Márta, Flóra2021. július 29., csütörtök
Kultúra

Így utaztunk Amerikába, a 19. században

National Geographic Magyarország

Európából Amerikába ma már néhány óra alatt eljuthatunk, a 19. században azonban nagy kaland és igazi kihívás volt egy tengerentúli út.

Az Isaac Webb nevű „packet ship” 1851 és 1879 között 4 oda-vissza utat tett meg New York és Liverpool között évente. Az átlagos átkelési idő 37 nap volt.
Fotó: amhistory.si.edu

A 19. század során az Egyesült Államok egyre inkább elérhető úti céllá vált, így egyre többen döntöttek úgy, hogy ellátogatnak oda, élményeikről pedig sokan beszámolókat is tartottak. Az 1830-as évek előtt a magyar közönség leginkább külföldiektől olvashatott amerikai úti beszámolókat, Bölöni Farkas Sándor 1834-es Utazás Észak-Amerikában című útleírásától kezdve azonban, egyre több magyar utazó amerikai élményeivel ismerkedhettek meg az olvasók.


Bölöni Farkas Sándor
Fotó: Wikipedia

Az 1800-as évek elején leginkább a felsőbb osztályokhoz tartozók juthattak el Amerikába, hiszen nekik volt erre pénzük és idejük. A Szabadságharc leverése után sok forradalmár kényszerült elhagyni Magyarországot és ment a tengeren túlra (egy rövidebb időre Kossuth Lajos is), közülük többen le is telepedtek Észak-Amerikában. A század második felében Magyarországról főleg gazdasági okok miatt vándoroltak ki az „ígéret földjének” tartott országba. A Nagy Kivándorlás alatt (kb. 1870-től az első világháborúig) több mint egy millióan hagyták el az országot és választották az USA-t új lakhelyül. Velük együtt ekkorra már a turisták is megjelentek (köztük női utazók is), sőt olyanok is, akik tanulmányútra vagy hivatalos látogatásra érkeztek.

Az utazási élményt nagyban befolyásolta, hogy pontosan mikor is került sor az utazásra, hiszen a vasút és a gőzhajózás elterjedése a 19. század második felétől jelentősen egyszerűbbé, rövidebbé és gazdaságosabbá tette az Újvilág elérését. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy egy magyar embernek először el kellett jutni egy kikötőbe, ezt követte a transzatlanti hajóút, majd sok esetben egy Amerikán belüli utazás. Az első rész már önmagában tele volt kihívásokkal. A kikötőbe vezető utat megtehették kezdetben posta- vagy gyorskocsival, később pedig már akár gőzszekérrel is. A Magyarországon található rossz minőségű utak nagyban megnehezítették az utazás első szakaszát. Esős vagy rossz időben, sok út egyszerűen járhatatlan volt, de még megfelelő körülmények között is nagyon lassú volt a haladás. Nyugat Európában jobb volt a helyzet, sőt idővel bizonyos szakaszokat már vonattal, gőzszekérrel is meg lehetett tenni.

Haraszthy Ágoston 1844-ben megjelent Utazás Éjszakamerikában című könyvében így foglalta össze az utazás európai szakaszát: „Ha tehát valaki sebesen kívánna Pestről Londonig utazni, kerülne egész utazása – 6 napot és 12 órát véve fel – 99 frt. 12 krba.”

A század második felében jelentősen javult az utak állapota, nőtt a kocsik utasforgalma, maga az utazás is kényelmesebb lett, azonban a legjelentősebb előrelépést a vasút hozta. Magyar utazók először külföldön találkoztak a Bölöni által gőzszekérnek nevezett vasúttal. Ezen élményéről így számolt be: „Liverpoolból Manchesterig a gőzszekérrel jöttünk. Az emberi elmének egyik legnagyobb diadalma a gőzszekér. A város végén felültünk a szekérre mintegy 130-an, s ezen utat Manchesterig – amely 30 1/2 angol, vagyis mintegy hét magyar mérföld – egy óra és fél minuta alatt tettük meg. De néha 58 s még 57 minuta alatt is megfutja ezen utat a gőzszekér. Sem madár, sem a legsebesebben vágtató ló ily gyorsasággal nem haladhat. Különös gyönyör nemét érzi az ember, midőn egyik városból csaknem egyszerre a más messze városban teremhet.”

