Ötszáz év után megkapta a végtisztességet III. Richárd

III. Richárd szobra a végső nyughelyéül szolgáló leicesteri katedrális kertjében. Fotó: profimedia

A Bosworth csataterén 1485-ben, 32 évesen megölt király három éve megtalált, azóta tudományos módszerekkel – egyebek mellett a leszármazottak DNS-vizsgálatával – azonosított földi maradványainak egyszerű koporsóját az egykori csatatér közelében fekvő észak-angliai Leicester székesegyházában helyezték immár végső nyughelyére 2015. március 26-án, egy külön kialakított sírboltban.

Amint Kertész Róbert, az MTI tudósítója beszámolt, a síremlék fekete gránit fedőlapján Richárd egykori uralkodói címere és mottója – „Loyaulte me lie” (A hűség kötelez) – látható, a gránitlap tetején pedig egyszerű, modern kialakítású, fehér kőből faragott tömb zárja le a sírt. A fehér sírkő felszínébe mély vésetű keresztet faragtak.

A királytól Justin Welby, Canterbury érseke, az Egyesült Királyságban ma államegyháznak számító anglikán unió első számú vallási méltósága vett végső búcsút a csütörtöki ceremónián, de külön búcsúszertartást tartott az elhunyt uralkodó tiszteletére Vincent Nicholls, Westminster érseke, az angol katolikus egyház vallási vezetője is. Az anglikán egyház jelenlegi formájában ugyanis a III. Richárdot trónjáról letaszító későbbi Tudor-dinasztiához, személy szerint a Rómával szakító VIII. Henrikhez kötődik. II. Erzsébet királynőt, az Egyesült Királyság jelenlegi uralkodóját – az anglikán egyház legfőbb világi vezetőjét – legifjabb fiának, Eduárd hercegnek a felesége, Zsófia, Wessex grófnője képviselte.

II. Erzsébet királynő édesapja, az 1952-ben elhunyt VI. György király halála óta most első ízben vettek végső búcsút Nagy-Britanniában néhai uralkodótól. III. Richárd csütörtöki újratemetése azonban példátlan történelmi esemény abban a tekintetben, hogy először sikerült fellelni tudományos kutatás eredményeként egy olyan angol uralkodó földi maradványait, akiről korábban nem lehetett tudni biztosan, hogy hol nyugszik.

III. Richárd a Rózsák Háborúja néven számon tartott polgárháborús időszak utolsó nagy csatájában halt meg Bosworth mezején. Tudor – a későbbi VII. – Henrik felkelőserege a legyőzött és megölt Richárd lecsupaszított, sebekkel borított holttestét lóhátra kötözve tette közszemlére Leicesterben, e nem éppen tiszteletteljes gesztussal is igyekezve meggyőzni a Plantagenet-dinasztia rivális ága, a York uralkodóház még megmaradt híveit arról, hogy ügyük végleg elveszett.

Henrik és követői indulatait illusztrálja, hogy az azonosítási vizsgálatok során a szakértők tíz komoly vágott és szúrt sebet találtak a csontvázon. Ezek egy részét nagy biztonsággal megállapítható módon már Richárd halála után ejtették a holttesten, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy holtában is megalázzák az éppen legyőzött ellenséget.

Richárd ruhátlan holttestét annak idején ellenfelei koporsó nélkül, összekötözött kézzel vetették egy sebtében kiásott sírgödörbe a leicesteri Grey Friars ferences kolostor templomának kerengőjében.

A holttest későbbi sorsa, és főleg holléte azonban öt évszázadon át találgatások tárgya volt. Egyes korabeli beszámolók szerint a király földi maradványait egy közeli folyóba szórták, amikor VIII. Henrik, miután szakított Rómával, a XVI. században feloszlatta – és jelentős részben le is romboltatta – az angliai és írországi rendházakat.

A Leicesteri Egyetem kutatócsoportja 2012-ben elhatározta, hogy megpróbál a végére járni a történelmi rejtélynek. A csapat korabeli térképek és modern helymeghatározó eszközök segítségével a leicesteri városi tanács szociális ügyosztályának parkolója alatt azonosította a feltételezett sírhelyet, és a megbontott aszfaltburkolat alól már a többhetesre tervezett feltárás első napján előkerült egy csontváz, amely azonnal ígéretes leletnek tűnt. Az elhalt maradványain ugyanis egyértelműen felfedezhető volt az a fajta kóros mértékű gerincferdüléses elváltozás, amelyben III. Richárd közismerten szenvedett, és a csontokon jól látható harci sérülések is voltak.

A királyt azonban a csontokból kinyert DNS-minták alapján sikerült kétséget kizáróan azonosítani. A kutatás e fejezetének főszereplője egy kanadai születésű londoni műbútorasztalos, Michael Ibsen volt, akiről a történészek kiderítették, hogy Richárd nővérének, Anna hercegnőnek egyenes ági leszármazottja. Ibsen – akit saját bevallása szerint megdöbbentett soha nem sejtett rokoni kapcsolata a néhai uralkodóval – a kutatócsoport kérésére DNS-mintát szolgáltatott, és a minta egyértelmű egyezést mutatott a parkolóban talált maradványok DNS-szekvenciájával.

A csütörtöki búcsúszertartás után talán elcsitul az a vita is, amely Richárd személyiségének megítélése körül dúl, szinte a néhai uralkodó halála óta. A modern történetírás egyre inkább elfogadott álláspontja szerint a bosworthi csata után trónra került, 118 évig uralkodó Tudor-dinasztia máig ható propagandakampánya – és nem utolsósorban a nyomtatott formában 1597-ben, vagyis a csata után több mint egy évszázaddal kiadott, hírhedt Shakespeare-királydrámából kibontakozó démoni kép – a fő felelős azért, hogy Richárdot az utókor a megtestesült gonoszként, testi-lelki szörnyetegként őrizte meg emlékezetében.

A több hónapig tartó azonosítási folyamattal párhuzamosan készült, az utókor által szinte ördögi gonoszsággal vádolt, Richárd király háromdimenziós fejszobra. Az arcmás elkészítéséhez felhasználták a koponyáról készült CT-felvételt, és a számítógép ennek segítségével alakította ki rétegről rétegre a virtuális arcizmokat, a szemet, az enyhén ívelt orrot, a homlokot és a bőrt. Az így létrejött digitális kép alapján készítették el a Richard III Society szakértői a műanyag szobrot, amely határozott arckifejezésű, ugyanakkor kifejezetten megnyerő fiatalembert ábrázol. „Nagyon jóképű, sajnálom, de ez egyáltalán nem egy zsarnok arca” – mondta a társaság kutatásvezetője, Philippa Langley.

A modern történetírás egyre inkább elfogadott álláspontja szerint a bosworth-i csata után trónra került, 118 évig uralkodó Tudor-dinasztia máig ható propagandakampánya miatt őrizte meg emlékezetében az utókor III. Richárdot testi-lelki szörnyetegként. Ezt a képet erősítette az 1597-ben megjelent, Shakespeare-királydrámából kibontakozó démoni jellemkép is.