Bethlen Gábor és a harmincéves háború

A harmincéves háború egyik legnagyobb csatája, Magdeburg ostroma 1631-ben.  
Illusztráció: profimedia

Az 1618-tól 1648-ig tartó, szinte egész Európára kiterjedt háborúba Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1619-ben, 395 éve lépett be. Erdély trónjára 1613-ban, 33 évesen került.Tizenhárom évesen apród volt Báthory Zsigmond udvarában. Katonai tapasztalatait a tizenöt éves háborúban (Oszmán Birodalom és a Habsburg udvar között, 1591-1606) alapozta meg. 1619-ben az új magyar király, II. Ferdinánd, egyik fontos feladatának tekintette a rekatolizációt.
Bethlen, aki a reformáció híve volt, a Porta jóváhagyásával hadjáratot indított a bécsi udvar fennhatósága alá tartozó Magyar Királyságba. A hadjárat okát a Magyarország panasza (Querela Hungariae) című röpiratban foglalta össze Alvinczi Péter prédikátor. Ebben többek között a protestantizmus védelméről és a korábbi bécsi béke megőrzéséről ír, azonban a fejedelem célja egyértelműen a protestantizmus ellenes új király, II. Ferdinánd, ellen irányult. 

A fejedelem célja az volt, hogy Erdélyt, a Magyar királyságot, valamint Ausztria egy részét újraegyesítse, hogy ez a terület betagolódhasson a Német-római Birodalomba, mint választófejedelemség. 1619 nyárutóján bevette Kassát, Érsekújvárt, Pozsonyt, majd megkezdte Bécs körülzárását. Pozsonyban október 14-én Forgách Zsigmond nádor átadta a fejedelemnek a királyi koronát. Béccsel kapcsolatos terveit fel kellett adnia, mert Homonnai György Lengyelország felől Felső-Magyarországra támadt.
A fejedelem a cseh rendektől remélt támogatást vállalkozása folytatásához, mivel korábban felmerült annak a lehetősége, hogy Bethlent meghívják a prágai trónra. Azonban a csehek időközben Pfalzi Frigyest választották, így támogatás tőlük nem volt várható.
Bethlen ekkor különös belpolitikai helyzetbe került. Az országgyűlés 1620 januárjában ülésezett Pozsonyban, ahol fejedelemmé választották. Ekkor felmerült a királyság lehetősége is, de ő ezt nem fogadta el. II. Ferdinánddal időközben kilenc hónapos –szeptemberig szóló-fegyverszünetet kötött. Ennek folyományaként közösen hirdettek országgyűlést Besztercebányára, ahol megjelentek a Porta követei is.
A rendek 1620. augusztus 25-én, Besztercebányán királlyá választották Bethlent, és noha a fejedelem birtokában volt a Szent Korona, a koronázásra mégsem került sor. Bethlen jó politikai érzékkel nem akarta a Portát még jobban az ország belsejébe engedni, mivel a török a Bécs elleni hadjáratot így is arra használta fel, hogy elfoglalja Vácot.

A Bethlen Hagyományőrség Egyesület tagjai egy rekonstruált csatajelentet adnak elő.

Fotó: Mirk_ONE- onestudio.it 

A harmincéves háború és a cseh rendekkel való ellenséges viszony miatt a bécsi udvarnak is érdeke volt, hogy Erdéllyel normalizálja viszonyát, mivel a többfrontos konfliktus Bécset is kezdte felőrölni. Mindez Bethlennek is jól jött, mert az erdélyi rendek nyugtalanok voltak a kialakult nemzetközi helyzet miatt. Ezek hatására 1622. január 7-én megköttetett a Nikolsburgi béke. Ebben a fejedelem lemondott a magyar királyi címről, helyette a német birodalom hercegi címét kapta, továbbá a sziléziai Oppeln és Ratibor hercegségeket, valamint élete végéig hét felső-magyarországi vármegyét birtokolhatott: Szatmár, Szabolcs, Ugocsa, Bereg, Zemplén, Borsod valamint Abaúj megyét.