Ahogyan láttuk, Haraszthy már használta a vasutat európai útján, ezzel is lerövidítve ezt a szakaszt, ami azonban még így is több napot vett igénybe. Ez az idő nagymértékben lerövidült a hálózat kiszélesedésével és a technika fejlődésével Magyarországon és külföldön. 1889-ben Bánó Jenő (1855-1927), aki elsősorban gazdasági okokból hagyta el Magyarországot és utazott először az Egyesült Államokba, majd Mexikóba, ő már vonattal jutott el Eperjesről Brémáig, ami nagyban lecsökkentette az utazás idejét: „Tehát, mint mondám, Brémát harmincz órai út után minden baj nélkül elértem.” (Bánó Jenő, Úti Képek Amerikából (1890).

A legjelentősebb rész maga a transzatlanti átkelés volt. Ezen a területen a legnagyobb fejlődést a gőzhajók megjelenése hozta. A 19. század első felében vitorlás hajók, ún. packet ship-ek szállították az utasokat például Anglia és Amerika között. Nevük egyébként onnan ered, hogy kezdetben leveleket, csomagokat (packet) szállítottak velük.

Ezek a hajók már menetrend szerint közlekedtek, így viszonylag kiszámítható és megbízható átkelést biztosítottak. Ettől még természetesen az út nagy kihívást jelentett: egyrészt a hossza miatt (30-40 napot is igénybe vett), ehhez hozzájárult a félelem a balesetektől, viharoktól, a tengeri betegség. Mindezt tetőzte a sokak által emlegetett unalom, ami főként akkor következett be, ha a hajó szélcsend miatt akár napokig meg sem mozdult.

Bölöni: Utazás Észak-Amerikában című könyvében így számolt be az út viszontagságairól: „Egy hét még szenvedhetőleg telik a tengeren, a hajókázás mesterségén bámulással, az utazók közti ismeretséggel, olvasás és beszélgetéssel, – de ha eljönnek a zivataros idők, midőn egész nap benn kell maradni a Kabinetben, jőn a tengeri betegség is, – s az unalom naponként nő. Tekint a szem jobbra és balra is, künn és benn, mind csak a tegnap és tegnapelőtti tárgy, s holnap s holnaputánra sincs semmi más remény! És ha mindezekhez hozzájárul még a szélszünet is, s egész nap egy helyt kell libegni azon vigasztalás nélkül, hogy semmi nem rovódik le a kiszabott munkából, akkor az unalom bágyasztása teljes pontján van.”


Egy packet ship belseje. Jól látható a különböző osztályú utasok elhelyezése és az utazási körülményeik közötti különbségek.
Fotó: amhistory.si.edu

Bölöni átkelése 1834-ben 39 napot vett igénybe, 1858-ban Nendtvich Károly kémikus professzor, már 12 nap alatt kelt át az óceánon, ami jól mutatja a közlekedés gyors fejlődését ebben az időszakban. A gőzhajók elterjedésével a nagyobb sebesség mellett az is fontos volt, hogy az utazás gyorsasága már nem csak a vitorlát duzzasztó széltől függött és olcsóbbá is vált az átkelést. A század végén átlagosan 10 vagy kevesebb nap alatt már át lehetett kelni az óceánon.

A Kossuth-emigránsok már gőzhajóval érkeztek az Egyesült Államokba törökországi száműzetésükből, 1851-ben. Az 1850-es évektől kezdve egyre inkább elterjedt a gőzhajók használata, az 1870-es évekre pedig már szinte mindenki gőzhajóval utazott.

A század második felében a legfontosabb „utazói” csoportot, a számuk miatt is, a kivándorlók alkották. Nekik az utazás komoly nehézséget okozott: bár a jegyek olcsóbbak voltak, sokszor nagy terhet jelentett a kifizetése, hosszabb időre kellett elszakadniuk családjuktól, ezt tetőzte az angol nyelv és az Egyesült Államok ismeretének hiánya.


A Bánó Jenőt szállító hajó, az SS ELBE 1881-ben tette meg első útját és a későbbi években is sok kivándorlót szállított.
Fotó: Wikipedia

Bánó Jenő is kivándorlóként hagyta el az országot, esetében már csak 10 nap volt szükséges az átkeléshez és az utazás körülményei is nagyban megváltoztak. Bánó egy úszó kolosszusként mutatja be hajóját, „mely hazánk egy kis városának összes lakosait magával vinni képes. E hajó a legnagyobb kényelemmel, sőt mondhatni túlzott luxussal van felszerelve, világítása vilanynyal, fűtése gőzzel eszközöltetik, helyiségei, a számos cabin és díszesen kiállított ebédlőn kívül, egy rendkívül elegánsan berendezett női salonból, olvasóteremből és dohányzóból, borbélyműhely- s végre teljes conforttal berendezett fürdőkből állanak.” (Uti Képek Amerikából, 1890.)

Ez a leírás egy kicsit félrevezető lehet, hiszen nem a tipikus emigráns tapasztalatát mutatja be; Bánó első osztályon utazhatott. A legtöbben azonban a hajók legolcsóbb részére, harmadosztályra (ún. fedélköz) váltottak jegyet, emiatt nagyon különbözött az átkelés élménye is. Tonelli Sándor (aki 1907-ben álruhában utazott a kivándorlók között és így készített szociológiai tanulmányt) így írt erről: „Az én otthonomba, a legnagyobb hálóterembe a fedélzetről tizenöt, létrafokhoz hasonló lépcső vezetett le. Nagy, de formátlan helyiség volt, amely a hajó egyik oldalától a másikig terjedt. A világosságot számos ökörszem-ablakon nyerte, de a középső része még fényes nappal is félhomályban maradt… A teremben… lehetett vagy háromszáz ágy. Az ágy négy vasrudra erősített drótháló volt, rajta szalmazsák, kevés szalmával.” (Ultonia: Egy kivándorló hajó története ,1929).

A higiéniai körülményekről pedig ekképpen írt: „A büzt, amely ezekben a hálóhelyiségekben uralkodott, csak elképzelni lehet, de leirni nem. Akármelyik kaszárnya legénységi szobája szanatórium volt az Ultonia hálótermeihez képest. Legnagyobb volt a büz a mi hálótermünkben, mert ide torkolltak be a körülöttünk és alattunk levő helyiségek ajtói. Mindenki nálunk pipázott és nálunk sürüsödött össze gőzzé, vagy gázzá száz meg száz ember lehellete, testének kigőzölgése.”

A túlzsúfolt hálóhelyek és a minden téren tapasztalható rossz körülmények igazi kontrasztban álltak a Bánó által, illetve a tehetősebb turisták által leírtakkal, ráadásul az utazókra és kivándorlókra még az átkelés után várt, talán a legnagyobb kihívás, maga Amerika, ami az utazóknak, turistáknak a nagyszerű élmények, a kivándorlók számára pedig egy teljesen új élet kezdetét jelentette…

Hozzászólások

Miről árulkodnak az ősi tűznyomok?

Miről árulkodnak az ősi tűznyomok?

Úgy tűnik, az egyes populációk között már 400 ezer éve áramlott a tudás.

Michelangelo ujjlenyomata lehet egy szobron

Michelangelo ujjlenyomata lehet egy szobron

A szobrocskát őrző múzeum kurátorai eddig nem vették észre a lenyomatot.

Újabb leleteket találtak az elsüllyedt ókori városnál

Újabb leleteket találtak az elsüllyedt ókori városnál

Thonisz-Herakleión földrengések sorozata miatt merült el a tengerben.

Tenger alatti múzeum nyílt Görögországban

Tenger alatti múzeum nyílt Görögországban

A régióban több roncsot is találtak, ezért elképzelhető, hogy idővel újabb múzeumokat is kialakítanak.

Elsüllyedt települést találtak a Velencei-lagúnában

Elsüllyedt települést találtak a Velencei-lagúnában

Úgy tűnik, a területen a római korban még szárazföld húzódott.

National Geographic 2021. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket