Az ősember „feldebrői” táborhelye

A gravetti kultúra a felső paleolitikum (Kr.e. 30 000–12 000) műveltsége, amely Európa egész jégmentes, lakható területén (a Berlin-Kijev vonaltól Délre) elterjedt volt. Az elnevezést egy kőből pattintott nyílhegytípus (gravetthegy) után kapta, amely mindenütt jellemző e kultúrára. Nagytestű állatokra – mamutra, rénszarvasra, vadlóra – vadásztak, nyilak és lándzsák alkalmazása mellett csapdát is állítottak. Az állatcsordákat követő vadászok időszakos táborhelyeit löszfennsíkokon, folyóvölgyekben, gázlóknál tárták fel.

Magyarországon Sárváron, a Dunakanyarban több helyen bukkantak rájuk. A kunyhók építéséhez állatcsontokat, agancsokat használtak, állandó településeik mellett temetők is voltak.

„Farkas Gábor erdőmérnöknek, a föld tulajdonosának lelkesedése vezetett a felfedezéshez, aki szürkemarha-legelőnek használja a területet. Sokszor talált pattintott kőeszközöket és szórványos csontdarabokat a környéken, és elkezdett érdeklődni. Tavaly egy nagyobb sípcsont töredékére bukkant, a leletet elvitte a helyi henteshez, majd az állatorvoshoz, akik nem tudták beazonosítani, viszont megállapították, hogy valamilyen régi maradványról van szó” – idézte fel a kezdeteket Virág Attila, az ELTE őslénytani tanszékének tudományos segédmunkatársa, az MTM preparátora, aki a közelmúltban ismertette a feltárásokat egy budapesti konferencián.

A tulajdonos az egri Dobó István Múzeumhoz, illetve a gyöngyösi Mátra Múzeumhoz fordult. Utóbbi szakemberei tavaly ősszel megszemlélték a terepet. Időközben Farkas Gábor egy próbaszántást is elvégzett, amely során további csontok kerültek elő, ezekből a szakemberek megállapították, hogy gyapjas mamut (Mammuthus primigenius ) maradványairól van szó. Mivel több mamutcsont is egy helyről került elő, úgy gondolhatták, hogy a helyszínen akár az egész állatot is megtalálhatják. A gyöngyösi muzeológusok Gasparik Mihályhoz, az MTM paleontológusához fordultak, aki ormányosokkal foglalkozik.

A Magyar Természettudományi Múzeum szakemberei tavaly novemberben vizsgálták meg a terepet, ennek során lapocka- és combcsonttöredék került elő. Emellett pattintott kőeszköz-maradványok is előkerültek, pontosabban nem maguk az eszközök, hanem olyan limnokvarcit- és kalcedon-darabkák, amelyeken pattintás nyomai voltak láthatók. Valószínűleg eszközkészítés során lepattant darabkákat találták meg. A csontok körül pedig három cölöplyukat fedeztek fel, amelyek más színű üledékkel voltak kitöltve. „Ezt úgy lehet rekonstruálni, hogy valaki levert három facölöpöt, a faanyag elkorhadt, eltűnt a lyukakból, helyét pedig más színű üledék töltötte ki. Innentől már egyértelművé vált, hogy az ősember tevékenységével összefüggésbe hozható vadászzsákmánnyal van dolgunk. Sokáig gondolkodtunk, hogy miféle képződményről lehet szó. Először arra gondoltunk, hogy tábortűzről, mivel elszenesedett csontdarabkákat is találtunk. Később ezt elvetettük, mert faszén egyáltalán nem került elő. Elképzelhető, hogy már eleve égetten kerülhettek ide a kisebb töredékek is. Egyes darabokat bőrökkel fedtek le, hogy a friss húst megvédjék a kisebb ragadozóktól, másokat pedig kifeszített bőrökre fektettek, hogy a napon kiszárítva tartósítsák azokat” – részletezte Virág Attila.

Nemcsak mamutok kerültek elő, hanem a szomszédos kutatógödörben megtalálták egy róka hátsó felét és állkapocs-darabkáját is. „A róka vagy szintén vadászzsákmány volt, vagy próbált eljutni a húshoz, és rajtaveszett, végül ő maga is vacsoraként végezte” – jegyezte meg a szakember.

A szénizotópos kormeghatározást Debrecenben, az MTA Atommagkutató Intézetében Molnár Mihály és kollégái vállalták. A mintákból azonban alig jött ki annyi csontkollagén, amennyi egy megbízható eredményhez szükséges lenne, ezért a jövőben új mérésekre lesz szükség. Az eddigi adatok szerint hozzávetőleg a Kr.e. 12 000–13 000 év közötti időszak jött ki, vagyis az eddigi eredmények szerint a leletek 15 ezer évesnél nem sokkal idősebbek.

Forrás: Fried Judit / MTI-Press