Nagy Katalin Emlékpark

Pár éve, egyetemistához méltó módon, óráról órára sietve, egyszer csak szembetűnt valami változás. A megszokott úton haladva, a Borbíró tér (Debrecen, Böszörményi út közelében) kis szegletében az idős ostorfákat valaki megmetszette.
Teltek múltak a napok és újabb változásokra lettem figyelmes. Alacsony drótkerítés, szilsövénnyel együtt szegélyezte az alig fél hektáros területet. Később ösvények, fűzek, egyéb lombhullatók és örökzöldek, kis odúk jelentek meg. A panelházak árnyékában, immár három éve a terület kis zöld oázissá lett.
Engedje meg kedves olvasó, hogy fotóimmal illusztrálva végigvezessem a parkon. A két bejáratot őrző – ősszel a rájuk futott vadszőlő vöröses színében pompázó – robusztus fakapuk napközben megnyílnak a pihenni vágyóknak.
Amint beljebb osonunk, a botanikus kert képét mutató oázisba, több kis ösvényen folytathatjuk utunkat. Talpunk alatt halkan recsegnek a zúzott kő és a murva egymáshoz súrlódó darabkái. A lágy ív mentén, tisztes távolságban, padokon pihenhetünk meg, miközben a madarak és a rovarok dalát élvezhetjük a fölénk magasodó lakóházak árnyékában. Idilli hangulat árasztja el lelkünket. Minden kis zugon, minden növényen látszódik az odafigyelés, a gondoskodás. Különleges park ez! Nem látunk rongálást! Jó időben látunk játszó gyerekeket és szüleikkel telik meg a park, de vannak akik tanulnak, vagy épp a keresztszemes hímzés szenvedélyének hódolnak a zöldellő lombok alatt. A parknak szigorú rendje van, amit a bejáratnál olvashatunk, de fűre lépni, hasalni, no azt szabad. A park párokat és családokat hoz, tart össze, akik kis időre ki tudnak lépni rohanó életükből, s megpihennek itt. Karácsonykor minden évben feldíszítenek egy fenyőfát, és ez a mindenki karácsonyfája.
Bő egy óra „merengés” után tárcsáztam egy telefonszámot. A vonal másik végén kedves hang köszöntött, Kulcsár Géza tanár úr volt, a biológus, kutató, a közpark megteremtője. Megköszöntem a parkja által nyújtott élményt, mely természetvédelmi szempontból is figyelemre méltó. A tanár úr éppen ráért, így személyesen is találkozhattunk, majd több órányi beszélgetésünk során szívet melengető történetekkel gazdagodtam.
A park édesanyja, Nagy Katalin, tiszteletére készült. A kis családot sosem vetette fel a pénz, mindig is szerény körülmények között éltek, nagy szeretetben. Volt, hogy tobozzal fűtöttek. Katalin néni tizennyolc éves korától nyugdíjba vonulásáig a helyi Járműjavítóban dolgozott könyvelőként majd főkönyvelői munkakörben. Pár évtizednyi munka után lehetőségük nyílt bejárni Magyarországot, majd Európa sok mesés helyszínét. Kedvenc városuk Debrecen mellett Nizza volt. Van ott egy park, ahova örömmel tértek be, amikor csak lehetett. Ezt a parkot próbálta ide varázsolni édesanyjának, Géza bácsi. Lelke ott él a parkban, mint ha mindig ott ülne a kopottas hintaszéken, s örömmel figyelné a gyerekek önfeledt játékát.
Kulcsár Géza adományokból és önerőből építi, szépíti, tartja fent remekművét. Sajnos a pénz egyre fogy. A város vezetése szóbeli elismerését fejezte ki a kezdeményezésért, ám jelenleg nem tudja támogatni. Géza bácsi azonban mindent megtesz, hogy fennmaradjon, és szépüljön a park. Kapott már festéket, több mint 100 tonna murva és zúzott követ, növényeket, a kapukhoz faanyagot. Tervei között szerepel egy alapítvány létrehozása, mely a közpark fennmaradását biztosítaná.
Fotó: Katona Szilvia
Írta és fényképezte: Lenner Ádám