Egy fiatal, pénztelen világutazó

Fuvarra várva Kazahsztánban

Beszélgetésünkkor már 75 országban járt, és kalandos utazása még közel sem tart a végénél, ugyanis a teljes amerikai kontinens felfedezése még előtte áll.
Nem Jaroszláv Szmirnov az egyetlen ember a Földön, aki éveket tölt el azzal, hogy megismerje bolygónk minden zegzugát. Az ő útja azonban attól különleges, hogy mindezt pénz és a modern technika vívmányainak segítsége nélkül teszi. Üres zsebbel kelt útra, térkép, mobiltelefon, laptop nélkül, hogy megtapasztalja az igazi szabadságot, és felfedezze a világot, vele együtt az emberek jóságát és segítőkészségét. Jaroszláv 2014 májusában hazánkba érkezett, és miközben a magyarok vendégszeretetéről is meggyőződött, az ng.24.hu-nak adott interjúban mesélt az elmúlt évek élményeiről. 

Ortodox kolostor, úton Moszkva felé

Máté Viola (MV): Hogyan jutottál arra az elhatározásra, hogy egy fillér nélkül körbeutazd a Földet? 

Jaroszláv Szmirnov (JSz): 18 éves voltam és arra gondoltam, hogy felnőtté váltam. Egy nap majd megnősülök és az életemet teljes egészében a munka és a család fogja kitölteni. De hol marad a felhőtlen szórakozás? Most van itt az ideje valami igazán őrült dolgot csinálni! Arra gondoltam, hogy milyen nagy élmény lenne felébredni Afrika közepén teljesen egyedül, és körbeutazni a Földet. Így elindultam. Nem ismerek senki mást, aki mindezt csekély felszereléssel teszi. Nekem se sátram, se laptopom, se mobiltelefonom, de még csak egy térkép sincs a csomagomban. A zsebem pedig üres, így tervezni sem tudok igazán előre. 

Finnország peremén, úton az Északi-fok felé

MV: Valamilyen elképzelésed azért csak van, hogy merre vigyen az utad! Vagy csak mész, amerre a szél fúj? 

JSz: Van egy útvonal a fejemben, de ez nem egy szigorú terv. Ha olyan helyen járok, ahol valami igazán elképesztő dologgal találkozom, akkor tovább maradok. Ha viszont nem köti le semmi a figyelmemet, akkor odébbállok. 

MV: A legtöbb ember szerintem arra kíváncsi a legjobban, hogy tudod mindezt pénz nélkül megoldani? 

JSz: Amihez alapvetően pénz szükséges, az maga az utazás, vagyis eljutni A-ból B-be. De én stoppolok, akár szárazföldön, akár tengeren kell átkelnem. A szállásért sem kell fizetnem, mert az emberek nagyon segítőkészek és befogadnak. Amikor olyan nagyvárosba érkezem mint Budapest, a Couchsurfinget használom. (Olyan online közösségi oldal, ahol a tagok ingyen szállhatnak meg egymás otthonában bárhol a világon. A közösség alapvető elve az, hogy aki utazik, nem ingyen szállást talál, hanem egy helyi barátot, akivel meg tudja osztani az élményeit – szerk.) Az utazásom kezdetén nem ismertem a Couchsurfing oldalt és angolul sem beszéltem, a nyelvet csak útközben tanultam meg. Ázsiában az emberek mindig érdeklődéssel fogadtak, mert kitűntem közülük: megláttak az úton egy egyedül bolyongó, magas, szőke fiatal srácot, és egyből kíváncsiak lettek, mit keresek ott. Az emberek nagyon kedvesek és nyitottak voltak, de ugyanezt mondhatom el Afrikáról is. A helyiek rendkívül barátságosak és készek arra, hogy mindenüket megosszák velem, és örömmel befogadnak. Számos esetben különböző vallási csoportoknál szálltam meg. Ázsiában sokszor kerestem fel buddhista templomokat. De a muszlimok, keresztények és a többi felekezet hívei is mindig nagyon segítőkészek voltak, szerte a világon. Vízumra sem kell a legtöbb esetben költenem, mert az orosz útlevelemmel szinte bármelyik országba beléphetek, és ez leegyszerűsíti az utazást.  

Kilátás a Tianchi-tóra a kínai Xinjiangban

MV: Honnan indultál? 

JSz: Kínában tanultam kvantumfizikát, és onnan indultam el, hogy először Belső-Ázsiát, majd Délkelet-Ázsiát járjam be, de beutaztam már szinte egész Európát, a volt szovjet tagállamokat, Kazahsztánt, Üzbegisztánt, Ukrajnát, Fehéroroszországot, majd Észak-Afrika felé vettem az irányt. A karácsonyt a Közel-Keleten, Szíriában töltöttem, ezután Afrika keleti része felé indultam tovább Tanzániába, Ugandába, Burundiba, Kenyába, Szomáliába, végül visszatértem Európába. 

