Együtt vagy egymás ellen az utakon?
Autózom, kerékpározom és gyalogolok is. Közlekedés szempontjából a célba jutás minden szintjét használom és tapasztalok. Amit legtöbbször látok, az az intolerancia.
Fotó: Profimedia
Autósként nem értem, hogy a kerékpáros miért tart bátorságpróbát egy keskeny kétsávos úton, ahol kikerülése csak a szembejövő sávban oldható meg. Akadályozza a forgalmat, miközben az autóúttal párhuzamosan ott fut a kerékpáros út. Biciklisként fogalmam sincs, hogy sok esetben miért nem engednek el az autósok egy kerékpárutat átszelő kereszteződésben, vagy ha lendületből átsuhanok, rám dudálnak és mutogatnak. Gyalogosként pedig ijesztő a járdán nagy sebességgel guruló vagány bringás, aki olyan közelségben szlalomozik a gyalogosok között, mint a műlesikló a karók mellett.
Tehát a tapasztalat az, hogy gyalogos, kerékpáros, autós egymás versenytársa, rivalizálásukkal veszélyes helyzeteket teremtenek. László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke, erről korábban így nyilatkozott: „Az igazi veszély azonban az együttműködés hiánya a közlekedésben.” Véleménye szerint, azonban a problémának van egy másik összetevője is, mégpedig az, hogy „a közlekedéspolitika irányítói és persze a tervezők nem is terveznek olyan közlekedési rendet, amely segíti a közlekedő felek együttműködését, éppen ellenkezőleg, minden módon gátolják azt.”
A Kerékpárosklub készített egy kiadványt az együttműködő közlekedés megvalósítására. A lényege, hogy a kerékpározás egy integrált infrastruktúra keretében valósuljon meg, nem az autós közlekedéstől elkülönített módon, hanem vele együtt, költséghatékony megoldásokkal. Külön kerékpárutak helyett az úttestre felfestett jelzésekkel, ezzel is segítve a biztonságos irányváltást, a lámpáknál a biciklis elindulását, az autók megfelelő távolságtartását, vagy buszsávokban kialakított kerékpározási lehetőségeket ajánl.
Ez milyen módon és ütemben valósul meg a gyakorlatban? László János szerint minden az adott település vezetésétől függ: „Ha ők nyitottak arra a közlekedési filozófiára, mi szerint az út a járműveké, tehát nem csak az autóké, illetve fontos nekik, hogy kevesebb autó közlekedjen egy-egy időszakban, akkor elindulhat a gyakorlati megvalósítás.” Budapesten tapasztalhatók pozitív példák, vidéken Kaposvárt, Egert említi, ahol nyitottak egy átfogó fejlesztésre. A Kerékpárosklub direkt nem tud beleszólni a települések közlekedésfejlesztésébe, de tanácsokat adnak, konferenciákat, előadásokat szerveznek, és kiadványaikkal megkeresik az önkormányzatokat.
A másik fontos kérdés az, hogy mikor tudunk felzárkózni a nyugat-európai szemlélethez? Németországban például az autós és kerékpáros közötti nézeteltérés során minden esetben a kerékpárosnak van igaza, így intézkedik a kiérkezett rendőr, az autós pedig később a bíróságon bizonyíthatja ártatlanságát. „Mert ilyen a közlekedéspolitikájuk” – teszi hozzá László János és az ENSZ Bécsi Egyezményére hivatkozik, melyben benne van a védtelen védelme. Ez ugyanúgy vonatkozik a gyalogosokra is. „Hollandiában ezt még a jog is biztosítja, nálunk ellenben a jog arról szól, hogy a kerékpáros alapvető zavaró tényező az utakon” – mondja.
Az, hogy Magyarországon még nem érett meg a helyzet a szemléletváltásra, jól példázza, hogy a tavaly tavasszal indított Együtt közlekedünk! országos kampány nem igazán érte el a célját. A kezdeményezésben részt vett a Magyar Kerékpárosklub mellett a BKK, a MOL, az ORFK, a Magyar Autóklub. A legfőbb üzenet az volt, hogy ne egymás ellen, hanem együtt egymásért legyünk az utakon. Minél magasabb fokozatba kapcsolunk a közlekedésben, annál inkább kell felelősen figyelnünk azokra, akik a haladás nálunknál egyszerűbb módját választották. A Bringázz munkába viszont ennél sokkal sikeresebb kampány, olyannyira, hogy ennek csodájára járnak külföldről is. Természetesen 2015-ben is lesz, sok újítással, például mobil applikációt is terveznek, és hamarosan megjelenik a közlemény a honlapjukon.
Ne feledjük, hogy a hatékony közlekedés csak akkor valósul meg, ha visszafelé is működnek a dolgok. A gyalogosnak is toleránsaknak kell lenni például, ha kerékpárossal közösen használt útfelületen haladnak; körültekintően (az út egyik oldalán)kellene közlekedni. A kerékpárosok között megfigyelhető a rétegződés, megjelentek a szuperbicajok és néhányan legalább annyira erőszakosak két keréken, mint négy keréken. László János nem ebben látja a problémát, hanem sokkal inkább abban, hogy ez sajnos egy emberi attitűd és nem járműfüggő. Megemlíti, hogy a közlekedés világa akkor lesz jobb, ha a közlekedéspolitika és a szemlélet összehangoltan tud működni, mert belátható, hogy az egyik kevés a másik nélkül.