Az eddigi legnagyobb panorámakép

A Brit Telekommunikációs (BT) vállalat bejelentette, hogy elkészítette a világ legnagyobb panoráma fényképét. A fotón London látható, és a kép a brit főváros szívében található BT Toronyból készült.
A 320 gigapixeles felvételt a 360Cities.net alapítója, Jeffrey Martin és kollégái, Holger Schulze és Tom Mills készítették. 2012 novemberében több mint három napon át dolgoztak, hogy a BT Torony 29. emeletéről, négy kamerával elkészítsék a 48 600 felvételt, ezután pedig három hónapig tartott a számítógépes feldolgozás.
Steve Hercher, a 360Cities igazgatója elmondta: „Megtiszteltetés volt számunkra, hogy a BT minket választott ennek a panoráma világrekordnak az életre hívásához, valamint hogy mi is hozzájárulhattunk a 2012-es Londoni Olimpia megörökítéséhez. Annyi ismeretlennel és változóval kellett számolnunk ennek az egyedülálló fotózásnak a tervezése során, amely a maga nemében valóban példátlan. A szoftvereket és hardvereket végső képességükig kihasználtuk, és még esővel, széllel is meg kellett küzdenünk.”
A 360Cities.net a világ legnagyobb, helymeghatározásos panorámafelvétel gyűjteménye. Az oldalt a világ több ezer kiváló panorámafotósa hívta életre. Olyan együttműködő partnereknek köszönhetően, mint a Google Earth, a Microsoft, a Nokia Maps és a Flipboard a 360Cities.net tartalmát világszerte megismerték.
Fotótechnikai adatok, és információk a kép készítéséről:
A négy Canon EOS 7D kamera, EF 400mm f/2.8L IS II USM lencsével és Extender EF 2x III telekonverterrel rendelkeztett. A 29. emeleti emelvényen négy biztos pontra helyezték el a gépeket.
A Clauss-gyártmányú robot panorámafejek 72 000 lépésre képesek egyetlen 360 fokos körív mentén, a panorámakép késíztsésénél másodpercenkénti négy kocka készítésére voltak beállítva.
Laptopok figyelték élőben a fényképezés menetét, ami London felett, fagypont alatti hőmérsékletben, időnként 80 km/óra erejű széllökések közepette zajlott.
A 360Cities fotós csapata – Jeffrey Martin, Tom Mills és Holger Schulze – biztosította, hogy a tervezett több mint 48 000 felvételből egy sem hiányozzék.
A nyers képeket több héten át dolgozták fel a Fujitsu Technology Solutions Celsius R920 munkaállomásán, 256GB méretű RAM-mal és 16 tárolóval 3.1GHz-en, a Kolor gyártmányú Autopano Giga panoráma összeállító szoftverrel.
Az elkészült online interaktív végső fotót multilayered, mozaik felbontásban mutatták be, mely több millió különálló képből áll össze, és ez lehetővé teszi, hogy a legapróbb részletekre zoomoljanak.
Forrás: ng.24.hu