András, Andor, Andrea2020. november 30., hétfő
Kultúra

Tízmillió év regenerálódásra volt szüksége a Földnek

National Geographic Magyarország

Kutatók számításai szerint tízmillió év alatt heverte ki a Föld élővilága a perm-triászi nagy kihalási eseményt - a vizsgálat eredményeiről a Nature Geoscience című folyóiratban jelent meg tanulmány.

Michael Benton (balra elöl) egy korábbi kutatáson, a Colorado-fennsíkon.
Fotó: Randy Irmis

A perm-triász kihalási esemény mintegy 251 millió évvel ezelőtt, a perm és triász földtörténeti időszakok határán következett be. Ez volt a földtörténetben ismert legsúlyosabb kihalás, az állat- és a növényvilágnak csupán tíz százaléka maradt életben. A kutatók régóta vitáznak azon, hogy vajon mennyi időt vett igénybe az élővilág talpra állása – olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.

Csung Csiang Csen (Zhong Qiang Chen), a Vuhani (Wuhan) Földtudományi Egyetem kutatója és Michael Benton, a Bristoli Egyetem professzora most arra a következtetésre jutott, hogy a talpra állás körülbelül tízmillió évet vett igénybe. Mint a tudósok rámutatnak, ennek két oka volt: egyrészt közrejátszott a katasztrófa mértéke, valamint az is, hogy a kihalás első hulláma után is kedvezőtlenek maradtak az élet feltételei a Földön. A perm időszak végén bekövetkezett biológiai krízist ugyanis egy sor tényező váltotta ki: a globális felmelegedés, savas esők, az óceánok vizének elsavasodása és oxigénhiányos állapota.
“Nehéz elképzelni egy ilyen mérvű pusztítást, ám ezt minden kétséget kizáróan bizonyítják a Kínában és a világon másutt talált üledékes kőzetek. Ez volt a valaha átélt legnagyobb kihalás bolygónk történetében” – magyarázta Csung Csiang Csen.
A legújabb kutatások arról tanúskodnak, hogy a kedvezőtlen életfeltételek az elsődleges krízis után még 5-6 millió éven át fennmaradtak, súlyosbítva a szén-dioxid növekvő koncentrációjával és az oxigénhiány okozta válságokkal.

A tengeri és szárazföldi állatok némely csoportja viszonylag gyorsan magához tért és újraépítette ökorendszerét, ám újabb és újabb visszaesések következtek be. Az élet ezekben a korai szakaszokban nem tudta kiheverni a krízist, hiszen nem léteztek permanens ökorendszerek.
Mint Michael Benton paleontológus professzor rámutat, amikor a helyzet valamelyest normalizálódott, újabb és újabb csapások érték az élővilágot. Körülbelül ötmillió évbe telt, míg az élet feltételei a Földön helyreálltak, ezután sokkal összetettebb ökorendszerek alakultak ki a bolygónkon, új állatcsoportok jelentek meg.
“Általában teljesen negatívan ítéljük meg a tömeges kihalásokat, ám ebben az esetben több millió év után az élővilág talpra állt és az esemény mintegy áthangolta az evolúciót. Mindazonáltal a kihalás okai – a globális felmelegedés, a savas esők, az óceánok elsavasodása – sajnos nagyon is ismerősen hangzanak napjainkban. Előfordulhat, hogy tanulunk valamint ezekből az ősi eseményekből” – hangsúlyozta Benton.

Forrás: MTI

Hozzászólások

Ősi nyilak kerültek elő a jégből

Ősi nyilak kerültek elő a jégből

A szakértők úgy vélik, hogy a norvégiai hegység tökéletes hely lehetett az őskori vadászoknak.

Az adventi koszorú története

Az adventi koszorú története

Honnan származik, és milyen szimbolikát közvetít az adventi koszorú?

Bronzkori sírok kerültek elő a tiszadobi Andrássy-kastély parkjában

Bronzkori sírok kerültek elő a tiszadobi Andrássy-kastély parkjában

Körülbelül 3000-3500 éves, a bronzkorból származó sírokat tártak fel a Jósa András Múzeum régészei a tiszadobi Andrássy-kastély udvarán.

Ebben a barlangban hallucinogén növényt fogyasztottak az őslakosok

Ebben a barlangban hallucinogén növényt fogyasztottak az őslakosok

A maszlag nevű növény elfogyasztva transzszerű állapotot okozhat.

A jövőben szabadon látogatható az ókori város

A jövőben szabadon látogatható az ókori város

Szaúd-Arábia a külföldről érkező turisták előtt is meg fogja nyitja a monumentális sírépítményéről ismert ókori Hegrát, a nabateus civilizáció régészeti helyszínét adta hírül az MTI.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket