Szent György útja Angliáig

Fotó: Profimedia

A világszerte köztiszteletnek örvendő hős lovag a gonoszon való győzelem szimbóluma, aki nemcsak a sárkánnyal vette fel a harcot, de a kínhalált is vállalta hitéért.

„A kappadókiai származású György vitéz elvetődött egyszer Libya provincia Silena nevű városába. A város mellett volt egy tenger nagy tó, abban lakott egy dögletes sárkány” – kezdi a legismertebb történetét a szentek életét bemutató középkori bestseller, a Legenda Aurea. A tó mellett megtalálta a királylányt is, akit a szörnynek szántak. Nem hagyhatta ezt, hát megsebesítette a bestiát és a városba vezetve arra használta, hogy megtérítse lakóit: „Higgyetek Krisztusban, keresztelkedjetek meg mindnyájan, s máris megölöm a sárkányt.” A lovag ajánlata ellenállhatatlan volt…

Miközben Szent György neve elválaszthatatlan a sárkánytól, a viadal csak a 12. században került a legendáriumába, pedig figuráját a 4. századtól komoly tisztelet vette körül. Megítéléséről Geláz pápa már 494-ben óvatosan úgy fogalmazott, hogy György egyike azoknak a szenteknek, „akik neveit joggal övezi tisztelet közöttünk, de akiknek tetteit csak Isten ismeri.”

A livepooli St. George Hall festett üvegablaka.

A legvalószínűbb, hogy 270 körül, a mai Törökország területén született, keresztény szülőktől; a hozzá kapcsolódó mitikus történetek abban szintén megegyeznek, hogy hite miatt halt szörnyű halált – de az nem biztos, kinek köszönhetően. Az egyik forrás állítólagos szolgája, Paszikratész visszaemlékezése, aki szerint Dadianos perzsa király üldözte Györgyöt, és tette ki gyötrelmeknek és többszörös halálnak. Más, nyugaton elterjed legenda szerint Diocletianus római császár nevéhez kapcsolódik a mártíromsága, akinek uralkodása elején nyugodtan gyakorolhatta vallását a római katona, majd a további előre lépés reményében Diospolisba (a ma Izrael területén található Lodba) utazott. Akkorra azonban egyre nagyobb gyanakvással néztek a keresztényekre, azokra pedig, akik nem voltak hajlandók áldozni az isteneknek, kínzás és halál várt.

Egy változat szerint György háromszor halt meg és támadt fel hétéves fogsága során, míg a nyugat-európai történet szerint „csupán” egyszer hunyt el, 303. április 23-án. A világegyházban ez lett a szent napja, Magyarországon viszont 24-én emlékezünk meg róla.

A sárkányok földjén is győzött
„Kövesd heved, s kiáltsd, miközben feltörsz, / Isten, áldd Henriket! Anglia, Szent György!” – örökítette meg Shakespeare V. Henrik fohászát az agincourti csata előtt, jól mutatva, hogy a szent és az ország neve a 15. századra eggyé forrt. (Érdekesség: az író maga is György napján adta vissza lelkét teremtőjének, 1616-ban.) Ahhoz képest, hogy a vértanú valószínűleg a Közel-Keleten kezdte működését – már a 4. században épültek neki szentelt templomok Szíriában –, gyorsan népszerű lett a brit szigeteken is. Egyes magyarázatok szerint azért, mert története hasonlított egy angolszász eredetű legendára, és így alakja könnyen beépült a korabeli misztériumjátékokba.

Ironikus módon első írásos nyoma a 7. századi Skóciából, egy ír férfi tollából származik. Ionai Adomnánnak pedig egy francia utazó püspök mesélte: Egyszer egy férfi lovat ígért Szent Györgynek, ha szerencsésen hazatér Diospolisból. Ám érkezése után szerette volna elfelejteni felajánlását, de a mártír kezelhetetlenné tette hátasát, míg gazdája be nem teljesítette fogadalmát. 1000-ben Ælfric, York érseke viszont Györgyről mint városatyáról emlékezik meg – ritka példa, amikor nem katonaként ábrázolják.

Végül annyira sajátjuknak érezték már, hogy néhány helyen közel-keleti gyökereit egyszerűen átültették angol földbe. Egyes változatok megelégedtek azzal, hogy György római légiósként járt Angliában, a legmerészebb viszont a közép-angliai Coventryt tette meg szülőhelyének, ám a sárkányt Egyiptomban pusztította el, bár a brit szigeteken a tűzköpő hüllő nem is volt olyan ritka látvány – legalábbis a középkori híradások szerint. Így például az uffingtoni Sárkány dombról kezdték rebesgetni, hogy valójában ott esett meg a híres viadal, de a walesi St. George és a herefordshire-i Brinsop is ragaszkodott a maga diadalához. A szent megbecsültségét a keresztes háborúkból visszatérők mélyítették el véglegesen: beszámoltak csodás jelenéseiről, amikor maga vezette hadba a vitézeket. Ezt örökítették meg a dél-angliai fordingtoni templom déli bejárata feletti kövön – ez egyébként az első ismert, neki szentelt templom Angliában, Nagy Alfréd 857 körül építette.

