Állatkertek Éjszakája

Az ország 11 településén, 14 programhelyszínen várják az állatkertek a természet világa iránt érdeklődőket, egy esti látogatásra.
Fotó: dreamstime
Augusztus utolsó péntekén, azaz 29-én a harmadik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakája című. Ezen az estén a Budakeszi Vadaspark, a Fővárosi Állat- és Növénykert, a Füvészkert (az ELTE Botanikus Kertje), a Tropicarium, Debrecenben a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje, Győrött a Xantus János Állatkert, a Jászberényi Állat- és Növénykert, a Kecskeméti Vadaskert, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark, Pécsi Állatkert belvárosi Akvárium-Terráriuma a Zsolnay Kulturális Negyed Planetáriumával közösen, Poroszlón a Tisza-tavi Ökocentrum, a Szegedi Vadaspark, Veszprémben pedig a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark kínál különleges programokat a nagyközönségnek.
A programok a legtöbb helyen a kora esti óráktól éjfélig tartanak, de lesz ahol már napközben elkezdődnek, másutt pedig a hétvégén is folytatódnak.
A Budakeszi Vadasparkban 19 órától várják a látogatókat. Óránként indulnak majd a 45 perces vezetések, ahol tapasztalt szakvezetők segítségével kaphatnak bepillantást az éjszakai vadaspark titkos életébe, többek között meglátogatják Mucit, az „éneklő” aranysakált is. Néhány állat „éjszakai üzemmódra van kalibrálva”, vagyis akkor kezdik el a napi tevékenységüket, amikor mi emberek már befejezzük, de a többiek is éjszakai életmódjába is betekinthetnek az érdeklődők.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben is 19 órától éjfélig tartanak a programok. A kert állatgondozói egész este 11 különböző helyszínen mesélnek az ott bemutatott állatokról, főként azokról, amelyek éjjel aktívak.
A debreceni Nagyerdei Kultúrparkban hajnali 1 óráig tart az éjszakai állatkerti kalandozás.
A Kecskeméti Vadaskert hangulatos fáklyás megvilágítással várja a közönséget, 22 óráig.
Miskolci Állatkert és Kultúrparkban az este során, minden félelmüket elgyőzve, megismerkedhetnek például a „nemszeretem” állatokkal, azaz a kígyókkal, békákkal, rovarokkal.
A részletes programokat az intézmények saját honlapjukon teszik közzé.
Forrás: ng.24.hu