Óbudán talált szarkofágok

Kincskeresők előzték meg a régészeket. Igaz, nem mostanság, hanem vélhetően több mint másfélezer évvel ezelőtt.

„A két szarkofágra Budapest harmadik kerületében a Pomázi út mentén, a vasútvonal építkezéséhez kapcsolódva bukkantunk. Abban bíztunk, hogy talán bolygatatlan temetkezések lesznek, ám a felnyitásukkor kiderült, hogy korábban kirabolták őket: az egyiknek darabokra törték a tetejét, míg a másik tetőnek az egyik sarkát szakították be. Erre egyébként nem manapság, hanem még az eltemetést követő időben került sor. Így sajnos az emberi maradványok mellett nem bukkantunk mellékletekre, amelyek alapján pontosabban keltezni lehetett volna a temetkezéseket, így csupán abban lehetünk biztosak, hogy a kőládák a 3. században készültek” – mondta el a műemlékem.hu magazinnak Lassányi Gábor, fetárást vezető régész.
A szarkofágos temetkezések első korszakában a kőládákat a felszínen helyezték el a római sírkertekben. A provinciát sújtó barbár támadások alkalmával, vagy csak egyszerű sírrablások során sokukat feldúlták, kifosztották, így sem a halottal eltemetett értékek, sem a földi maradványok nem voltak immár biztonságban. Ezek után kezdték a földbe temetni a hatalmas kőládákat, s nem csupán újonnan faragottakat, hanem olyanokat is, amelyeket korábban már feldúltak, így a föld alá temetéskor új elhunyt került beléjük. Azt nem lehet tudni, hogy vajon a két újonnan talált szarkofág ilyen másodlagosan felhasznált darab volt-e.
Az Aranyhegyi patak melletti terület nem volt eddig sem ismeretlen a BTM Aquincumi Múzeumának szakemberei előtt, hiszen egy korábbi feltárás során több mint háromszáz római kori temetkezést tártak fel. A most megtalált két szarkofág aligha magányosan volt a területen, így az építkezési munkálatok során újabbak előkerülésével is számolnak a régészek, hiszen ez is része volt Aquincum polgárvárosa temetőjének.
Írta és fényképezte: Kovács Olivér
A cikk folytatása és további képek a szarkofágokról a műemlékem.hu magazinban