A három testőr gonosz intrikusa
Államférfiként és egyházi méltóságként is fontos szerepe volt a 17. századi Franciaország életében.
Fotó: Profimedia
1585. szeptember 9-én született Armand-Jean du Plessis de Richelieu francia bíboros, államférfi, ám sokan A három testőr című Dumas-regény gonosz intrikusaként emlékeznek rá.
Előkelő polgárcsaládból származott, a vallásháborúk idején azonban tönkrement a család, apja meghalt, anyjának, aki három fiúról és két lányról gondoskodott, nekilátott, hogy helyrehozza a család ingatag anyagi helyzetét.
A sovány, sápatag néha betegeskedő fiút az egyházi pálya vonzotta. Huszonkét évesen, különleges pápai engedéllyel szentelték püspökké, s rendkívüli ambíciókkal fogott az egyházmegye irányításához. Első francia főpapként ő hajtotta végre a katolikus egyház megújulását jelentő tridenti zsinat (1545-1563) reformjait, s elsőként írt francia nyelven teológiát. 1614-ben a rendi országgyűlés tagja lett, itt figyelt fel rá Medici Mária királyné, aki megtette a gyerekkirály XIII. Lajos felesége, Ausztriai Anna lelkészének. Befolyása egyre nőtt, 1616-ban rábízták a külügyek irányítását is.
Medici Mária bukásakor, 1617-ben kegyvesztett lett, de ügyes intrikákkal visszakerült az udvarba, sőt 1622-ben bíboros, majd a Királyi Tanács feje lett, 1628-tól már főminiszterként irányította az államügyeket. A társadalomról határozott képet alkotott. Az Isten kegyelméből uralkodó király biztosítja a békét és a rendet, amelyhez az egyes osztályok a maguk módján járulnak hozzá: a papság imáival, a nemesség a királynak felajánlott fegyvereivel, a közrendűek pedig feltétlen engedelmességükkel.
A bíboros „a cél szentesíti az eszközt” elvét vallotta. A korlátlan királyi hatalom és az európai francia hegemónia biztosítása érdekében leszámolt az Anglia szövetségét kereső hugenottákkal, a főnemesek felkeléseit leverte, vezetőiket kivégeztette, váraikat leromboltatta. A törvényeket szigorúan betartatta, a legkisebb bűncselekményeket is keményen büntette.
Külpolitikája a spanyol és az ausztriai Habsburgok hatalmának gyengítésére irányult. A harmincéves háború idején rábírta a protestáns Gusztáv Adolf svéd királyt a katolikus Habsburgok megtámadására, akik ellen 1635-ben a katolikus Franciaország is hadba lépett, szövetségben a protestáns német államokkal. Számos összeesküvést szőttek ellene, sikertelenül. Még a harmincéves háború alatt, 1642. december 4-én halt meg Párizsban. XIII. Lajos király egy évvel később hunyt el.
Richelieu jeles pártolója volt a művészeteknek és a tudományoknak, támogatta a Sorbonne-t, 1635-ben ő alapította a Francia Akadémiát. Ösztönzésére jöttek létre a későbbi francia gyarmatbirodalom alapjául szolgáló katolikus missziók, holland hajók vásárlásával lerakta a francia tengerészet alapjait – Franciaország ekkor még nem volt tengeri nagyhatalom. Igyekezett merkantilista gazdaságpolitikát folytatni, de a háborúkhoz rengeteg pénzre volt szükség, és az adóprés tekerése több parasztfelkeléshez vezetett.
Nyugalmat a sírban sem lelt: 1793-ban, a francia forradalom idején épségben megmaradt, bebalzsamozott holttestét a párizsi csőcselék „rögtönítélő bíróság” elé állította, majd a tetemet lefejezték, és a testet a Szajnába dobták. A tömegbe hajított fejet sokáig szerzetesek rejtegették, ma a Sorbonne templomának egyik oszlopában nyugszik befalazva.
Alexandre Dumas regényeiben ellenszenves, gátlástalan intrikus képe rajzolódik ki az olvasó előtt, de ez csak az érem egyik oldala. Tény és való, hogy Richelieu sohasem riadt vissza az önkénytől, kíméletlenül leszámolt politikai ellenfeleivel, és katolikus bíboros létére habozás nélkül szövetkezett protestáns hatalmakkal is, ha Franciaország politikai érdeke ezt követelte. Ugyanakkor ő tette hazáját európai nagyhatalommá, megvetette a francia gyarmatbirodalom alapjait, és bőkezűen pártfogolta a művészeteket. A modern nemzetállam és központi hatalom mellett a modern titkosszolgálatok alapítójának is őt tekintik, és ő volt az első mai értelemben vett miniszterelnök.
Megítélésében nincsenek egy véleményen a történészek, egy részük a monarchia hazafias támogatóját látja benne, mások csak a hataloméhes cinikust. Hazájában mindenesetre egyöntetű elismerés övezi emlékét, többek között hajóosztályt neveztek el róla, s eredetileg az ő nevét viselte volna az első francia atommeghajtású anyahajó is, amely végül Charles de Gaulle nevét kapta.