A következő időszakban a fejedelem magyarországi politikai támogatottsága szinte megszűnt. A protestáns fejedelmet többen támadták, így: Thurzó Szaniszló az új nádor, Esterházy Miklós országbíró, valamint az esztergomi érsek Pázmány Péter. A megkötött béke nem bizonyult tartósnak, mert 1623 őszén a fejedelem a felvidékre indult hadaival, majd onnan Morva területre vonult, ahol Hodoninig jutott. A hadjárat oka, hogy a fejedelem és a nyugat- európai protestáns fejedelmek közötti szövetségi rendszer újból megkísérelte gyengíteni a bécsi udvart. Seregéhez időközben csatlakozott mintegy 10 ezer fős török katona, így a hadak összlétszáma megközelítette a 25 ezer főt. Hodonin váránál patthelyzet alakult ki. Az ellene kirendelt császári sereg főparancsnoka, Montenegro gróf, nem merte erejét összemérni a fejedelemével – mert Bethlennek jóval több katonája volt -, inkább visszavonult Hodonin védelmi sáncai mögé. Mivel a fejedelem nem rendelkezett ágyúkkal, ezért a körülzárás és kiéheztetés taktikáját választotta.

1624 májusában újabb békét kötött II. Ferdinánd és Bethlen, melyben Bethlen lemondott az Oppelni és Ratibori hercegségről, egyebekben helyben hagyták a nikolsburgi béke pontjait. Ezt követően a harmincéves háború jelentős fordulata volt Wallenstein császári hadvezér sikere a nyugati hadszíntéren. A vereségek miatt a Habsburg ellenes országok (Anglia, Franciaország, Hollandia), szövetséget szerveztek, melyhez csatlakozott György Vilmos brandenburgi választófejedelem is. 1625-ben Bethlen Gábor a választófejedelem lányát, Brandenburgi Katalint vette feleségül, e frigyből is jól látszik, hogy a szövetségi rendszerben fontos szerepet szántak Erdélynek. Időközben a szövetséghez csatlakozott Dánia, majd Erdéllyel is aláírták a csatlakozási megállapodást. Az 1626 nyarán, Westminsterben, megkötött szövetségi rendszer lényege, hogy közös erővel, körbe véve a Habsburg területeket, több fronton kényszerítsék térdre Bécset.

A nyugati országok számára, az új közös hit a protestantizmus összetartó erején túl, a fejedelemség stratégiai okból is fontos volt.
Bethlen Gábor tapasztalt hadvezér és nemzetközileg elismert államférfi volt, aki Bécs ellenében segítette azt a törekvést, hogy a Habsburg udvar két hadszíntéren is csatázzon.

1626-ban, Bethlen újbóli hadszíntérre lépésével a háború fordulatot vett. Wallenstein német-római császári hadvezér csapatai, Szilézián és Morvaországon keresztül, a Magyar királyság területéig üldözték Mansfeld német hadvezért, aki Bethlen seregeivel akart egyesülni. Az egyesülést még megakadályozta Wallenstein, de többre már nem futotta erejéből. A seregek a Drégelypalánk- Szécsény- Érsekújvár háromszögben helyezkedtek el, azonban a csata elmaradt. Az osztrák fővezér 1626 decemberében fegyverszüneti ajánlattal kereste meg a fejedelmet, mivel a seregét járvány tizedelte és felhatalmazást kapott a királytól, II. Ferdinántól, hogy tárgyalásokba bocsátkozzék. A harcot a pozsonyi béke zárta le, mely megerősítette a nikolsburgi béke rendelkezéseit. A fejedelem a későbbiekben nem vállalt több hadjáratot, erejét Erdély belügyeire koncentrálta.

Írta: Balatoni Imre – Pláner Lajos