Miről árulkodnak az aquincumi kerámiák?

“Az ásatási leletanyag nagy részét általában cseréptöredékek teszik ki. Ez részben azzal magyarázható, hogy a neolitikumtól a középkorig sokkal szélesebb körben alkalmazták a kerámiát, mint manapság” – hangsúlyozta Vámos Péter, az Aquincumi Múzeum régésze.

Ismertetése szerint az aquincumi leletek esetében könnyűszerrel meg lehet különböztetni a helyi és importkerámiát, utóbbiak azért kerültek Pannoniába, mert az amforák az ókori kereskedőknek, “csomagolóanyagként” szolgáltak, ezekben szállították a bort, olajat, egzotikus termékeket, például halszószt (garum) és osztrigát, vagy olyan egészen speciális dolgokat, mint a higanyt. Az behozott amforák alapján nyomon követhető, hogy mikor és honnan milyen termékeket szállítottak Aquincumba. A bort hol az Égei-tenger vidékéről, hol Itáliából, hol Kis-Ázsiából vásárolták. Az olívaolaj Hispániából és Itáliából érkezett, ahogy a garum is, de vásároltak Észak-Afrikából is termékeket.

“Az idők folyamán változtak a kereskedelmi útvonalak, az import súlypontjai, s ez nyomon követhető a kerámiatöredékek segítségével” – mondta Vámos Péter.

Importból elégítették ki a luxuskerámia, az úgynevezett terra sigillata iránti igényeket is. “Nagyon jó minőségű, jól kiégetett, fényes vörös bevonattal rendelkező kerámiáról van szó, amelyet a jelenkori márkás porcelánhoz lehet hasonlítani. Ezeket a birodalom különböző műhelyeiben gyártották, s a mesterek termékeiket saját pecsétjükkel is ellátták” – jegyezte meg a régész. A töredékek sokszor segítenek az ásatás leletanyagának datálásában. Aquincumba ilyen luxuskerámiákat először különböző észak-itáliai műhelyekből szállítottak, később Galliából, majd a Rajna-vidékről, Észak-Afrikából érkeztek.

Az aquincumi fazekasság fejlődésében, ahogy másutt is, fontos szerepet játszott a hadsereg. Egy-egy légióban 4-5 ezer katona szolgált, a segédcsapatok létszáma 500-1000 fő között volt.

“A légiósokat edényekkel, kerámiatárgyakkal kellett ellátni, így ahová húzódott a hadsereg, ott megnövekedett az igény a fazekasok termékei iránt. Aquincumban a katonasághoz tartozó műhelyek a mai Bécsi út és Kiscelli utca környékén működtek” – tudtuk meg Vámos Pétertől.

Aquincumban kezdetben a bennszülött, kelta fazekasok működtek, s a leletanyag alapján nyomon követhető, miként igyekeztek a mesterek igazodni a római igényekhez. Még a terra sigillata “hamisításával” is próbálkoztak. Az eredeti edényeket kezdetben kis mennyiségben importálták, ám a kevésbé tehetősek is szerettek volna a divatos és igen drága termékekből.

“A helyi fazekasok sokszor félreértelmezték az eredeti díszítőmotívumokat. Az is tetten érhető, hogy az írástudatlan mesterek az eredeti termékeken lévő pecséteket bélyegző-foltocskákkal, krikszkrakszokat aláírásként rajzolva hamisítják, úgy gondolván, hogy ettől válik a termék értékesebbé” – emelte ki Vámos Péter.

Aquincumban is állítottak elő terra sigillatát. Az 1910-es években a gázgyár építése során került napvilágra a legnagyobb aquincumi fazekasműhely, egy valóságos kerámiagyár, ahol legalább 30 égetőkemence működött. A feltárások során vagy félszáz, a terra sigillata díszítésének sokszorosítására szolgáló formatálat találtak, ennek ellenére a hétköznapi leletanyagban kevés a helyi gyártmányú luxuskerámia-töredék. Vámos Péter szerint ennek okáról többféle elképzelés is van: “Egyes elméletek szerint mire igazából beindult volna a termelés, valamilyen háborús pusztítás következtében megszűnt a műhely. A másik, valószínűbb magyarázat szerint olyan időszakban létesítették a műhelyt, amikor a Pannónián kívüli termékek jóval olcsóbbak voltak. A helyi műhely nem tudott konkurálni a külföldi vetélytársakkal, ráadásul termékei sem voltak olyan jó minőségűek, mint az importból származó terra sigillaták”.

Forrás: MTI