MV: Először jársz Magyarországon? 

JSz: Igen, nagyon megtetszett ez az ország. Megszerettem az itt élő embereket, rendkívül kedvesek, az idősebbek még emlékeznek egy-két orosz szóra is, az ételek és a természet pedig csodálatos! A Balatonnál voltam egy borfesztiválon is, és még májusfát is állítottunk a magyar barátommal! 

MV: Mi a terved most? 

JSz: A következő két hónapban a Balkánt szeretném bejárni, megismerni Horvátország, Albánia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Szerbia vidékeit, majd Románia, Bulgária és Görögország következik. Utána átstoppolok a Kanári-szigetekre, hogy onnan áthajózzak Amerikába. Mivel nincs pénzem repülőjegyre, ezért az ott nyaraló és hazafelé tartó privát hajók tulajdonosait fogom megkérni, hogy vigyenek el magukkal. Először Észak-Amerikát akarom beutazni, majd a kontinens déli része felé veszem az irányt. Nagyjából egy évet még biztos utazással fogok eltölteni. 

Buddhista szentély Délkelet-Ázsiában

MV: Ilyen hosszú utazás során lehetséges kiemelni egyetlen helyet, amit a legszebbnek vagy a legérdekesebbnek találtál? 

JSz: Alapvetően nem is a helyszínekre figyelek. Az út alatt az a legfontosabb, hogy milyen emberekkel találkozom. És az emberek bámulatosak! Próbálom inkább a vidéket felfedezni és kevésbé a nagyvárosokra koncentrálni. Bár mindegyiknek megvan a maga szépsége és különlegessége, általánosságban azonban az összes nagyváros egyforma a világon. Ugyanazokat a dolgokat találod meg mindenhol: gyorséttermeket, világmárkákat, és az ott élő embereket is ugyanazok a dolgok foglalkoztatják. Mindenki a még több pénzért, még nagyobb autóért, a legújabb okostelefonért hajt. Az én szemszögemből nézve nem érdemes azért annyit utazni, hogy mindig ezzel szembesüljek. Az apró kis falvakban, eldugott, kietlen vidékeken viszont egy teljesen másféle élet mindennapjai tárulnak fel előttem.

Beduin barlangok Petra közelében Jordániában

Jordániában találkoztam egy férfival, akinek 44 gyereke van és egy sátorban lakik. A sivatagban megismerhettem a beduinokat is, akik nem egy adott helyhez kötötten élnek, hanem mindig tovább költöznek a kedvezőbb életfeltételeknek megfelelően. A maszájoknál Tanzániában pedig még egy beavatási szertartáson is részt vettem és megismerhettem a harcosok kultúráját. Az ilyen élmények miatt érdemes útra kelni, és ha pénz nélkül utazol, részese leszel az emberek életének is, és tényleg azt látod, ami igazi. Én úgy gondolom, hogy a világon az összes problémát a pénz és a hatalom utáni kiolthatatlan vágy generálja, és amint az embereknek megadatik a jólét, azonnal korlátokat építenek maguk körül. Ha viszont pénz nélkül utazol, mint én, az ad egyfajta mérhetetlen szabadságot, és védelmet is azáltal, hogy nincs mit elveszítened.

MV: Az emberek általában fordítva gondolkoznak. Úgy vélik, a pénz megóvja őket. Soha nem érezted azt, hogy bármiféle veszély fenyegetne a pénz hiánya miatt? 

JSz: Sokan talán úgy vélik, hogy „veszélyes” kalandokba keveredem, de nekem ez a normális. Szíriában tavaly decemberben terroristák megpróbáltak elrabolni, mert azt hitték, hogy ha fehér ember vagyok, akkor pénzem is van. De nekem semmim sincs, így megúsztam. Nem ez volt azonban a legveszélyesebb kalandom. Egyszer eltévedtem a Góbi sivatagban, Mongóliában. Egy barátommal töltöttem ott néhány napot, de én végül visszafordultam és nem volt nálam se víz, se élelem. Ez tényleg nagy hülyeség volt, azt hittem, hogy meg fogok halni, de szerencsére 40 óra gyaloglás után kikeveredtem a sivatagból. Igazából nem is értem, hogy még életben vagyok! 

Elveszve a Góbi sivatagban

MV: Biztos számos olyan élményed van, amelyben a hétköznapi értelemben vett utazónak nincs része. 

JSz: A legtöbb ilyen jellegű kaland mindig spontán módon történik meg velem. Etiópiában éppen egy tóban úsztam, amikor néhány méterre tőlem hirtelen felbukkant egy krokodil. Tanzániában pedig egy elefántcsordába futottam bele, és nem tűntek túl boldognak, hogy az útjukba kerültem. De találkoztam már oroszlánnal is, ám szerencsémre nem volt éhes! Afrikában könnyen keveredik az ember őrült helyzetekbe, a civilizált Európáról ezt már kevésbé mondhatom el, itt maradnak az exrém sportok. 

MV: Ha jól tudom, van egy maszáj feleséged is. 

JSz: Amikor megérkeztem közéjük, sokan el is futottak előlem. Talán féltek, egyesek még nem láttak korábban fehér embert. De ahogy beilleszkedtem a közösségükbe, már nagyon barátságosak voltak. Egyik nap elmentem vadászni a harcosokkal, és amikor hazaértem, egy fiatal lány várt vacsorával. Mondhattam volna, hogy nem kellene itt lennie, de másnap ugyanúgy is visszajött volna. Majd az apja azt mondta, ha a lánya egy fedél alatt él velem, akkor el kell vennem a szokások szerint feleségül. 

Tanzániában

MV: Megváltozott a személyiséged az út során? 

JSz: Teljesen! Ha láttál volna 2-3 éve, nem biztos, hogy rám ismernél, teljesen más ember voltam. 

MV: Mi változott meg?

JSz: Az egész gondolkodásmódom. Szerintem az emberek alapvetően két kategóriába sorolhatók. A legtöbben csak álmodoznak, de végül pénz hiányában nem valósítják meg az álmaikat. A szűkebb kör, amibe én is tartozom, pedig azt keresi, hogyan lehet az akadályokat leküzdeni, és végül a megoldások után kutatva el is érik vágyaikat. Amikor elmesélem a történetemet, a legtöbben nem is akarnak hinni nekem. Nagyon sokféle emberrel találkoztam utazásaim során, és egyre elfogadóbbá váltam. Amikor még Kínában éltem, és megláttam egy hajléktalant az utcán, el sem tudtam képzelni, hogy lehet így élni. Ma már nem ítélkezem, ez egy másik sors. Megtanultam egyformán értékelni az embereket, és ma már mindenkivel tudok kommunikálni és barátságot kialakítani, legyen az egy terrorista, egy hajléktalan, egy átlagos fickó, egy börtöntöltelék vagy egy milliomos. Sokkal egyszerűbben fogom fel az életet, a szó pozitív értelmében.

MV: Van elképzelésed a jövőt illetően?

JSz: Sokan kérdezik tőlem, hogy ilyen hosszú utazás után, hogyan leszek képes visszailleszkedni a „normális”, megszokott hétköznapokba. A válaszom az, hogy sehogy. Az nem az én utam. Miután bejártam Amerikát is, egy rövid időre le szeretnék telepedni Dél-Amerikában és egy nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó üzletet nyitni. Majd meglátom, hogyan tovább. Vannak terveim ugyan, de nem látok ennyire előre, a világ sem stabil, és abban sem lehetünk teljesen biztosak, mi fog történni a következő öt percben. 

Jordániában

MV: Mindenki álmodozik arról, hogy bejárja a világot. Veled ellentétben azonban sokan nem merik ezt meglépni, mert nincs rá pénzük, vagy úgy gondolják, nem léphetnek ki a mindennapokból a magánélet és a munka miatt. Nekik mit javasolsz? 

JSz: Csak hallgass arra, ami benned van. Az megadja a választ, hogy mit kell tenned. Mindenkinek meg kell értenie, hogy mi a saját útja, és aszerint kell élnie. Amikor nekivágtam ennek a kalandnak, nem beszéltem angolul sem, pénzem sem volt, és látod, most több mint 2 évvel és 75 országgal a hátam mögött már rengeteg tapasztalatot felhalmoztam. A titok igazából az, hogy egyszerűen csak el kell kezdeni élni. Még ma! Nem holnap! Lehet ez egy apró kis lépés is, például leruccanni a Balatonra, és az út során úgyis megérzed, hogy ez kell neked, vagy sem. A legtöbben viszont csak álmodoznak a karosszékben és semmit sem tesznek végül, felettük elrepül az élet, mert mindig a potenciálisan felmerülő problémákon agyalnak már előre. Probléma azonban mindig lesz, amit majd akkor kell megoldani, ha az felüti a fejét. Most csak azzal foglalkozz, amit szeretnél, és kezdd el követni az álmaidat még ma!   

Lejegyezte: Máté Viola

Fényképezte: Jaroszlav Szmirnov