nehézkésen mozogtak a talajon, ezért valószínűleg a fák ágain kapaszkodtak, s ott vadásztak rovarokra. Egy idő után, amikor izomzatuk, csontozatuk elért egy bizonyos fejlettségi szintet szárnyra keltek. Növekedésük viszont nagyon lelassult, a másfél-kétméteres szárnyfesztávolságot valószínűleg csak több év alatt érték el” – összegezte Prondvai Edina.

MTI/ nfj/ ifgg