Turistáskodás a Római Birodalomban

Nero sestertius                                                                   Fotó: dreamsrime

„Az utazástörténet is egyfajta határterülete a történelemtudománynak, amellyel akkor kezdtem el foglalkozni, amikor különböző főiskolák turizmustanszékein kezdtem tanítani” – mondja a történész. Mint kifejtette, az utazásokat önmagukban történelmi jelenségnek tekinthetjük. Körülbelül tízezer éve, a letelepedett életmóddal egyidejűleg kezdődtek, majd az államilag szervezett társadalmak megjelenésével teljesedtek ki az ókorban – Mezopotámia különböző államaiban, Egyiptomban, Hellászban, vagy a Római Birodalomban.

„A római időkben, s ezen belül a császárkorban, a Kr.u. 1. és 2. évszázadban már nemcsak utazásokról, hanem turizmusról is beszélhetünk. A turizmus abban különböztethető meg az utazástól, hogy van egyfajta infrastruktúrája, ipari háttere. Ez már megfigyelhető a Római Birodalomban: nagyon sokan utaznak, nagyon hasonló módon hasonló infrastruktúrát vesznek igénybe. Tehát ott már szervezett turizmusról beszélhetünk” – fejtegette Sándor Tibor.

Ismertetése szerint a turizmusnak különböző előfeltételei vannak. Az egyik maga a birodalom, amely egyfajta biztonságos hátteret ad ahhoz, hogy az emberek kimerészkedjenek az utakra. Ezt annak idején, Skóciától a Duna vonaláig a Római Birodalom biztosította, továbbá nyelvi és pénzügyi korlátok sem nehezítették az utazást.
„Ha valaki beszélt latinul és görögül, bárhol tudott érvényesülni. Egységes valutát, a sestertiust használták, amely sokkal elterjedtebb volt, mint a mai euró. Megvolt a motivációjuk is, kíváncsiak voltak, ami a modern turizmust is motiválja. Nem azért keltek útra, hogy adót szedjenek, vagy kereskedjenek, hanem mert meg akarták ismerni a világot.” – jegyezte meg a történész.

S hogy mi érdekelte leginkább a római kori turistákat?  

„Volt egyfajta globalizáció római módra. Ezt azt jelenti, hogy a Földközi-tenger egész medencéje a görög-római kultúra befolyása alá került. Ez alól egyetlen kivétel volt – Egyiptom. Ugyan Egyiptom is görög nyelvű volt már a császárkorban, de mégis megőrizte sajátosságait – építészetét, írásmódját, művészetét és bizonyos mértékben a mentalitását is. Ez a másság ugyanúgy vonzotta a rómaiakat, ahogy most is minden turistát vonz. A rómaiak nagyon furcsa, ellentmondásos viszonyban voltak a görögökkel. Egyrészt leigázták őket a Kr.e. 2. század folyamán, viszont kulturális szempontból átvették a legyőzöttek kultúráját. Nagy tömegben mentek Görögországba, nagyon érdekelte őket Hellász” – fogalmazott Sándor Tibor, aki kitért a római kori turisztikai infrastruktúrára is. Egyrészt kiterjedt úthálózat létesült, másrészt az utazásokat szolgálta a cursus publicus, a  római postaszolgálat,  amely az egész birodalmat behálózta, a császárkorban.
„A postajáratokat nemcsak állami futárok vették igénybe, hanem bizonyos prioritásokat betartva magánszemélyek is” – mondta a történész.
A mai értelemben vett útleírások ugyan nem voltak, ám léteztek olyan, főleg görög szerzők művei, amelyeket útikönyvként használtak. Ezek közé tartozott Pauszániász és Sztrabón.
„Mindketten a császárkorban, Kr.u. 2. században élek. Pauszániász főleg Görögországról, Sztrabón pedig a Földközi-tenger egész medencéjéről írt” – ismertette Sándor Tibor, aki a görög szerzők pontosságát jellemezve elmondta, hogy Paszániász leírása alapján kétezer év multán megtaláltak egy olyan istenszobrot, amely egykoron Argosz ékessége volt.

MTI/ nfj / kut