Kázmér, Lúciusz, Zorán2021. március 04., csütörtök
Kultúra

Újabb nyelv a kihalás szélén

National Geographic Magyarország

Kínában a mandzsu nyelvet már százan sem beszélik, emiatt a kihalás veszélye fenyegeti - figyelmeztetnek kínai nyelvészek.

Hejlungcsian egyik iskolájában Shi Junguang, mandzsu származású tanár tart órát.

Fotó: english.peopledaily

A hivatalos statisztikák szerint, ugyan a mandzsu kisebbséghez csaknem 10,7 millió fő sorolható a kelet-ázsiai országban, a kínai sajtóbeszámolók szerint mindössze egyetlen falucska van, amelynek tagjai a mai napig a mandzsu nyelvet használják. A korábban főképp az északkelet-kínai Hejlungcsiang, Csilin és Liaoning tartományokban elterjedt nyelvet ma kevesebb, mint száz ember beszéli.

A helyzet az elmúlt években csak romlott, kihalásának elkerüléséhez a közvélemény figyelme és segítsége szükséges – idézi a Liaoningi Társadalomtudományi Akadémia jelentésében Cao Menget, az Észak-Kínai Etnikai Kisebbségek Kulturális Kutatóintézetének igazgatóját.

Az altaji nyelvcsaládon belül a mandzsu-tunguz nyelvek családjába tartozó mandzsu egykoron az azonos nevű kisebbség által alapított Csing-dinasztia (1644-1911) hivatalos nyelveinek egyike volt, a 19. század végén, a sztenderd kínai térnyerésével azonban fokozatosan háttérbe szorult. A kulturális forradalom ideje alatt (1966-1976) a mandzsukat “titokzatos, érthetetlen” nyelvük miatt kémeknek bélyegezték, és gyakran kifejezetten emiatt börtönbe zárták. A megtorlásokat elkerülve sok kisebbségbeli han kínai nevet vett fel és teljes egészében elhagyta anyanyelvének használatát.

Az Egyesült Nemzetek (ENSZ) Nevelésügyi-, Tudományos- és Kulturális Szervezete (UNESCO) a kritikusan veszélyeztetett nyelvek közt tartja számon a mandzsut, a nyelvészek szerint a mai 40-es, 50-es generáció halálával, legkésőbb az évszázad végére teljesen eltűnhet. A nyelv megmentésére helyi kezdeményezések már indultak, ezek sikeréhez magasabb fokú segítségre van szükség. A megőrzés a mandzsu kisebbség identitása miatt fontos, valamint a Csing-dinasztiából fennmaradt, máig le nem fordított hárommillió könyv és dokumentum “megfejtéséhez” is elengedhetetlen.

Forrás: MTI

Hozzászólások

Rejtett részletekre bukkantak ősi etruszk festményeken

Rejtett részletekre bukkantak ősi etruszk festményeken

A kutatóknak sikerült felfedniük, hogy miként nézhettek ki eredetileg az ókori alkotások.

Ezen az oldalon régi családi fotókból hozhatunk létre mozgóképet

Ezen az oldalon régi családi fotókból hozhatunk létre mozgóképet

A platform a mesterséges intelligencia segítségével képes portrékból animációkat alkotni.

Több száz éve lezárt üzenetet olvastak el

Több száz éve lezárt üzenetet olvastak el

A szakértők úgy tudtak belesni a lezárt üzenetbe, hogy fel sem kellett nyitniuk azt.

Kiváló állapotú, díszített ünnepi hintóra bukkantak Pompejinél

Kiváló állapotú, díszített ünnepi hintóra bukkantak Pompejinél

A Pompeii Régészeti Park sajtóközleményében ismertette a négykerekű ünnepi hintó felfedezését, a tárgyra érintetlen állapotban bukkantak rá.

Megtalálták az egyiptomi balzsamozás ókori kézikönyvét

Megtalálták az egyiptomi balzsamozás ókori kézikönyvét

Eddig csak két olyan forrást ismertek, amelyben a folyamatot részletezték.

National Geographic 2021. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket