A yan-nhangu nyelv

James Bentley és Laurie Baymarrwanga

2014. augusztus 20-án elhunyt  a törzs matriarchája, a nyelv őre, Laurie Baymarrwaŋa. Utoljára még óriási öröm érte, kézbe vehette amiért jó húsz éve tevékenyen tett: a Yan-nhangu atlasz és a Krokodil-szigetek képes szótára című könyvet. James Bentley, ausztrál nyelvész antropológussal a törzsi nyelv 4000 szavát írták össze. Laurie kérésére azonban a kiadvány nem került piaci forgalomba. Csupán ezer példányban adták ki azzal a céllal, hogy a kényszerből csak angolul tanuló törzsi fiataloknak biztosított legyen ősi nyelvük fennmaradása, tanulhatósága. 1770-ig 250 nyelvet beszéltek Ausztráliában, ma a 145 őslakos nyelvből 60 tekinthető élőnek (elsődleges nyelv), 110 pedig kritikusan veszélyeztetett.

A Krokodil-szigeteken élő népcsoportok különös módon viszonyulnak a környezethez, úgy hiszik, hogy önmaguk és a környezet között fizikai és szellemi kapcsolat létezik. Úgy vélik, hogy a fizikai létükhöz szükséges erőforrások azért állnak még mindig rendelkezésükre, mert őseik generációkon át kíméletesen bántak környezetükkel, és a szent dimenziókkal.

Réges-rég az év különböző időszakában (hat részre osztják az évet az állatok mozgása, növények szaporodása stb. alapján) sokan csónakáztak a szigetekre begyűjteni a kagyló- és haltermést, s főképp keresték a külső szigetek fehér homokos partjain a teknőstojásokat.

„Tengeri lelőhelyeik, de a szél és az összes többi természeti jelenség is kapcsolódik egy olyan ősi hálózathoz, ami szimbiotikus egymásrautaltságot képez: minden egy szövevényes egész része, melyben minden spiritualitással átitatott” – mondja Bentley. Az ősi esszenciák effajta elképzelése szolgáltatja számukra mindennek az alapját, azt is, hogy ma is betartják, tiszteletben tartják az ősi törvényeket. Rituális cselekedeteik célja is épp az, hogy felelevenítsék az alapvető kapcsolatokat.

Cycas media
Fotó: CSIRO

Ünnepi szezonjukban, épp a keresztény karácsony napjaihoz közel, őseik szokását követve összegyűlik a rokonság Millingimbi-szigetére megosztani a kagylótermést és a rituális kenyér (ŋathu) alapanyagát, a Cycas mediát. E pálmaszerű örökzöld cserje termése halálos cycasin mérget tartalmaz, mégis legalább 4300 éve használják, a yolngu nyelvcsoportba tartozók több táncában, elbeszélésében, grafikus ábrázolásában feltűnik. Gondos előkészítés után biztonsággal fogyasztható, közben megülik a nga:rra ceremóniát. E rítus kiemelkedő lokális ünnepség, fókuszában a klánok közt fennálló kölcsönös függőség áll és mindegyikük saját teremtésmítosza. E rituálé ünnepli a termékeny világot, az embereket, az istenek (wangarr) teremtő cselekményeit, hangsúlyozva az anya (Yindi), a gyermek (yothu), a nagyszülő (ma:ri) és az unoka (gutharra) csoportjai közötti kapcsolatok fontosságát. A szellemi és fizikai léthez szükségesek ezek a csoportok, a köztük lévő kapcsolatok, és a hagyományok. Az éves fesztiválokra azért sereglenek össze, hogy megosszák az olyan szent ételeiket is, mint a teknős és a kagyló. A tengerhez fűződő metafizikai jellegű kapcsolatukban a sósvízi erőforrásokra, sok más mellett a teknősre is szentségesként tekintenek.

Cserekereskedelem során megoszthatják javaikat, melyek egy része a környező tengerekből származik. A cserebere náluk sok mindenre kiterjed – egyelőre nem köti béklyóba őket a tolakodó árucikk-függőségének szelleme –, a szoros rokoni kapcsolatok garantálják a bennszülöttek közti cserelehetőségeket.

A yolngu emberek körében is nyomot hagy a más kultúrákkal való kapcsolatuk. Megjelenik a modern technológia, a negatív jövőkép, az az elgondolás, hogy világuk a végét járja, náluk sokkal hangsúlyosabban mutatkozik, erőteljesebben hat őshazájukban, ahol túlélésük érdekében az örökölt világ adományaira támaszkodnak. Dacára annak, hogy a modern technológia megjelenik (használnak alumínium csónakot és nejlon halászhálót), alapvetőnek tekintik s tudatosan továbbörökítik a következő nemzedéknek saját szimbólumaikat és gyakorlati megoldásaikat, hogy fenntartsák a yan-nhangu struktúra folytonosságát, a kapcsolatot más tengeri népekkel, továbbá a többi yolngu rokonnal a jövőben is, az idők végéig.

Fotó: Csibrányi Zoltán

A cikk elkészüléséhez nyújtott segítségért ezúton mondok köszönetet James Bentley-nek.

Írta: Csibrányi Zoltán