230 éve a levegőben

Joseph és Jacques Montgolfier az Aerostat Reveillon elnevezésű léggömbjüket először üresen engedték a magasba, később állatokat (juhot, kakast, kacsát) tettek a kosárba. Néhány héttel ezután, sor került az első emberes repülésre is: XVI. Lajos király javaslata az volt, hogy rabokat küldjenek próbarepülésre, de egy fiatal orvos, Pilâtre de Rozier (később, 1785-ben a La Manche csatorna átrepülése közben vesztette életét) és Francois d’Arlandes márki vállalta, hogy beszállnak a légballon gondolájába. Az első, embert is szállító hőlégballonos magasba emelkedést, így ők hajtották végre 1783. október 19-én, Párizs mellett. Ez a művelet ún. függeszkedés’ volt, a szilárd talajon egy kötéllel rögzítették a körülbelül 24 méter magasra emelkedett ballont.

Az első szabad hőlégballonos repülésre egy bő hónappal később, november 21-én került sor: a ballon a két férfival 25 perces repülést hajtott végre, mintegy 9 kilométert repülve Párizs felett, miközben a 910 méter magasságot is elérték.

Hetekkel a világra szóló esemény után elkészült a hidrogénnel töltött ballon, és miként egy korabeli krónikás írja: „1784-ben Európa ege ballonokkal volt tele”. A levegő meghódítása elkezdődött! Sokan, sokféle megoldással próbálkoztak, míg Ferdinand von Zeppelin 1900-ban elindította első merev vázas, irányítható léghajóját.

A léghajózás találó definíció a térfogat-kiszorításon alapuló felhajtó erő segítségével végzett repülés megnevezésére; ez a semmihez sem hasonlítható lebegés az álmainkban átélt lassú repülésre emlékeztet amellett, hogy „földi” megfelelője számomra is a hajózással mutat leginkább rokonságot. Ebben az élményben lehet részünk, ha aerodinamikai, azaz széltől függetlenített, kormányozható légi járművel repülünk, mondjuk egy Zeppelinnel, vagy ha egy aerosztatikai elven működő hőlégballonba szállunk, ahol az emelkedés és süllyedés burkolatba (ballon) zárt, levegőnél kisebb sűrűségű gázzal szabályozható, vízszintes irányban pedig a légáramlatoktól függ az útvonal. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy aki hőlégballonnal indul útnak, az arra a napra már ne beszéljen meg fix találkozókat, ugyanis az érkezés helye kiszámíthatatlan.Ez a bája a hőlégballon-találkozóknak is. Itt csupán egy dolog biztos; a kiindulási pont.

Egy ilyen biztos pont az erdélyi Vármező, ahol a résztvevőket – akik leginkább egy nagy családra hasonlítanak -, innen fúj el a szél hajnalban, és itt gyülekeznek napnyugta előtt, hogy újra felszállhassanak, ugyanis az őszi évszak időjárása lehetővé tesz naponta két hosszabb szabad repülést is. Télen, ha tiszta az idő napközben is lehet repülni, sőt ilyenkor tud a hőlégballon a legmagasabbra emelkedni, a többi évszakban ez több szempontból sem jó döntés, egyrészt a felszálló légáramlatok (termikek), veszélyessé tehetik az utazást, másrészt az UV sugárzás a ballon anyagára is károsan hathat.

Az idén nyolcadik alkalommal megrendezett fesztivál egyre több látogatót vonz a mesebeli Felső-Nyárád menti faluba. Az érdeklődők itt megtapasztalhatják a függeszkedést, ami a légiközlekedés előszobája, de hosszabb útra is mehetnek a bátrabb, kiváncsibb látogatók hogy madártávlatból szemléljék az alattuk térképként elterülő tájat.

A hőlégballonozás reneszánszát éli. Manapság leginkább sporteszköz, tudományos célokra ritkán alkalmazzák, de közvetetten újra és újra reflektorfénybe kerülnek a ballonok is, például világrekordok felállításánál. Legutóbb Felix Baumgertner 2012-es, rekordugrásánál (37 000 méter magasból) került elő a hatalmas héliummal töltött ballon. 

Írta és fényképezte: Hernád Géza