Leó, Szaniszló, Glória2021. április 11., vasárnap
Kultúra

Egy monumentális festmény a raktárból

National Geographic Magyarország

Előreláthatólag 2013 végére fejeződik be Zichy Mihály: Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című, különleges művészettörténeti és történelmi értékű olajfestményének restaurálása.

2012. május 17-én, délben a Magyar Nemzeti Galéria B épületében, ún. vakkeretre feszítették a hatalmas, mintegy öt méter magas, három és fél méter széles vászonképet. A Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő műkincset a megújulás után a Gödöllői Királyi Kastélyban állítják ki. A terv szerint méltó helyre kerül majd, hiszen a királyi család életét bemutató állandó kiállításon kap helyet.

A restaurálás megkezdéséhez nagy segítség volt az 1,4 millió forintos pályázati támogatás, amit a Gödöllői Királyi Kastélyt működtető gazdasági társaság, 2011 novemberében nyert el a Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Szakmai Kollégiumtól. Az összeg azonban csupán a festmény megújulásának első, konzerválási munkálataira elegendő, így az illetékesek remélik, hogy sikerül a folytatáshoz szükséges anyagi támogatást is megszerezni.

Deák Ferenc, a „haza bölcse” 1876 januárjában halt meg. Holttestét a Magyar Tudományos Akadémia földszinti előcsarnokában ravatalozták fel, ahol Erzsébet királyné is lerótta kegyeletét, egy koszorút helyezett el és térdre ereszkedve imádkozott. 

Az esemény hírére másnap a sajtóban arról cikkeztek, hogy ezt a patetikus jelenetet költői és festői módon kellene megörökíteni. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízta Zichy Mihály (1827-1906) festőművészt, hogy egy reprezentatív festményen örökítse meg az eseményt.

Az ekkor Párizsban élő Zichy nem volt jelen Deák temetésén, de hogy hiteles képet tudjon készíteni, Budapestre utazott. Találkozott a királynéval, hogy vázlatot készítsen róla és megtekintette az eseményen viselt gyászruháját, a temetkezési társaság pedig újra felépítette a ravatalt az eredeti helyszínen. A művész azt a pillanatot ragadta meg a festményen, amint a királyné elhelyezi koszorúját a ravatalon.

Zichy Mihály egy év múlva Párizsból hazaküldte a képet, ám mégsem mutatták be a nagyközönségnek, ugyanis a művész azt a cipruságat is ráfestette, amit állítólag Kossuth Lajos küldött Deák sírjára. Ez elfogadhatatlan volt a királyi udvar számára, így Zichynek át kellett festenie a képet.

1877 nyarán elkészült a “javított változat” és az Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című olajfestményt elhelyezték a Nemzeti Múzeum 6. képtári termében, az úgynevezett Habsburg-teremben, a kiegyezés folytonosságának jelképeként.

A képet egy ideig a Magyar Tudományos Akadémián állították ki, majd eltűnt a nyilvánosság elől. Az idők során rossz állapotba került festményt, mostanáig a Magyar Nemzeti Galéria raktárában őrizték egy hengerre tekerve. Története olyan történelmi, művészettörténeti információval szolgál, olyan eszméket közvetít, melyek átadását a gödöllői kastély múzeuma küldetésének tekinti.

Forrás: ng.24.hu;  Fényképezte: Tüske Boglárka/ kiralyikastely.hu

Hozzászólások

Úgy tűnik, a szkíták nem csak nomád életformát követtek

Úgy tűnik, a szkíták nem csak nomád életformát követtek

A szkítákról Hérodotosz óta él a kép, mely szerint mozgékony, nomád népcsoportot alkottak.

Továbbra is rejtély, mi okozta az ősi város bukását

Továbbra is rejtély, mi okozta az ősi város bukását

Az egykor 15 ezer lelkes Cahokia a 19. század előtti Észak-Amerika legnagyobb települése volt, halmai még ma is láthatóak Illinois államban.

Oxigénhiányos állapotban alkothattak az őskori művészek

Oxigénhiányos állapotban alkothattak az őskori művészek

A megváltozott tudatállapotot szándékosan idézhették elő, hogy segítse a különleges rajzok létrehozását.

Virtuális túrán járható be Libanon ősi városa

Virtuális túrán járható be Libanon ősi városa

Az ingyenes platformon megnézhetjük, hogy hogyan nézett ki Baalbek időszámítás szerint 215-ben.

Szomorú titkot rejt a svéd püspök sírja

Szomorú titkot rejt a svéd püspök sírja

Peder Winstrup püspök 1679-ben hunyt el, holtteste a 17. század egyik legjobb állapotban konzerválódott emberi maradványa. A főpap nyughelye ugyanakkor nem csak emiatt érdekes.

National Geographic 2021. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket