A Hortobágy íze: slambuc

Fotó: dreamstime

A slambuc azoknak a hagyományos magyar ételféleségeknek a sorát gyarapítja, melyet az ország szinte minden tájékán másképpen hívnak: öhöm, öhön, betyáros, topogó, handabakáré, szuszinka, tésztakása. Ez utóbbi elnevezésű ételnek krumplis és krumpli nélküli változatai is vannak, így valószínű, hogy tésztakását a burgonya megismerése előtt is ettek az Alföldön.

Bizonyosnak tűnik, hogy honunkban a slambuc legelőször a Hortobágyon pöfögött egy pásztor bográcsában. A legenda szerint az egyik ismert neve is innen ered: Állítólag egy ízben a társa megkérdezte az ételét kóstoló gulyást (vagy csikóst, esetleg juhászt?), hogy elkészült-e már az étel, ám amaz a tűzforró falattal a szájában csak ennyit tudott kinyögni: Öhöm!

A hortobágyi pásztoremberek szerint a slambuc bográcsban fő, szabadtűzön, ha nem így készül, akkor az nem slambuc, legfönnebb krumplis tészta! Ez biztosan így is van, de mint minden szabály, ez is megkerülhető.

Lássuk, miként készíthetünk odahaza, egyszerű eszközökkel, a konyhai tűzhelyen slambucot – legalábbis arra igencsak hajazó ételt! Jómagam a Hortobágyi gulyásoktól lestem el a processzust, s ezt ültettem át konyhai körülmények közé.

Hozzávalók:
15 dkg füstölt szalonna
25 dkg lebbencstészta
50 dkg burgonya
1 paprika
1 vagy 2 paradicsom
2 közepes fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
só, őrölt bors, őrölt paprika

Elöljáróban egy fontos tanács: slambuc főzéséhez legalkalmasabb a vastag falú vasfazék. Gáztűzhelyen próbálkozhatunk klasszikus bográccsal is, ám ha elektromos főzőlapunk van, akkor nincs mit tenni: marad a fazék. Ez esetben viszont érdemes olyan edényt választani, aminek nincs éles átmenete az oldalfal és a fazék alja között, mert a főzés utolsó fázisában leginkább itt hajlamos lekapni az étel.

A szalonnát felkockázzuk, és föltesszük a tűzre. Állandó kevergetés mellett kiolvasztjuk a zsírját, de vigyázunk, nehogy megégjen! Az apróra vágott hagymát üvegesre dinszteljük, majd rádobjuk az alaposan összetört lebbencstésztát, és a szalonna zsírján megpirítjuk. Hozzáadjuk a fokhagymát, kicsit megpirítjuk, ezután levesszük a tűzről, megszórjuk pirospaprikával, s ha a színe kioldódott, rátesszük a felkockázott burgonyát, a zöldpaprikát és a paradicsomot, megsózzuk, és addig kevergetjük, amíg kiereszti a levét, ezután fölengedjük annyi vízzel, hogy kétujjnyira ellepje, és állandó kevergetés mellett addig főzzük, amíg a tészta a vizet föl nem veszi (közben, ha kell, sózzuk, mert erre később már nem lesz módunk!).

Amikor az étel összeállt, elkezd „szuszogni”, a gőz jellegzetes szusszanásokkal távozik a keverék alól; innen a slambuc másik neve: szuszinka. Ekkor a fakanalat félretesszük: mostantól a slambucot csak forgatni szabad! Körkörös rántásokkal igyekezzünk elválasztani az ételt az edény falától, és néhány percenként fordítsuk meg az összeállt anyagot a fazékban. Nem baj, ha odaragadt az edény falához – jót tesz a pörkös íz az ételnek, de arra vigyázzunk, nehogy megégjen. A hagyomány szerint a slambucot harminckétszer kell megforgatni, de ne számoljuk, a lényeg, hogy legyünk türelmesek. Kis lángon pirítgassuk, forgassuk, egészen addig, amíg kellemes sült-főtt tésztás ételt nem kapunk.

A slambuc jól elbírja a kísérletezést, ki-ki nyugodtan a saját ízléséhez szabhatja a receptjét. Szalonna helyett használhatnak olajat is, ilyenkor érdemes füstölt ízű leveskockával visszacsempészni belé a bográcsolás illúzióját. Van, aki nem pirítja meg a tésztát, ez esetben a krumplit félig meg kell főzni, mielőtt hozzáadjuk a lebbencset.

Nagykunságból származó barátom szerint nem hiányozhat belőle a jól kikevert tojás (úgy is finom, de mennyire!), más pedig kolbászkarikákkal teszi tartalmasabbá. Tessék bátran kísérletezni, és ne felejtsük a hortobágyi gulyás alapvetését: a slambuc úgy jó, ahogy finom!

Írta: Horváth Árpád