Borbála, Barbara, János2020. december 04., péntek
Kultúra

Megismertetni a fekete kontinens életét

National Geographic Magyarország

Sokan már gyerekkorukban Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond könyveit olvasva merültek el az afrikai élet sokszínű világában, Tarrósy István, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa csak később talált rá erre a földrészre.

Szenegáli nők a 2012-es elnökválasztáson
Fotó: dreamstime

Az első hatás Angliában érte, ahol ösztöndíjasként nemzetközi kapcsolatokat hallgatott a Leicesteri Egyetemen. Politikai tanulmányokat folytatott, köztük a fejlődő világ problémái érdekelték, 2000-ben egy hónapot töltött Tanzániában, majd Egyiptomban.

Ez alatt az idő alatt olyan hatások érték, melyektől azóta sem tud szabadulni, ahogy Széchenyi Zsigmond is megfogalmazta: létezik egy “Afrika-vírus”.
“Ez pozitív erő, amely megragad, és nem enged más irányba tekinteni. Mindig visszavágysz oda, álmaidban ott jársz. Különös illatvilág, harsogó színek kavalkádja, egy magába szippantó közeg, amelyben az emberek mosolyognak a sok tragédia és szenvedés mellett is – mondja Tarrósy István.

Hazatérve belevetette magát a földrészt anulmányozásába, kutattta milyen történelmi, társadalmi, gazdasági okai vannak mindannak, ami Afrikában tetten érhető. Valóban igaz-e, hogy más az emberi összetartó erő, erősebb, mint a miénk. Elhatározta, hogy oktatással, a fotózás segítségével közelebb hozzza az itthoniaknak az afrikai valóságot. Már a hat évfolyamot is megérte az általa alapított és szerkesztett Afrika Tanulmányok folyóirat, mely ezt a célt remekül szolgálja.

Közreműködésével jöt létre a Pécsi Tudományegyetem Politikai Tanulmányok Tanszékének részeként működő, Magyarország egyetlen Afrika Kutatóközpontja. “Szeretnénk az afrikai témákat hitelesen megmutatni az érdeklődőknek, legyen bármilyen az orientációjuk, foglalkozásuk. A világ figyelemmel kíséri Afrikát, túl a nagy- és középhatalmi aspirációk összeütközésein egyre többen foglalkoznak ezzel a földrésszel. Kína mellett Törökország is rendezett nemrég nagyszabású Afrika-konferenciát: meghívták az összes afrikai állam képviselőjét Isztambulba, de Oroszország is újrahangolta Afrika-stratégiáját.

Létezik egy több éve tartó, trópusi medicinára fókuszáló orvosprogram, amelyet Ternák Gábor professzorral együtt dolgoztak ki, és a neves infektológus gyakorlati közreműködésével vált sikeressé. Nemcsak Magyarországon egyedülálló ez a tevékenység, de a világban is mindössze három ilyen képzés van. A kibővített programban fiatal orvosok, pécsi orvostanhallgatók és a honvédség kötelékében szolgáló szakemberek is dolgoznak. Ők egymást váltva meghatározott időre mennek Eldoret (Kenya) városába gyógyítani, tanulni, helyi tapasztalatot szerezni. A trópusi medicina kutatásában szerzett gyakorlati tapasztalatokkal a pécsi egyetem – az eldoreti kórházzal kötött szerződése révén is – hozzájárul a gyógyításhoz és a kutatáshoz.

Tarrósy István tájékoztatása szerint most ősztől indul a pécsi Politikai Tanulmányok Tanszéken a nemzetközi tanulmányok szak, amelyen markáns vonulat lesz a globális világ és Európa viszonya, de jelentős szerepet kaphat a jövőben Afrika is. Átfogó programról van szó, hat kar (orvosi, jogi, közgazdasági, felnőttképzési, természettudományos, bölcsészettudományi) együttműködésével.

Ötven fiatal jött el az orientációra, az egyik legnépesebb új szaknak ígérkezik.
“Egyetemi oktatóként igyekszem felhívni a hallgatók figyelmét a globális világ változásaira. Kínai, amerikai, európai kutatóközpontokkal igyekszünk együttműködni. Közös projektek készülnek, bevonnak minket a kutatásaikba. Magyarországnak nemzetgazdasági érdeke lehet, hogy egyre jobban részt vegyen afrikai programokban – nagyon jók a magyar termékekről kialakított előképek. A sok ezer diák, aki nálunk diplomázott még a rendszerváltás előtti évtizedekben, erős kapocs lehet, és ők segíthetnek akár diplomáciai pozicionálásunkban is” – hangsúlyozta az adjunktus.

Forrás: MTI /Hárságyi Margit

Hozzászólások

Miről árulkodnak az őskori Vénuszok?

Miről árulkodnak az őskori Vénuszok?

A szakértőket régóta foglalkoztatják az őskori művészet lenyűgöző alkotásai, az úgynevezett Vénusz-szobrok, melyek mintegy 30 ezer éve jelentek meg.

Mekkora is lehetett Góliát?

Mekkora is lehetett Góliát?

A Dávid ellen küzdő, az Ószövetségből ismert filiszteus férfi a leírások alapján igazi óriás volt.

A feltárás során károsodnak Pompeji páratlan falfestményei

A feltárás során károsodnak Pompeji páratlan falfestményei

A Vezúv törmelékei közel két évezreden át védték a freskókat, felszínre kerülve azonban ugyanezen anyagok károsítják az alkotásokat.

Hogyan jelentek meg az első politikusok?

Hogyan jelentek meg az első politikusok?

Az emberiség történetében kulcsfontosságú volt, hogy a kvázi egyenlőség alapú vadászó-gyűjtögető csoportokból kialakuljanak az első centralizált közösségek, a folyamattal kapcsolatban azonban rengeteg a kérdés.

Ősi nyilak kerültek elő a jégből

Ősi nyilak kerültek elő a jégből

A szakértők úgy vélik, hogy a norvégiai hegység tökéletes hely lehetett az őskori vadászoknak.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket