Bernadett, Simon, Zenkő2025. február 18., kedd
Kultúra

Akinek az élete is egy szép mese volt

2015.08.05.MTI
National Geographic Magyarország

1875. augusztus 4-én halt meg Hans Christian Andersen dán író, a világ meseirodalmának egyik legnagyobb alakja.

Forrás: Fotó: Profimedia

 

Odense nyomornegyedében született 1805. április 2-án. Korán elhunyt apja házaló cipész volt, paraszti származású, erősen vallásos-babonás anyja pedig cseléd. A kisfiú hébe-hóba iskolába is járt, megtanult írni-olvasni, ám idejének nagy részét álmodozással, furcsa kis történetek kitalálásával és árnyképek készítésével töltötte. „Egész közvetlen környezetem mintha csak képzeletem megpezsdítésére szolgált volna…” – írta az Életem meséje című művében. Amikor tizenegy éves lett, anyja megelégelte „úri passzióját”, s előbb szövődébe, majd dohánygyárba, végül egy patikushoz adta tanoncnak. A fiút azonban továbbra is csak a könyv és a színház érdekelte, tizennégy évesen Koppenhágába ment, hogy független és gazdag ember legyen.

Kezdetben csekély fizetség ellenében egy fiúkórusban énekelt, de amikor a hangja mutálni kezdett, távoznia kellett. Ezt követően a nyakigláb, esetlen kamasz a koppenhágai színház balettkaránál próbálkozott, érthetően csekély sikerrel. Helyzetében 1823-tól mutatkozott némi javulás: Jonas Collin, a koppenhágai Királyi Színház igazgatója elolvasta az akkor már írással is próbálkozó Andersen egy darabját, tehetségesnek tartotta, és vállalta a taníttatás költségeit. 1822-ben a slagelsei kollégiumba küldte a fiút, aki – bár sokat szenvedett az intézet nehéz természetű igazgatójától – végül is kitűnőre érettségizett.

1828-ban kezdte meg tanulmányait a Koppenhágai Egyetemen, és a következő évben megírta első sikeres művét Vándorlás gyalogszerrel a Holmen-csatornától Amager szigetének keleti csücskéig 1828-ban és 1829-ben címmel. Az E.T.A. Hoffmann modorában íródott fantasztikus mese népszerű lett. Ezt követően Andersen élete szinte állandó utazással telt. 1831-ben Közép-Németországban töltött hosszabb időt, 1833-1834-ben állami ösztöndíjjal Franciaországban, Svájcban és Itáliában tartózkodott, majd 1835-ben, hazatérve, megírta önéletrajzi ihletésű regényét, A rögtönzőművészt, nem sokkal később pedig megjelentette első mesekötetét, Mesék gyermekeknek címmel. Ezeket a történeteket először egy Ida Thiele nevű kislánynak, a dán Művészeti Akadémia titkára lányának kezdte írni. Később – némi anyagi hasznot is remélve – vékony füzetek formájában közreadta ezeket a történeteket. Első füzeteiben, népi legendák, babonás történetek lelhetők fel, a későbbiekben már túlnyomórészt a saját meséit adta ki.

A kis hableány, A rendíthetetlen ólomkatona, A hókirálynő, A rút kiskacsa, A fülemüle, A király új ruhája, A csalogány, A kis gyufaáruslány és a többi történet a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt sikert aratott. Meséit csaknem száz nyelvre lefordították, alakjai a társművészeteket is megihlették. Nehéz megmagyarázni, hogy ezek a szomorú, sokszor komor hangvételű, többnyire happy end nélkül végződő mesék miért olyan népszerűek még ma is – talán azért, mert bár Andersen a gyermekek közvetlen tapasztalatait meghaladó élethelyzetekről, érzésekről, eszmékről írt, a gyermeki szemléletmódot mindvégig megőrizte.

Önéletrajzi regényében elégedetten emlékszik vissza: „Szép mese az én életem, gazdag és boldog mese. Ha ifjú koromban, amikor szegényen és egy szál magam nekivágtam a világnak, egy mindenható tündérrel találkozom, s az így szólít meg: Válassz utat és célt, képességeidnek és értelmednek megfelelően, s ahogy ezt az e világi bölcsesség megkívánja, én őrizlek és vezetlek azon az úton – ha így szólt volna hozzám az a tündér, akkor sem élhettem volna boldogabban és jobban.”

A meseírás mellett nem adta fel egyéb ambícióit sem. 1840-ben megjelent A mulatt című darabja, ez  nem aratott sikert, így hosszú időre lemondott a drámaírásról. Ismét útra kelt, 1840 és 1857 között bejárta Európát, élményeit számos útikönyvben megörökítette. 1841-ben a Dunán hajózva, néhány napig Pest-Budán és Mohácson is elidőzött. „Magyarország gazdag ország, s egy szép nyári nap Dániájára emlékeztet” – írta az Egy költő bazárjában.

Útjai során előszeretettel kereste külföldi hírességek barátságát, kivált olyanokét, akik – hozzá hasonlóan- alacsony sorból származtak. Az utazgatások közötti időt gazdag dán pénzemberek, arisztokraták kastélyaiban vendégeskedve töltötte, közben pedig írt. Különc természetéről, agglegényéletéről, hipochondriájáról, világfi allűrjeiről legendák keringtek, és suttogtak rejtett homoszexualitásáról is. Életének utolsó éveiben számtalan jelét kapta az elismerésnek: magas évjáradékot kapott, szülővárosa díszpolgárrá választotta, részt vett saját szobra leleplezésén, több külföldi uralkodó részesítette kitüntetésben.

Az 1860-as évek közepétől már sokat betegeskedett, a felejthetetlen mesék szülőatyja májrákban halt meg 1875. augusztus 4-én, Koppenhágában.

Szülővárosában, Odensében található az emlékének szentelt múzeum, koppenhágai lakóházát műemlékké nyilvánították. A Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) 1956-ban alapította meg az Andersen-díjat, mellyel írókat és illusztrátorokat jutalmaznak gyermekművészeti munkájuk elismeréseként.

Hozzászólások

Gyönyörűen festett etruszk sírkamrát találtak

Gyönyörűen festett etruszk sírkamrát találtak

A nyughelyet ugyan kifosztották, de a festmények többnyire épek maradtak.

1,5 millió éves kőeszközöket találtak

1,5 millió éves kőeszközöket találtak

A kutatók egy iraki sivatagban végeztek feltárást.

Különleges módszerrel határozták meg 3,5 millió éves rokonunk nemét

Különleges módszerrel határozták meg 3,5 millió éves rokonunk nemét

A szakértők egy Australopithecus africanus fogzománcát vizsgálták meg.

Pogány kincsekre bukkantak

Pogány kincsekre bukkantak

A pénzeket és egyéb tárgyakat áldozatként mutatták be.

Régi mesterség: egy igazi takácsműhelyben jártunk

Régi mesterség: egy igazi takácsműhelyben jártunk

Nagyanyáink staférungjában még ott voltak a hagyományosan szőtt konyharuhák, abroszok. És ma?

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket