Utolsó találkozás Kirkatirral

Ahmet Almaz, jobbra, és a jól elhízott Kirkatir. Törökországban, Dereköy közelében.
Fotó Huseyin Yilmaz

Paul Salopek egy nyergért ment vissza az anatóliai faluba, ugyanis Kirkatir nyerge az első nagyobb tárgy, amelyet elvisznek az Egyesült Államokba, a világjáráshoz kapcsolódó emlékek gyűjteményébe. Ismeretterjesztő partnerek az Őseink nyomában, az Abundance Foundation támogatásával, elvállalták, hogy gondozni fogják azokat a tárgyakat, melyek az emberi nyughatatlanság, lendület és migráció lenyomatait hordozzák. Egy kézzel gyártott zsákszövettel bevont műanyag üveget a szaúd-arábiai Hidzsáz-sivatagból, a beduin nomádok egy nádsípját Jordániából, a törökországi kurd lázadók szimpatizánsai által kötött papucsot. Ezek és a hasonló tárgyak mind a vándorló emlékezet egyre gyarapodó kincsestárának afféle „tanúkövei”.

Fotó: Paul Salopek

Az anatóliai teherhordó nyerget – ezt az esztelenül nehéz, 20 kilós, fenyőfából, marhabőrből, gyapjú bélésből, gyári szőnyegdarabokból és szigetelőszalagból összetákolt szerkezetet – 2015 március végén nem engedte be az országba az amerikai vámőrség, mert sem a nyereg, sem a szállítórekesze nem esett át a fertőtlenítő füstölésen. El tudom képzelni, Kirkatir mennyire örül, hogy örökre megszabadul a gyűlölt nyeregtől, s nyilván még jobban örülne, ha azt is megtudná, hogy azt a nyerget most még jól meg is kell „mérgezni”.

Kirkatir idáig kísérte Paul Salopeket grúziai útjára.
Fotó: Paul Salopek