Ábrahám, Rókus2022. augusztus 16., kedd
Kultúra

A modern ember csontmaradványai Laoszból

National Geographic Magyarország

Egy laoszi barlangban talált ősi koponyamaradvány 20 ezer évvel régebbre tolja ki a modern ember Afrikából Délkelet-Ázsiába való vándorlásának időpontját - állapították meg amerikai kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben közzétett tanulmányukban.

Foto: F. Demeter

Az Észak-Laoszban lévő Annamite hegységben felfedezett koponya számít a modern embertől származó, Délkelet-Ázsiában fellelhető legkorábbi maradványnak: korát 46000 és 63000 év közé teszik a tudósok.

Az eredmények azt is megmutatták, hogy a korai emberek nem egyszerűen Ázsia partvonalát követték, miközben Afrikából Ausztráliába vándoroltak, ahogyan azt egyes kutatók vélik, hanem a szárazföld ismeretlen területeire is eljutottak. “Ez az őskori lelet azt jelzi, hogy az elvándorlás Afrikából Kelet- és Délkelet-Ázsiába viszonylag gyors ütemben történt, és elég nagy területet jártak be” – mutatott rá Laura Shackelford, a tanulmány társszerzője, az Illinois-i Egyetem antropológusa.
A Kínában és Délkelet-Ázsiában, nagyjából ugyanebből a korból származó emberi maradványok egyike sem hordozta egyértelműen a modern emberre jellemző jegyeket, illetve koruk sem volt olyan pontosan behatárolható, mint a laoszi leleté. A felfedezés megerősíti korábbi genetikai tanulmányok eredményét is, amelyek azt jelezték, hogy a régióban már legalább 60 ezer évvel ezelőtt megjelent a modern ember.

“Korukat tekintve,  az ezen a környéken található leletek az első ausztráliai bevándorlók őseinek maradványai lehetnek” – mutatott rá Shackelford, aki hozzátette, hogy Délkelet-Ázsia belső, szárazföldi területe egyúttal válaszutat is jelenthetett többféle vándorlási útvonal között.
Mivel semmiféle egyéb tárgyi leletre nem bukkantak a barlangban, a kutatók úgy vélik, hogy nem lakó- vagy temetkezési hely lehetett. A talajminta, amelyből előkerült a koponya, az elemzés szerint 46-51 ezer éves lehet, ezért a szakemberek azt feltételezik, hogy az ősember testét víz moshatta be a barlangba, miután meghalt a közelben.

A koponyát 2009-ben több mint két méterrel a barlang felszíne alatt fedezték fel 2009-ben, kormeghatározását többféle módszerrel végezték.

Forrás: MTI

Hozzászólások

Átadták a budapesti Keleti pályaudvart

Átadták a budapesti Keleti pályaudvart

A 1884. augusztus 16-án felavatott pályaudvart eredetileg Központi Indóház néven ismerték, majd 1892-ben nevezték át Keleti pályaudvarrá.

2300 éves játékra bukkantak

2300 éves játékra bukkantak

Az astragalus egy ügyességi játék volt, amelyet jósláshoz is felhasználtak.

Az első verőcei támfalas ház építője

Az első verőcei támfalas ház építője

Még 1889-ben történt, hogy Ybl Miklós házat tervezett barátja részére Verőcén, és hogy megvédje a kertet a nagyobb áradásoktól, támfalat emeltetett. Az ötletet a később épült nyaralók tulajdonosai is átvették, így a terméskő fal ma már vagy 800 méter hosszú a Duna-parton.

Arannyal teli sírt találtak Bihar közelében

Arannyal teli sírt találtak Bihar közelében

Az elhunyt egy magas státuszú nő lehetett, aki a tiszapolgári kultúrához tartozott.

Magyar helyszín is helyet kapott a legfuturisztikusabb metróállomások között

Magyar helyszín is helyet kapott a legfuturisztikusabb metróállomások között

A Dezeen nevű portál összeállított egy listát azokból a metrómegállókból, amelyeket futurisztikus stílusban újítottak fel.

National Geographic 2022. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 600 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket