James Cameron

1954. augusztus 16-án született James Cameron, bolygónk legmélyebb pontját megjárt, Oscar-díjas kanadai filmrendező és producer.
James Cameron egy jókora filmstúdióba hívta össze a Titanic-szakértőket, hogy megvitassák, miként süllyedt a mélybe, és tört össze a hajó. Óriásmakettek, többórás filmanyag, térképek és számítógépes modellek segítették munkájukat.
Fotó:Steward Volland
A kanadai Kapuskasingban született fiú falta a tudományos-fantasztikus regényeket, tizenöt évesen tízszer nézte meg Stanley Kubrick 1968-ban készített: 2001Űrodisszea című filmjét, ennek látványvilága lenyűgözte. Nem volt kérdés, hogy filmrendező lesz, a saját maga által kieszelt sci-fi történeteket apja szuper 8-as kamerájával forgatta. Hollywood elérhetetlennek tűnt a számára, így 1971-ben fizikát kezdett hallgatni a kaliforniai Fullerton Főiskolán, aztán az angol irodalomra tért át, de végül félbehagyta tanulmányait. Teherautósofőr lett, az út menti pihenőidőkben forgatókönyveket írt, és a Kaliforniai Egyetem könyvtárában a filmszakos diákok diplomamunkáit tanulmányozta. Első rövidfilmjét 1978-ban George Lucas előző évben bemutatott űreposza, a Csillagok háborúja hatására készítette el, Xenogenesis címmel. Hollywoodba költözött, makett-építőként bekerült a filmstúdiókba, s a szamárlétrát végigjárva lett művészeti vezető, majd rendező.
1981-ben rendezte első filmjét Piranha 2. – Repülő gyilkosok címmel, a kis költségvetésű horrort, amit nem tartott említésre érdemesnek, ő első filmjének a három évvel későbbi Terminátort tekinti.
Cameron a bemutató után megbetegedett és egy rémálom kezdte kínozni, amelyben egy jövőből érkező bérgyilkos tör az életére. A forgatókönyvet egy dollárért adta el azzal a kikötéssel, hogy ő ülhet a rendezői székbe, a főszerepet a testépítő világbajnok Arnold Schwarzeneggerre osztották. Az alacsony költségvetésű akciófilm két hét alatt visszahozta a befektetett pénzt, összességében 78 millió dollárt jövedelmezett és még három folytatása született Cameron közreműködésével.
A rendező 1985-ben megírta a Rambo című film második részének a forgatókönyvét, majd belefogott A nyolcadik utas: a Halál című sci-fi folytatásába. A bolygó neve: Halál 1986-ban került a mozikba, a két Oscart kapott, az egyiket természetesen a vizuális effektusokért. Cameron 1989-ben diákkori álmát megvalósítva elkészítette A mélység titka című filmjét, amely új korszakot teremtett a víz alatti forgatások történetében.
A rendező Cameron nevéhez fűződik minden idők két legnagyobb kasszasikere: az 1997-ben forgatott Titanic és a 2009-ben készült Avatar, a filmtörténetben csak ez a két alkotás lépte át a bűvös kétmilliárd dolláros álomhatárt. A Leonardo DiCaprio és Kate Winslet főszereplésével készült Titanic csillagászati összegbe, 200 millió dollárba került, egyebek között a tragikus sorsú óriásgőzös életnagyságú mását is megépítették. Az alkotás 11 Oscar-díjat kapott. 2012-ben az óceánjáró katasztrófájának századik évfordulójára időzítette a film 3D-s változatának premierjét.
Cameron két kasszasiker között dokumentumfilmeket forgat, hat tenger alatti expedíciót vezetett, többek között a Bismarck német csatahajó roncsaihoz, és háromdimenziós felvételeket készített a közép-atlanti hátság hidrotermikus hasadékairól, merült a Csendes-óceán keleti részén és a Kaliforniai-öbölben is.
2012 márciusában a Deepsea Challenger nevű különleges mini-tengeralattjáróján lejutott a földkéreg legmélyebb részének, a 10 989 méter mély Mariana-árok aljára, erről az expedícióról a National Geographic számára készített filmet. A különleges eszközt a massachusettsi Woods Hole-i Oceanográfiai Intézetnek ajándékozta. Tervei szerint a jövőben ismét merülésre készül: a csendes-óceáni Tonga- és Kermadec-árokba.
Pristimantis jamescameroni
Fotó: Philippe J.R. Kok.
„Azért készítek filmeket Hollywoodban, hogy finanszírozzam a kutatásokat – mondta egyik interjújában, hozzátéve, hogy szinte semmiben sem különbözik kutatóexpedíciót vezetni és mozifilmet rendezni.
A környezetvédő, vegán (szigorú vegetáriánus táplálkozás és filozófiai irányzat) rendező nevét már egy állatfaj is őrzi: egy 2013-ban felfedezett, 20 milliméternyi hosszúságú, venezuelai békafajt neveztek el róla Pristimantis jamescameroni-nak.
Forrás: MTI/ng.hu