A Liverpool Everton városrészében a Szent Györgynek szentelt „Vastemplom”

Végül csak a fenevad maradt
Bár már Oroszlánszívű Richárdnak is megjelent, a Canterbury érsek csak 1222-ben jelölte ki április 23-át Szent György napjának. Még ekkor sem lett azonban az ország védőszentje, arra több mint száz évet kellett várni – egészen addig Anglia mártír királyai, Vértanú Szent Edmund, illetve Hitvalló Edward párhuzamosan töltötte be ezt a „tisztséget”. Az angol hadsereg „Szent Györggyel Angliáért!” csatakiáltása III. Edwardtól (1312-1377) ered, akinek uralma idején került sor György védőszentté nyilvánítására, de az 1351-es deklaráció után is gyakran fordultak mindhárom szenthez baj esetén. Edward alapította a térdszalagrendet is, amelyet szintén a szent oltalmába ajánlott. A patrónus jelentősége pedig egyre nőtt az egész országban, végül 1415-ben „az angol nemzet különleges patrónusa és védelmezője” napját Chichdale érseke nyilvánította nagy ünneppé, hasonlóvá a karácsonyhoz és a húsvéthoz.

1416-ban egy felbecsülhetetlen ajándék érkezett Anglia földjére: György szívét és koponyájának egy darabkáját a német-római császár és magyar király, Zsigmond (1368-14379 hozta magával ajándékba. Európa akkor egyik legjelentősebb uralkodóját pedig hálából felvették a térdszalag rendbe. Zsigmond viszonzásul az általa alapított Sárkányrendbe – melynek védőszentje szintén Szent György volt – invitálta V. Henriket, aki 1413-tól volt Angila uralkodója, 1422-ig.

Végül VIII. Henrik volt az, aki megalapozta, hogy Szt.György legyen a királyság kizárólagos védelmezője, és ő volt az, aki a szent attribútumának tartott vörös keresztet Anglia zászlajában először használta, valamint érméin sárkányölőként örökítette meg. A reformáció idején azonban a többi szent után György is háttérbe szorult. I. Erzsébet (1533-1603) egyenesen megtiltotta tiszteletét, jelképeinek használatát. Meglepő módon a szigor a sárkányra nem terjed ki.

Egy pub Liverpoolban

Régi szent újjáéledése
Egy 2013-as felmérés szerint az angoloknak csupán 40 százaléka tudja, mikor van az ország patrónusának ünnepe, igaz, legalább ennyien vélik úgy, ennek az az oka, hogy a szent napja nem hivatalos szünnap. Ugyanakkor menjünk bármerre Angliában, templomok és pubok, szállodák és hivatalos intézmények egyaránt viselik György nevét. A 20. században egyes politikai csoportok is felhasználták nevét, illetve jelképeit saját céljaikra.

1969-ben bizonytalan története miatt a 2. vatikáni Zsinat lefokozta, tiszteletét opcionálissá téve, 2000-ben viszont II János Pál rehabilitálta, és ismét bekerült az általános katolikus kalendáriumba. XVI. Benedek pedig Szent György (és Szent Dávid, Wales patrónusa) közbenjárását kérve adta áldását az anglikán egyház klérusára és híveire, amikor az Egyesült Királyságban járt.

Az angolok örömét persze az tenné teljessé, ha munka helyett az egész napot Györgynek szentelhetnék, ám addig is, Anglia szerte parádékkal, fesztiválokkal, hagyományos ételekkel, italokkal, jellegzetes bábszínházzal emlékeznek rá. 2015-ben például Birmingham, Coventry, London, Liverpool és Manchester is kiveszi a részét az ünneplésből, van, ahol még a hétvégén is tartanak a mulatságok. Előkerülnek a vörös keresztes lobogók, a hajtókákra pedig György virága, vörös rózsa kerül.

Sokan számítanak rá
Szent György Anglia mellett Aragónia, Katalónia, Grúzia, Litvánia, Palesztina, Portugália, Németország és Görögország védőszentje, valamint Moszkva, Isztambul, Genova és Velence patrónusa. Számíthatnak közbenjárására a katonák, íjászok, a lovagrendek, a földművesek, a szíjgyártók, mi több lovagi erényei miatt ő lett a cserkészek védőszentje is. Kígyómarás esetén is érdemes hozzá fohászkodni, de segít azokon is, akik leprától, a pestistől vagy szifilisz miatt szenvednek.

Rackanyáj vonul át a hortobágyi Kilenclyukú hídon a Szent György-napi kihajtási ünnepen 2015. április 25-én. A néphagyomány szerint Szent György napját követően az időjárástól és a legelők állapotától függően ebben az időszakban terelték ki téli szálláshelyükről a legelőkre a jószágokat.
Fotó: Czeglédi Zsolt/ MTI

Nincs tavasz György nélkül
Európa nagy részén a kikelet kezdeteként tartják számon ezt az időszakot. Már az ősi római pásztorok a város alapításának napján, április 21-én Pales, a pásztorok istennőjének, a nyáj őrzőjének tiszteletére kiseperték az istállókat, vízbe mártott babérágakkal meghintették, és a szalmatűz füstjével megfüstölték magukat és jószágaikat. Ez a hagyomány tovább élt más népeknél is, immár Szent György nevével fémjelezve. Magyarországon, akár csak a szomszédainknál, április 24-én történt az állatok első kihajtása. Sokfelé úgy gondolták a Szent György-nap előtt fogott gyík a torokgyík és más bajok megelőzésére, gyógyítására alkalmas, míg aki kígyót kap el, tudásra tehet szert, de ha elszalasztja, a csúszómászó a maradék eszét is magával viszi. Ugyanakkor népi hitvilágunkban a boszorkányok és más rontók felfokozott tevékenysége is megnyilvánul e napon.