Melinda, Vivien, Aranka2020. december 02., szerda
Kultúra

Búcsú a diákévektől

National Geographic Magyarország

Bíborvörös vitorlák, azaz oroszul Alüje Parusza (v.ö.: Алые паруса) - semmi mással össze nem hasonlítható hangulatú ünnep „Észak Velencéjében".

Fotó: profimedia

A szentpétervári fehér éjszakák egyikén bíborvörösbe öltöznek a hajók, s a derengő éjféli szürkületben a gyönyörű város történelmi falai között ifjak búcsúznak diákéveiktől.

A végzős diákok 1968. június 27-én rendeztek először egy óriási ballagási ünnepet az akkori Leningrádban. A Néván két híd között, a Vasziljevszkij-sziget csúcsánál a fehér éjszakák idején egy vörös vitorlákkal felszerelt régi típusú hajó, a Titok, zenére vonult végig a rakpart mentén a nézők előtt, majd a korra jellemző elnevezésűek követték: Álmok, Munka, Tudomány, de volt még Sarló és Kalapács is. Az eseményt tűzijáték színesítette. Minden évben egyre többen voltak kíváncsiak a látványra, épp ezért az akkori párthatalom 1979-től betiltotta a rendezvényt, mert tartott attól, hogy a nagy tömegben összegyűlt fiatalok esetleg a fennálló rendszer ellen fordulnak.

2005-ben a hagyomány újjáéledt és mára a szentpétervári fehér éjszakák rendezvénysorozat legnépszerűbb ünnepévé vált. Azóta minden év júniusának harmadik szombat éjjelén egy fregatt, bíborvörösen dagadó vitorlákkal, behajózik egészen a Téli Palotáig, eközben a szertelenül ünneplő fiatalok tűzijátékkal búcsúztatják a tanévet. 2007-ben már csaknem hárommillióan köszöntötték Nagy Péter cár balti flottájának zászlóshajóját – a háromszáz évvel ezelőtt ácsolt Standart fregatt újra megépített replikáját -, amidőn skarlát vitorláival méltóságteljesen végigsiklott a rakpart mentén.

2014-ben, június 21-én is koncertekkel, tűzijátékkal, és az elmaradhatatlan árbocosok felvonulásával várják a turistákat a világ minden tájáról.

Forrás: Horváth Árpád/ng.hu

Hozzászólások

Mekkora is lehetett Góliát?

Mekkora is lehetett Góliát?

A Dávid ellen küzdő, az Ószövetségből ismert filiszteus férfi a leírások alapján igazi óriás volt.

A feltárás során károsodnak Pompeji páratlan falfestményeit

A feltárás során károsodnak Pompeji páratlan falfestményeit

A Vezúv törmelékei közel két évezreden át védték a freskókat, felszínre kerülve azonban ugyanezen anyagok károsítják az alkotásokat.

Hogyan jelentek meg az első politikusok?

Hogyan jelentek meg az első politikusok?

Az emberiség történetében kulcsfontosságú volt, hogy a kvázi egyenlőség alapú vadászó-gyűjtögető csoportokból kialakuljanak az első centralizált közösségek, a folyamattal kapcsolatban azonban rengeteg a kérdés.

Ősi nyilak kerültek elő a jégből

Ősi nyilak kerültek elő a jégből

A szakértők úgy vélik, hogy a norvégiai hegység tökéletes hely lehetett az őskori vadászoknak.

Az adventi koszorú története

Az adventi koszorú története

Honnan származik, és milyen szimbolikát közvetít az adventi koszorú?

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket