A 2011-es év szavai

A Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda, a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport, valamint az Anyanyelvápolók Szövetsége által felkért szakértő bizottság németországi kezdeményezésre, internetes felmérések alapján meghatározta a 2011. év legjellemzőbb magyar szavait.
Minden kategóriában 3 szót, illetve szókapcsolatot hirdettek ki , 2012. június 16-án, A Magyar Nyelv Múzeumában.
Magyar Nyelv Múzeuma – Széphalom
Fotó: Szigeti Sándor
Az év szava: alkotmány
Minya Károly nyelvész indoklása alapján: „A szótár szerint az alkotmány valamely állam alaptörvényeinek összessége. Vajon elveszítettük-e az alkotmány szavunkat azzal, hogy 2012. január 1-jén alaptörvény lépett érvénybe? Vajon az év búcsúszava az alkotmány? Vajon úgy jár, mint a fillér kifejezésünk, amely csak frazémákban (állandósult szókapcsolatokban) marad meg, mint például filléres gondjaink? Az alkotmány ünnepe az alaptörvény ünnepe lesz? Többek között ezek miatt a kérdések miatt is lett az év szava az alkotmány. Bár a mostani neve: alaptörvény, de a magyar hagyományban, köznyelvben ez minden bizonnyal alkotmány marad.”
Az év szava címet kapta még két szó: okostelefon, táblagép.
Az év antiszava/szókapcsolata: banki termék
Balogh F. András nyelvész a következőképpen indokolta: „A bankszektor az egész világban, így Magyarországon is igen jelentős szerepre tett szert. Ezt az eredményt részben az ügyes kommunikációs stratégiának is köszönheti a szókapcsolat. A termék szó valami konkrét, megfogható, előállított tárgyat jelent, ezért a szóban forgó szókapcsolat feledteti azt, hogy egyes banki hitelek – lévén ezek bonyolult szellemi konstrukciók és nem tárgyak – nem csak lehetőséget nyújtanak az ügyfélnek a fejlődésre, de veszélyt és kockázatot is hozhatnak, mint azt a devizahitelesek esetében látni lehetett.”
Az év további antiszavai: dizájnerdrog, dubajozik.
Az év költői szava: málnahabos fa (vérszilva)
Balázs Géza nyelvész így indokolta: „Sokáig nem tudtam, hogy mi a neve azoknak a gyönyörű, áprilisban rózsaszínűen virágzó fáknak. Egy ismerősöm málnahabos fának nevezi. Rácz János, a növénynevek kutatója szerint: egy cseresznyeszilva nemesített fajtája lehet. A tavasszal tömegesen nyíló rózsaszín, telt virágú, dísznövényként használt fajták gyűjtőneve: vérszilva. Parkok, házikertek, utcaszélek kedvelt dísznövénye. Rózsaszín virágai április elején tömegesen nyílnak. Szombathelyen, a művelődési központ előtt egy egész sétányt öveznek a málnahabos fák. Mind a vérszilva, mind a málnahabos fa szakmai, illetve népi megnevezés alkalmas az év költői szava címre.”
Az év költői szava let még: fűzfapoéta
Az év ifjúsági szavai: fészel, hummer, megoszt
Veszelszki Ágnes nyelvész indoklása a következő: “A fészel új keletkezésű szó, megjelenését 2011-ben dokumentálták. Az ige jelentése: valaki a Facebook közösségi oldalt (rendszerint hosszabb ideig, csupán szórakozásra, időtöltésre) használja. A szóalak képzési módja: a Facebook név első tagjának kiejtés szerinti alakjához (fész) járult az -(e)l magyar igeképző. Ugyancsak sok szavazatot kapott a hummer (e.: hammer) főnév és a megoszt ige is. A megoszt ige jelentése tágabban értelmezve az internethasználathoz, szűkebben a közösségi oldalakhoz kötődik. Megosztással, továbbküldéssel terjedt a hummer-kép is: 2011 telén a Balaton vékony jegén egy terepjáró akart a túloldalra átkelni, ám a jég beszakadt alatta, akárcsak mentésére igyekvő másik hummer alatt.
Forrás: ng.24.hu